fukcius Inc.

Ami igazán fontos

2010-08-23T20:58:00.004+01:00

- Na, megpróbálod elkapni?

- Nem. Nem is lehet, nincs is mit.

- Már hogy ne lenne. 4 éves vagy, Julika, nem lehetsz máris ennyire cinikus!

- Anyu, ha erre rámegyek, ez kipukkan, mint a buborék. Az is tulajdonképpen: egy buborék.

- Hát... nem sokra mentem a sok mesével meg plüssmacival, amit rád pazaroltam. A Donald kacsás póló minek neked? Nem kérsz helyette egy halszálkás kosztümöt? Vagy te most hippi vagy? Mindjárt lenyárspolgározol, igaz?

All the things I invented in this life they are bad,
They are nice but they're all too good for you.
You don't deserve all the things I have said,
And I'm sorry, so Friday I'll be dead.

- Hát ez most elég emós volt, anyu. Depis meg emós.

- Nekem meg bejött.

- Nekem meg nem.

Vakáción

2010-05-23T20:20:00.005+01:00

- Na most fogd meg a kezem, járok egy kicsit a vízen.

- OK, de siess, mert én meg repülni szeretnék.

- Tudom.

- Honnan tudod?

- Onnan, hogy olvasok a gondolataidban.

- Na ne csináld. Mi vagy te, valami superman?

- Nem, csak ismerlek már, Fukcius Tamás, mint a rossz pénzt. Csak rád kell néznem, és már tudom, hogy mi jár a fejedben. Repülni akarsz, amióta megérkeztünk ide, meg fel akarsz ülni a kisvasútra.

- Meg akarok enni házi rétest meg diós csigát.

- Igen, éhes vagy, azt is látom.

- Jól van, akkor az igazán fontos dolgokkal tisztában vagy.

Engedj ki!

2010-04-04T20:47:00.005+01:00

- És mégis miért kéne téged kiengednem?

- Mert én vagyok a szellem, és ha velem keménykedsz, a pokol szele söpör le a létezés asztaláról!

- Hát ez nem túl húsvéti üzenet...

-Nem kimondottan, de nem is annak szántam. Ki kell jutnom innen, mert ez az egész csak óvoda ahhoz képest, ahol lennem kéne, és ha hiszed, ha nem: az én időm sem végtelen. Azt szokták mondani, hogy éld úgy minden napodat, mintha az lenne az utolsó.

-Akik ezt mondják, azok nem túl nagy stratégák. Ezzel a hozzáállással biztosan eljutsz a szombati bebaszásig, de ha magasztosabb célod van, ahhoz kell némi önfeláldozás.

- Az én magasztosabb célom, hogy a magam ura legyek.

- Nekem meg hogy magam legyek a legyek ura, megyek. Ez valami szójáték is lehetne. Lehet, hogy beküldöm a Füles magazinba, hogy csináljanak belőle keresztrejtvényt. Az egyetlen út, ami innen kivezet, ha feladod ezt a kétségbeesett kepesztetést, behódolsz, összeomlasz, és meghagyod magadnak az életed hátralévő részét, hogy végre magadra figyelj. Nem vetted még észre, hogy nem számít, hogy melyik oldalán vagy az ablaknak? Az emberek nem néznek ki meg be, csak az olyan törtetők, mint te. A többiek meg elfoglalják magukat inkább. Nekik jobb.

A politikusok igazi arca (fénykép)

2010-03-27T22:41:00.004+01:00

Na, ezzel a képpel szemléltetem a politikusokat. Nem az a lényeg, hogy egy részük egy irányba néz, a többiek meg tök másfelé. Nem is azt emelném ki, hogy mindegyik egy rémisztő, öntelt, buta paraszt, akiknek nincs szeme.

A legfontosabb, hogy mindegyik egyforma, és ez most nem a dolgok kényelmes leegyszerűsítése lustaságból vagy tájékozatlanságból. Azért mondom ezt, mert elég régen figyelem őket, és erre jutottam.

Figyeld csak: nem mondanak semmit, de jobb, ha tőlem tudod: ha beszélnének, se számítana semmit. Az egyik liberálisnak mondja magát, a másik konzervatívnak, az egyik a szabadverseny elkötelezett híve, a másik protekcionista, de ez az ég világon semmit nem jelent. Annyi a jelentősége, mint a focicsapatoknál a mez színének. Az egyiknek ez jutott, a másiknak az. A politikai pártok újabban már meg sem osztják velünk a programjukat, és már mi sem kiváncsiskodunk. Szavazni is aszerint kell, hogy éppen kinek áll a zászló (a Fidesznek, pedig szívem szerint fölrugdosnám őket egyesével).

Mostantól vitatkozni sem érdemes, nincs is miről beszélni. Döntési helyzetben sem vagyunk. Húsz év alatt eljutottunk oda, hogy nincs hatásunk a politikára, ezek a fémesen csillogó zombik pedig folytatják menetelésüket a semmibe, és mellesleg eljuttatják valahová Magyarországot.

- Hagyjál már, most mit okoskodsz itt, semmi szükség a keserűségedre, menj el pártaktivistának, ha nem tetszik valami.

- Ó, nem erről van szó, szerintem ez az automatizmus egészen fantasztikus. Nekem igazából bejön, és így legalább gondolkodni sem kell.

- Na látod.

- Ja, ja, csak ezt mondom, pont, hogy látom. De akkor te is látod, ugye?

- Persze, én mindent látok. Tekerünk egyet?

- Tekerjünk.

Zongorázni tanulok

2010-01-31T22:05:00.000+01:00

Én és a többiek (fotó)

2009-10-26T22:11:00.002+01:00

Itt flesselünk - 2009

2009-09-26T22:03:00.001+01:00

A bálterem (fénykép)

2008-08-17T21:41:00.000+01:00

Készen állunk a király fogadására, méltóságos úr!

Puppetmaster (fénykép)

2008-07-14T20:54:00.000+01:00

Cukorka (fénykép)

2008-07-06T19:16:00.001+01:00

Szeress szívből, és csókolj meg egy békát! Tiéd lesz a sok-sok gumi kacat, az összes édes kis szar, ami után annyira vágytál.

Ezt az egyet leszögezhetjük (fénykép)

2008-03-30T21:33:00.000+01:00

Szellem (fénykép)

2008-03-28T20:59:00.000+01:00

Csak a színe legyen vörös (fénykép)

2008-03-24T22:13:00.001+01:00

Ez csak egy vázlat. Mivel az ördög a részletekben lakkozik, kénytelen leszek szebben körbevágni az ördög ujjait.

Táska (fénykép)

2008-03-21T18:00:00.001+01:00

- Ez a táskám. Nem egy aktatáska - simán csak táska, mert mindent ebben tartok. Minden benne van, amire szükségem lehet: pénztárca, telefon. Van benne olyan is, amit sosem használok: bicska.

Most különösen tele van, mert belezsúfoltam mindent, amim van. Ott van benne a laptopom, rajta az összes e-maillel, amit valaha írtam vagy kaptam - ezek már csak itt vannak meg, mert az internetről letöröltem őket. Van rajta tízezer fénykép. Egy CD-re kiírtam azokat a számokat, amiket majd a temetésemen kell játszani, ez is benne van. Van még benne kétmillió forint: ennyi jött össze huszonhét év alatt. Egy mappában benne vannak az oklevelek, amiket az iskolában kaptam mindenféle versenyen, és ott van az összes bizonyítvány, diploma meg ilyenek.

- Szóval bepakoltál és mész.

- Aha, de ezt itt hagyom.

Az árnyékom árnyéka (fénykép)

2008-03-16T18:37:00.000+01:00

a váci fegyház mellett (fénykép)

2008-02-24T10:22:00.002+01:00

Az igazi szenteknek, fiam, nem hajlik a keze: nincs miért, mert elbújnak ők az emberek szeme elől, és egyedül várnak az ítélet napjáig.

fukcius airlines

2008-02-16T18:19:00.003+01:00

Bükfürdő (fotó)

2007-11-11T19:45:00.001+01:00

Mackótestvér

2007-09-22T10:02:00.000+01:00

Természetfotós vagyok.

Az akváriumban (fénykép)

2007-03-20T23:58:00.001+01:00

fekete párduc (fénykép)

2007-02-25T19:31:00.001+01:00

2007-02-24T22:58:00.000+01:00

- Ezt nézd meg, ez aztán tigris! Ha ki tudná törni ezt az üveget, akkor elkapna minket, hatalmas mancsával adna egy pofont, majd kirázná belőlünk a lelket. Azt mondaná, hogy adok én nektek állatkertet, nyavalyások, nesztek! És megrázna minket, mint Krisztus a vargát.
- A nagymamám szomszédjának volt egyszer egy szibériai tigrise Dunavarsányban. Nyáron, amikor melege volt, elment úszni a Dunába, és egyszer bemászott egy csónakázó párhoz a csónakba. Legtöbbször csak heverészett a kertben, de amikor a nagymamám megközelítette a kerítést, akkor morogni kezdett, mert nem szerette a nagymamámat. Később, amikor a szomszédok már nem viselték el, elvitték Dunaharasztiba, de ott meg leölte a disznókat.
- Ezt csak most találod ki, ezt nem hiszem el.
- Pedig igaz. Valami gazdag maffiózó a pali.
- Ezt nézd meg, ez meg a fekete párduc. A barátai úgy hívják: Párdi. Ilyened meg neked van otthon, plüssből.
- Igen. Meg a Teréz körúton lakik egy professzor, ő kapott egyszer egy fekete párduct ajándékba, és azt mondták neki, hogy az egy kutya. Keverék. Ő meg el is hitte, és vitte sétálni minden nap a Mechwart ligetbe. Csak egyszer, amikor már nagyobb volt, széttépett két kutyát. Meg egy idő után, amikor a professzor hazaért, a párduc a szekrény tetejéről nézte, és morgott rá, mert kezdte a felségterületének tekinteni a lakást. Úgyhogy elajándékozta.
- El is hiszem. Nekem erről az jut eszembe, hogy van egy szombathelyi srác, aki a lakótelepen lakik, és gyerekkorunk óta ruhákat árul. Pulcsit, rövidgatyát, cipőt – mindig amire szükség van. Főleg Pumát. Egyszer mutatott nekem egy cipőt, ami elsőre ránézésre tök jó volt. Gondoltam felpróbálom. Kicsit meglepődtem, hogy milyen nehéz felvenni, jó pár percbe beletelt, míg felhúztam, de a srác azt mondta, hogy azért ilyen, mert még új. Léptem benne egyet, de meg is álltam, mert nagyon meleg volt, meg nedves. Lenézek: baszd meg, ez egy puma! Rendesen egy puma volt a lábamon.
- Juj, Tomcsi, már megint hazudsz! Te egy akkora kamus vagy!
- Halál komolyan mondom, egy igazi puma volt a lábamon! De ami még ennél is keményebb, hogy egyszer a gimnáziumban egy új lány jött az osztályba, Olga Moszkvából. És amikor a tanár bemutatta, és ránéztem, akkor láttam, hogy az meg nem is egy orosz lány, hanem egy oroszlán! Mondom: baszd meg, ezt már nem hiszem el. Az előbb egy puma, most meg egy oroszlán!
- Tomcsi te egy akkora kamus vagy!

szombathely (fénykép)

2007-02-24T11:41:00.001+01:00

Egy kérdés

2007-02-18T12:40:00.000+01:00

Miért, ő fog adni pénzt? Nem fog. Miért fogna? Eddig sem fogott.

papagáj (fénykép)

2007-02-11T21:40:00.000+01:00

2007-02-11T20:52:00.000+01:00

- És most jó?
- Éssel nem kezdünk mondatot. És most jó. Felkelek a földről, körbenézek, és látom, hogy ez jó. Hogy mi? Hát ahogy telnek az évek, és tönkre megy minden, szépen, egymás után. Mindent elvesztek, vagy ha nem, akkor ellopják tőlem. Ha nem, akkor eltörik vagy elszakad.
- És ez szomorú.
- Igen. Nem jó, az előbb csak a hecc kedvéért mondtam, hogy az. Én annyi barátnőt, várost, telefont és pulóvert hagytam el, és annyian haltak meg körülöttem, hogy már értem a fényképek értelmét, és megpróbálok senkit sem bántani. A bűn ugyanis az, ha bántasz valakit, nem az, ha hazudsz neki.

Óvakodj a bűntől, fiam, mert a bűnös szomorú és magányos, mert bűnében nem osztozhat senkivel. A szívét keserűség tölti el, mert nincs aki feloldozza bűnei alól. Nincs, mert a bűn az ember lelkében születik, így megnyugvás is csak a lélek kegyelméből fakadhat. A bűnös ettől rendszerint szarul érzi magát – tette még hozzá a bíboros, miközben az esti napba nézett hunyorogva, és élvezte, ahogy az utolsó sugarak az arcát simogatják.

9:30 status meeting (fénykép)

2006-12-10T21:52:00.000+01:00

2006-12-06T23:54:00.001+01:00

- De miért?
- Azért, fiam, mert az igazán fontos kérdés nem az, hogy miért, hanem hogy MIBÜ’?! Mibü’ vesző meg mindent! – kérdi olykor az ember. Miből veszel lakást meg kocsit? Miből fizeted ki a nyaralást, és miből mész el síelni, rögtön karácsony után? Minden hétvégén! És visszafogott és drága ajándékokat miből veszel? Miből. Miből lesz elegáns kardigánod és miből mész vacsorázni úgy, hogy le sem szarod, mennyi a vége. Ezt a kérdést teszi fel magának minden nő is, és mert a választ nem találják, azt kezdik keresni, aki tudja helyettük.

És itt jön a csel, ugyanis én sem tudom. Tudhatnám, de tudni ezt csak kemény munka árán lehet, annyira meg sosem érdekelt.

Nekünk, a lakótelepiek utolsó generációjának, akik elég lusták voltunk hozzá, hogy élvezzük a gyerekkort, elég szegények ahhoz, hogy ne legyen soha egy fillérünk, elég gyávák és hitetlenek, hogy soha, semmibe ne vágjunk bele, és büszkék annyira, hogy semmit ne fogadjunk el, nekünk nem maradt, csak ez a csel, hogy ne kelljen leköpnünk magunkat az egész kurva élethez való tehetségtelenségünkkel szembesülve. Ez a csel pedig a csajozás.

Csajozni vagy tud valaki, vagy nem. Harry herceg nem tud, ezt látatlanban megmondom neked. Mert nem kell neki. Nekünk meg kell. Az egésznek a lényege, hogy elmondod, hogy ki vagy, miközben úgy csinálsz, mintha nem mondanád el, azt meg elhallgatod, hogy ki nem vagy, és úgy csinálsz, mintha az is lennél. Jó színben tünteted fel magad, és még jól is érzed magad közben. És ha a lakótelep mélyéről jössz, ahová idegen már nem teszi be a lábát, akkor az egész világgal kell csajoznod. Életformaszerűen a legjobbat kell adnod, és ha ez sikerül, akkor az emberek hinni fognak neked. Nekem mindenki hisz, és – a kérdésedre válaszolva – ezért vagyok a reklámszakmában.
- És közben folyamatosan hazudsz?
- Nem. Azt sem tudom, hogyan kell.

One's second home (fénykép)

2006-11-28T22:03:00.000+01:00

How to arrange a Christmas holiday

2006-11-23T15:31:00.000+01:00

Dear,

I have no plans at all. Honestly speaking, I really would like to work during christmas, it makes me feel good informing people about upcoming consume opportunities, rebates and such. I love stimulating business activities nationwide. No, no, I mean it. However, if I could stay with my family on the 22nd of december and the 2nd of january that would be exceptionally lovely.

Please consider.

Kind regards,

Tamas

>>> 2006.11.23. 11:42 >>>

hi guys,

could you please let me know how your plans are for x-mas?do you want to have holidays? if yes, when?i thought, in the week between x-mas and NY, we could completely close down - only everyday someone of you has to be available for the client by phone. just in case anything happens (which hopefully won't)...are you ok with this?and what about the week before or after? any holiday plans?i will leave for 2 weeks on the evening of dec 22nd and will be back on Monday, January 8th.

cheers,

2006-10-24T20:59:00.000+01:00

A vonat egy erdőbe ér majd, lelassít és megáll egy kanyar után. Ott szellemek várnak, és hívnak, hogy menj velük a Békás tó partjára. Fürödj meg a tóban, és törölközz meg a szellemek leplében, ettől majd láthatatlanná válsz.

Az utolsó levél (kamu)

2006-10-24T20:33:00.000+01:00

- És amikor kizártad magad, és sétálni kezdesz egy szál rövidujjúban, és fázni kezdesz még mielőtt az aluljáróig érsz, akkor mit csinálsz majd? Majd nézel magad elé bután, meg folyton álmos leszel, Tomi, mert nem tudsz, és nem is akarsz szembenézni már semmivel.

- De én tudom ám, hogy ez lesz! De érted... ez van, mit csináljak.

- Na és akkor mit csinálsz? Büszke leszel magadra, hogy milyen kemény vagy? Csak azért kérdezem, mert abból sajnos nem lehet megélni. Attól még simán megfagysz az utca közepén, mint a hajléktalanok. Az emberek meg majd mondják egymásnak, hogy „Ezt nézd meg, ez a pali meg megfagyott itt az utca közepén”, a másik meg mondja az elsőnek, hogy „Ja, tisztára, mint a hajléktalanok”.

- Én meg felugrok akkor, és zöld epét hányok rájuk, és mondom nekik, hogy „Most rábasztatok, mert én vagyok a sátán!”

- Azt te csak szeretnéd. Ehelyett ott leszel teljesen egyedül, és olyan éhes és fáradt és üres leszel, hogy az Apokrif lesz a bibliád, és kikönyökölsz a szeles csillagokra. És akkor tényleg mehetsz már bárkihez, csak egyre magányosabb leszel, és majd nem látod többé a lényeget.

- Nem, mert ami igazán fontos, az a szívnek láthatatlan.

- Mindig túl nagy lendülettel vágsz neki a dolgoknak.

- Persze, mert csak úgy érdemes.

- Helyesbítek: túl könnydén vágsz neki a dolgoknak. És ez valami, amitől paráznod kéne.

- Parázok is, Tomcsikám, folyamatosan. Néha sírok is.

Bibi és Farkas az irodában (fénykép)

2006-10-12T19:55:00.000+01:00

939_72 - A mészáros rejtélye - férgek (ez a legjobb subject, amit valaha leírtam)

2006-10-11T22:05:00.000+01:00

Szia Robi,
Azt szeretném kérni, hogy mielőtt a mészáros rejtélye c. illusztrációt csinálod újsághirdetéssé, illetve teszed bele a Pesti Estbe, az őrült tudós kezében lévő lombikból tűntesd el légyszíves a férgeket.
Köszönöm szépen!
Tamás

Lost and found (fénykép)

2006-08-31T23:16:00.000+01:00

1. szezon, valahányadik levél (2003.10.14.)

2006-08-31T23:07:00.000+01:00

Sziasztok!

Küldök gyors' egy e-mailt, bár igazából nem tudom, hogy miről szól majd, mert nem sok új történt velem. Csak dolgozom, csak dolgozom. Az utóbbi három napom jó volt, elég jól kerestem, ami talán kompenzálja egy kicsit a múlt hetet, amikor a NATO miatt egy fillér nem sok, annyit nem takarítottam meg. Tegnap bulizni voltam, alig aludtam az éjjel, úgyhogy ma kell bepótolnom. Ez azt is jelenti egyben, hogy nem megyek el a jamaicai partyra, noha sokan hívtak, fehérek, feketék egyaránt.

Képzeljétek, elhatároztuk magunkat, és végre kimozdulunk Colorado Springsből, és elmegyünk világot látni. Yellowstone. 27-28-29-re szabadságot kértünk Dáviddal, és köd előttünk, köd utánunk. Yellowstone kb. tíz óra vezetésre van tőlünk, már kértünk kölcsön autót is, mert a sajátunkkal nem merünk elindulni. A barátaink, Márti és Marci most voltak, fényképeztek sokat, és úgy lenyűgözött minket a beszámoló, hogy most mi is. Lesznek majd medvék és bölények és gejzírek és hatalmas erdők, kocsiban alvás, sátorozás, kávéfőzés gázrezsón, reggelizés benzinkúton, eltévedés, elegáns kardigánok, kocsimosás vasárnap reggel, sportfelszerelés és hozzáillő sporttáska, és a végén, ha nem marad más, a hazaút.

Ezen túl már nem tudok sok újat mondani, mert az utóbbi napokban kissé tompán reagálok a külvilág történéseire, mert fáj néha a fogam, amit már betömtek. Hát hogy meri! Most félek, hogy nem múlik el, és akkor fogorvoshoz kell mennem, ami itt annyiba kerül, mintha rászoknék a heroinra. Kb. Egy töméses kezelés simán van ötszáz dollár, ami nem elég, hogy több, mint egyheti keresetem, de ráadásul 120.000 forint is. Inkább még várok egy-két napot, hátha helyrejön, addig is fertőtlenítem szájöblögető gyógyszerrel meg kénsavval. (Bátyám, ezt töröld ki a Mamának adott másolatból.)

Hát most ennyit írtam, majd jelentkezem még, de most megyek és lefekszem, alszom. Üdvözlök mindekit, írjon mindenki, meg vágjátok a centit, mert már csak fél év, és otthon vagyok. Fukcius Tamás

Alma de Cuba

2006-08-06T20:31:00.000+01:00

A kedvenc liverpooli kocsmám

3. szezon, 2. levél

2006-08-01T17:21:00.000+01:00

Sziasztok!

Itt vagyok megint. (Hol? Itt.) Remélem, mindenki jól van, élvezi a nyarat, jegeskávézik a Liszt Ferenc téren, vagy Szombathelyen, a Szimfónia teraszán, ahol sárga napernyő van, és kedvesek a pincérlányok. Ha igazán sznob, ezt teszi. Velem annyi minden történt, hogy félő, el sem tudom majd mesélni. I’m up and about, amit nem is illik leírni egy jólnevelt, magyar szövegben, de szarok rá.

Pár napja értem haza Horvátországból: céges nyaralás. Felhívtam a horvát barátaimat is, mert jó érzés volt egy országban lenni velük. Itthon is jó érzés egy országban lenni a barátaimmal, nem kell többet kérdezniük, hogy mikor jövök már haza.

- Soha, mert már itthon vagyok.
- Akkor szopjál halat.

Holnap hazautazom, mert Szombathelyen van a világ legjobb uszodája. Beleugrom a vízbe, és máris úgy érzem magam, mint egy delfin. Én abban a medencében nőttem fel. Már óvodában oda jártam úszni, a legjobb úszó voltam az őzike csoportban. Tudom, az őzike nem kifejezetten vizi állat, de én jó úszó voltam. Hosszan lent tudtam maradni a víz alatt, meg minden. Amikor játszhattunk, egyből mentünk a körmedencébe, ahol ha sokan köröztünk egyszerre, hatalmas örvényt idéztünk elő, aztán csak elfeküdtünk a vizen és keringtünk. Emlékszem arra is, amikor először úsztam le ötven métert egyhuzamban. A nyolcas sávban történt az eset, apám sétált mellettem, én meg csak úsztam és úsztam, amíg el nem fogyott a medence. Később, hétvégenként mindig háton úsztam, órákon át, énekeltem, meg néztem az uszoda hullámos mennyezetét, ahogy a denevérek keringtek a magasban. Egyszer, amikor ki akartam mászni a vízből, egy idősebb fiú a fejemre lépett. Gondolom viccesnek találta, de aztán kapott apámtól egy akkora pofont, hogy elment a kedve a tréfától.

Visszatérek ehhez a levélhez, amit három hete félretettem, és most folytatom. Változott valami? Nem, semmi, tényleg. Szombaton esküvőn voltam, az elsőn. Nekem is az első volt, meg az ifjú párnak is, ebben a minőségben, de mindannyian jól éreztük magunkat. Vasárnap elmentem egy Kispál koncertre a Zöld Pardonba. Nem mondom el, hogy milyen volt, hagyok egy kis teret a képzeleteteknek. Mellesleg rájöttem, hogy felnőtt vagyok. A Szobaákossal mi vagyunk az idősebb fiúk a csocsóasztalok körül, akiket kiválóan le lehet húzni cigivel, kólával, százassal. A tizenhat éves lányok ugyanis ezt csinálják.

- L.H. – le vagy húzva!
- Akkor szopjál halat.

A nyár egyébként egy pénzügyi holokauszt. Egyszerűen nem tudok otthon maradni, és a keresetem többszörösét elköltöm sörre, narkóra meg olcsó ribancokra. (Kólára és mozira.) Ráadásul tetemes alvás-deficitet halmozok fel a hétköznapokon, amit vasárnap egy reggel hétkor való lefekvéssel fejlesztek mentális anarchiává. Tudok élni, na, egész nyáron csak muzsikálok. A hangya meg csak gyűjtöget, de én élményekkel leszek gazdagabb. A végén meg majd eldöntjük, hogy ki járt jobban.

- Minek a végén?
- Semminek. Szopjál halat.

Megint eltelt három hét, még mindig nem fejeztem be ezt a levelet. Dehogyis nem, már rég.

Szombathely (fotó)

2006-07-06T20:41:00.000+01:00

The Streets - Never went to church

2006-07-01T13:52:00.000+01:00

I guess than you did leave me something to remind me of you,
Everytime I interrupt someone like you used to,
When I do something like you you'll be on my mind or through,
'Cause I forgot you left me behind to remind me of you.

We never went to church,
Just get on with work and sometimes things'll hurt,
But it's hit me since you left us,
And it's so hard not to search.

But you still tell me how you didn't know what to do even now,
And then I'm not so scared somehow,
'Cause I know that you'd be proud.

Baska (fotó)

2006-07-01T10:00:00.000+01:00

2006-05-27T09:12:00.000+01:00

Ahol az út visszafordulna, te kanyarodj balra, vezess tovább a tavon. Menj fel a patakon az erdei házig, ott tündérek várnak majd, enni adnak és bekötözik a sebeid.

Egy fontos kérdés

2006-05-18T10:18:00.000+01:00

Azon gondolkodom, hogy amikor a laptopom öntudatra ébred, vajon masszívan politeista lesz, vagy csak bennem hisz majd egyedül.

Be vagy csavarodva? (fotó)

2006-05-17T19:44:00.000+01:00

Recept

2006-05-17T14:21:00.000+01:00

Kedves érdeklődők !!! Kérjük olvassák el ismeretterjesztő szövegünket. GYÜMÖLCSÖK? Citrom használata. Nemegészen citromos limonádé , vegyünk egy fél citromot,csavarjuk ki , vegyünk még egy fél citromot , ezt is csavarjuk ki pohárba . Belezzük ki a fél citromot ahéjjamaradjon csupaszon . A belét , rakjukbel a citromlébe. A csupasz citrom héjjat vágjuk apró kockákra. A citromlevet higitsuk fel vízzel ! UGYANAZT A NARANCSAL !!! ALMA !!! Vágjunk fel egy almát gerezdekre ,úgyvágjuk le a héjját ,hogy maradjon rajta egy kis hús . ezt akis héjjat rakjuk a radiátorra .Az almátból csavarjuk ki a levét !!! KÖSZÖNJÜK !!! gyártója , Tímea , Fukcius Réka !!!!!!!!!!

Most meg repülök haza (fotó)

2006-05-13T12:25:00.000+01:00

Az idegen

2006-05-13T12:06:00.000+01:00

Mindennek vége,
Többé nem utazom.
Kalandok nem várnak rám,
Ott messze Napnyugaton.

Napkelet, Napnyugat
És az édes álmok,
Akárhogy fáj a szívem,
jobb lesz ha megtudjátok:
Holnaptól nem leszek itt.
Más eszme, más szokások,
Új ország, új kalandok,
De ott is szépek a lányok.

És itt is szépek a lányok.

És néha érzem, hogy fáj még,
És néha visszajönnék,
Onnan hol senki se járt még,
Onnan hol senki se várt még...

Napkelet, Napnyugat
és az édes álmok,
Akárhogy fáj a szívem,
jobb lesz ha megtudjátok:
Holnaptól nem leszek itt.
Más eszme, más szokások,
Új ország, új kalandok,
De ott is szépek a lányok.

És itt is szépek a lányok.

-PUF-

"Nagylevegő, napfény, víz" (fotó)

2006-05-08T18:54:00.000+01:00

2. szezon, 27. levél

2006-05-04T20:22:00.000+01:00

Sziasztok!

Megint írok, mert ráérek. Már nem dolgozom a BT-nél, pénteken elbúcsúztunk egymástól, most pihenek, amíg még itt vagyok. Fekszem a hátamon, keresztbe tett lábbal írom ezt a levelet. Az ablakon besüt a nap, és én élvezem, hogy itt a tavasz: orgona ága, barackfa virága, üzenik az ágak, lombok, légy te mindig nagyon boldog. Már alig járok be Liverpoolba, ezekre az utolsó hetekre kiköltöztem Wallaseybe, a barátnőm és a tenger mellé. Bejönnek. Ha néha hazamegyek, a Falkner park szemrehányásokat tesz, fáj neki, hogy magára hagytam, és hogy zsaroljon, olyan szép, mint eddig soha.

- Sorry, – mondom én – de ha látnád azokat a hullámokat, ha hallanád a sirályok visítását (hatalmas dögök), ha te is minden nap éreznéd azt a messziről jött illatot, értenéd, miért sajnálok minden percet, amit ezektől távol kell töltenem.
- Duma az van, Fukcius Tamás, duma az van! De színes virágaim és fehér házaim örökre élnek majd benned, és amikor rádtörnek az emlékek, azt fogod mondani, kár, hogy nem maradtál itt.
- Á, nem hiszem.

Most minden percet kihasználok, hogy élményeket gyűjtsek. Ezzel párhuzamosan igyekszem felélni tartalékaimat, ami kezd elkeseredett küzdelemmé fajulni, hiszen van még egy teli flakon ketchupom, egy majonézem, ami ugye roppant egészségtelen, egy dunsztos üveg csemegeuborkám, egy nagy adag mustárom, tormám, három tubus hajzselém, egy iszonyú büdös tusfürdőm, amit még a wc-be sem merek kiönteni, néhány papírzsák a porszívóba, másfél évre elegendő mosogatószerem, egy flakon brandy-m és egy Martini típusú pezsgőm. Ezek között van, amit könnyűszerrel elfogyasztok, másoktól egyéb módon kell megszabadulnom. Biztos például, hogy nem fogok negyvennyolc órán át porszívózni, csak hogy elfogyjon mind a porzsák. Van egy nagydoboz pénzem is, több kiló egy meg két penny-s, ezt el kell helyeznem egy svájci bankszámlán, a svájci frank ugyanis a nyerő. Miután tavaly több mint félmilliót buktam egy szerencsétlen dollár-forint akciómon, én már csak akkor veszek forintot, ha ötszázat adnak egy euróért vagy kilencszáznyolcvanat egy angol fontért. Van időm, kivárom. Addig meg folyamatosan ünneplem a május elejét.

Két hét vakáció, és el sem hinnétek, mekkorák a hullámok ilyenkor! Zúgnak és tajtékzanak, ahogy megtörnek a part menti sziklákon, majd újak jönnek mindig, frissek és agresszívek, de én csak nevetek rajtuk, hisz ahol a tenger szárazföldbe vált, ott a törvény szerint meghal az összes. Kis hülyék – mondom ilyenkor, és bár szeretem őket, és rajongok meddő harcukért, ilyenkor kedvem lenne közéjük köpni. Ahogy a partról nézem őket: ketrecbe zárt vadállatok, bolond, aki közéjük merészkedik. A szél, mint marcona hajcsár, hajtja szüntelen és korbácsolja őket, és én elborzadva nézem, ahogy habzó szájjal, dühödten kiterülnek a parti homokon. Miket beszélek! Abba kell hagynom a borozást.

A hétvégén golfozni voltunk, és nekem rendkívül gyengén ment. Valamiért azt gondoltam, hogy igen jó leszek, nem számít, hogy eddigi kétszer értem golflabdába. Hát nem golfozom jól, és ha bátran belegondolok, akkor semmit nem csinálok jól, amit labdával játszanak, vagy amiben célozni kell. Voltam egyszer egy tornaórán, ahol mind a két csapat arra játszott, hogy én kosarat dobjak, és így is csak kicsöngetés után sikerült. A ping-pong labdát egyszer beleütötték a számba. Biliárdozni csak olyan lányokkal merek, akik még soha nem próbálták, mert ha kikapok, ők mindig azt gondolják, hogy engedtem nekik. A golf mindenesetre a sznobok sportja, és mivel én rendkívül sznob vagyok (lakótelepi dzsentri-sznob proletár – gulyás kommunista), elmesélem, hogy együtt golfoztam Robbie Fowler-rel, egy helyi futball istenséggel, akinek a beceneve is az, hogy Isten. Kérdezték, hogy szeretnénk-e vele fotózkodni, de mondtuk, hogy nem, mert nem tudjuk, hogy ki ő, és idegenekkel nem fényképezkedünk. Nem ismerem a focistákat, és én leszek az első magyar, aki úgy megy haza Liverpoolból egy év után, hogy nem volt meccsen. Fish & chipset sem ettem (ez mondjuk kamu).

Holnap megtartjuk a negyedik búcsúbulimat – farewell party, ahogy itt mondják -, és most már mindenki, még a vadidegenek is elbúcsúztak tőlem. Szeretik ezt csinálni, azt hiszem. Szombatra kerti sütögetést tervezünk, utána egy hétig csomagolok, aztán hazarepülök. Hamarosan találkozunk.

Vacsora (fotó)

2006-04-16T20:43:00.000+01:00

A rózsa neve

2006-04-13T18:54:00.000+01:00

"Nosza, adok én teneked sok latint és kevés nőt, teológiát dögivel és vért, literszám, mint a Grand Guignolban, hogy te kifakadj: „ez hamis, ez becsapás!”. És ekkor kell a hatalmamba kerülnöd, beleborzonganod Isten végtelen mindenhatóságába, melynek a világ rendje semmi. És azután rájönnöd, ha ügyes vagy, hogy hogyan is húztalak be a csőbe, elvégre én minden egyes lépésnél szóltam neked, figyelmeztettelek, hogy a kárhozatba viszlek; csak hát az ördögi paktumokban épp az a szép, hogy az ember úgy írja alá őket, hogy nagyon is tudja, kivel paktál. Mi másért érdemelné ki a poklot?"

- Umbert Eco -

Séta (fotó)

2006-04-04T17:45:00.000+01:00

2. szezon, 26. levél

2006-04-01T12:05:00.000+01:00

Sziasztok!

Megint itt vagyok. Remélem, minden oké nálatok, és jól van a lelketek. Én nemrég érkeztem haza (Mi. Mi nemrég érkeztünk haza...) Amsterdamból, és szuperül éreztük magunkat. Nem mondom el, hogy milyen volt az időjárás, hogy milyen egy coffe shop, hogy a szexes nénik a kirakatban árulják a testüket, mert ezeket mindenki tudja. Elmesélem viszont, hogy kölcsönöztünk biciklit, és azzal jártuk a várost, mert az ott messze a legjobb közlekedési eszköz. Ha biciklid van, azonnal a társadalom tagjává leszel, a tagok minden jogával és felelősségével. Jogod van bárhová megérkezni perceken belül, jogod van besorolni a BMW elé a belső sávba, elsőbbséged van bárkivel szemben, ha főútvonalon haladsz, és csak akkor érzed frusztrálónak, hogy a biciklid mögött feltorlódik a kocsisor, ha történetesen Magyarországról érkezel. Olyankor vagy lehúzódsz az út szélére, amennyire csak tudsz, vagy bizsergető izgalommal tekersz tovább a sáv közepén, és élvezed az egyenjogúságot. Amsterdamban körülbelül egymillió ember lakik, négyszáz ezer közülük biciklivel jár. Ez nagyon praktikus, mert a csatornák között, a szűk utcákban esélye sincs az autós közlekedésnek, itt a kerékpározás életforma. Gyakori, hogy a szülők kis utánfutókon, oldalkocsikban, kosarakban szállítják a csemetéiket. Aranyosak. Mivel a városban minden évben ellopnak annyi biciklit, mint amennyi összesen van (tehát évente lecserélődik a járműpark), nem jellemzőek a drága kerékpárok, mindenkinek régimódi és kényelmes bringája van, de így is nagyon gyorsak és dinamikusak. A kerékpársávban nem lehet ám csigázni! Egy-kettőre elsöpörnek a hangtalanul suhanó hollandok. És a bringázás intézményes voltát mi sem mutatja jobban, mint hogy a nagy kereszteződésekben külön van kanyarodósáv autósoknak és bicikliseknek, tehát van olyan főútvonal, ahol hat sáv van: három kerékpáros és három autós. De elég a biciklikből.

Megnéztük a Van Gogh, a Szex és a Marihuána Múzeumot, de a legérdekesebb szerintem az Anna Frank Ház volt, melynek a padlásán berendezett, titkos szobában rejtőzködött egy zsidó család Hollandia náci megszállása idején, két éven át. Ebben az elsötétített szobában írta naplóját a tizenéves Anna Frank. Egy névtelen feljelentés következtében az egész családot munkaszolgálatra vitték, ahonnan csak Anna édesapja, Otto Frank tért vissza. Anna Frank a koncentrációs táborban, tizenhat éves korában halt meg, de naplóját hátrahagyta, ami később a világ egyik legolvasottab könyve lett, mint a zsidók üldözésének egyik leghitelesebb, hátborzongató leírása. Sok minden eszembe jut erről, de elég most, beszéljek vidámabb dolgokról.

Voltunk a végtelen tulipánföldeken is, ezernyi színben pompáznak ott a virágok, a világ legszebb termőföldjein, de majd csak egy hét múlva. Most még csak zöld kis szárakat látni, tőlem akár lucerna is lehetne. Azért láttunk szépeket, mert egyes virágok már most is nyílnak a szabadban, az üvegházakban meg már a tulipánok is. Különben is, ez volt az első tavaszi sétám, és Hollandiában kezdeni a tavaszt kitűnő ötlet. Suhognak ott a szélmalmok. Kakaót ittunk a teraszon, illatos almás pitével, hovatovább.

Az emberek igen-igen kedvesek, és mindenki beszél angolul. Hogy őszinte legyek, könnyebben kommunikáltam ott, mint itt, Liverpoolban, mert ott külföldi akcentussal beszélik az angolt, itt meg scouse nyelvjárásban, amit az angol tévécsatornákon is simán feliratozni kellene. (Ezért van az, hogy egyik James Bond sem liverpooli.) Szóval a hollandok nagyon barátságosak, és mindenki jó formában van a sok bringázástól. A buszokon, villamosokon, vasútállomáson a dolgozók vendégszeretők, kérés nélkül is részletes és pontos információt adnak, tulajdonképpen bármiről, de a legjobb élmény kidobókkal beszélgetni. Egy bordélyház előtt a kerítő részletesen elmagyarázta nekünk az amsterdami prostitúció koncepcióját: mit hol találunk, melyik hely kié, miért nincs hagyományos striptease (nem mondom meg). Egy szórakozóhely ajtajából a kétméteres fekete biztonsági ember elment nekünk pénzt váltani, majd elment a cigaretta automatához, vett nekünk cigarettát, ezek után további szép estét kívánt, és ehhez be sem kellett mennünk hozzájuk. (A dohányzás káros az egészségre!) Eszembe jut, amikor néhány évvel ezelőtt a Közgáz Pince kidobójától próbáltam meg tüzet kérni, nagyon udvariasan, és ő azt válaszolta, hogy „Húzzál már innen a kurva anyádba, a picsába már!”. Na mindegy.

Hát ilyenek történtek velünk Amsterdamban. Most meg élünk a hétköznapoknak, de nem baj, mert itt a tavasz. Lehet, hogy nemsokára elmegyünk Dublinba, de az is lehet, hogy nem. Ami biztos, az az, hogy megvettem a repülőjegyet Budapestre, nemsokára véget ér a kiküldetés.

Utóirat: Vettem egy csomó képeslapot, hogy majd elküldöm nektek, de nem küldtem el. ĺgy jártatok.

Most megvagy! (fotó)

2006-03-31T18:14:00.000+01:00

2. szezon, 25. levél

2006-03-23T17:18:00.000+01:00

Szervusztok. Úgy eltűntetek, hogy már egészen kétségbe estem. Nem tudtam, hogy lusták vagytok írni, vagy megutáltatok, esetleg történt valami, amiről sejtelmem sincs. Én jól vagyok, csak a szülinapomon annyira berúgtam, hogy egész eddig másnapos voltam. Az Angol időnként belém rúgott, hogy lássa, élek-e még, de egyébre nem emlékszem. Kérem, kapcsolják ki – mondtam többször a napra mutatva, minden eredmény nélkül. Vasárnap kirándulni voltunk a barátnőmmel. Elmentünk Manchesterbe, hogy ott töltsük a délutánt, mert csak egy órára van vonattal, és én még sosem jártam ott. Jó hely. Nagy, tágas, világos. A belváros csupa üveg meg bevásárlóközpont, utcai komédiásokkal, zenészekkel, kurvákkal meg stricikkel. Vásároltunk, mint a jól idomított angolok, ügyesen, mint a kis csimpánz. Ebédeltünk egy helyen, mert ha az ember kimozdul, akkor eszik valamit egy "helyen" (Pizza Hut, pizza, mert hiába vagyok sznob, ha egyszer spórulok). Voltunk kulturális programon is: az Urbis nevű üvegháromszögben, a modern városi életről szóló interaktív kiállításon vettünk részt. A legjobban annak örültem, hogy volt egy szoba, ami tele volt monitorokkal, amiken biztonsági kamerák képeit láthattuk. Anglia ugyanis világelső az egy főre jutó biztonsági kamrák számát tekintve (egy-negyvened, tehát ha hatvan millió lakossal számolunk, akkor a kamerák száma másfél millió). Az átlagos angolról naponta háromszáz alkalommal készül felvétel. Kamerák vannak a buszokon, az éttermekben, az utcán, a boltokban, még a lépcsőházunkban is van belőlük, egy pedig az udvarunkat figyeli éjjel-nappal. Vannak olyan rendőrségi buszok, amiknek a tetejét körberakták kamerákkal, ezek egész nap cirkálnak, és figyelnek bennünket. Ez most jó vagy rossz? Nem tudom, de mindegy is.

Tegnap a liverpooli focicsapat megalázta a birminghamit (7-0), és ez némi kárpótlást jelent azután, hogy kiestek a Bajnokok Ligájából. Nem vagyok nagy focirajongó, de ez azért jól esett. Mondták is, hogy ezt az én kedvemért csinálták. Nemrég játszották az Anglia-Uruguay barátságos mérkőzést kedves városunkban, és akkor a nemzeti válogatott az irodánkkal szembeni szállodában lakott. A futballisták minden nap akkor mentek edzésre, amikor én haza indultam, így mindig találkoztunk. Ahogy Backhem és Gerrard megjelentek az ajtóban, a rajongók sikítozni kezdtek, az újságírók és fotósok egymást taposták. (Valami rejtélyes okból tudósítóként jelen volt az Animal Planet is.) A nagy zűrzavarban senki nem vette észre, ahogy Crouch felém fordul, és odakiáltja:

- Tomi, a hét-nullt neked csináljuk!
- Köszi, köszi - válaszoltam én.

A hétvége izgalmasnak ígérkezik, rengeteg minden fog történni. Először is elmegyek Amsterdamba a barátnőmmel, mert megérdemeljük. Nagy sétákat teszünk a csatornák mentén, sajtot eszünk a tulipánmező közepén, biciklizünk a főtéren. Ja, nem, mert szakadni fog az eső. Akkor csak ülünk egy coffeeshopban és füvet szívunk, majd elmegyünk kurvázni. Mindeközben kiállítás nyílik a képeimből meg ezekből a levelekből Szombathelyen, a Kultúrkapu Fesztivál keretében. Egyértelműen én leszek a leggyengébb láncszem a programok sorában. Felötlenek bennem a tátikás emlékek az általános iskolából, ez is olyan lesz, de most legalább nem leszek jelen. Ugyanekkor zajlik a háború Franciaország és az Apple között, mert a franciáknak nem tetszik, hogy az iPodot csak az iTunes-szal lehet menedzselni. Én meg tegnap felfedeztem, hogy a Winamppal is lehet.

- Jééé! - mondtam erre. Aztán utánanéztem mégegyszer, és rájöttem, hogy nem ezen vitatkoznak, hanem egészen máson, de most már mindegy. Már megint nem én találtam fel a spanyol viaszt. És? És semmi.

Mindenkit puszilok.

Az angol válogatott Liverpoolban (fotó)

2006-03-23T17:16:00.000+01:00

birdyfoos: first hungarian tablesoccer academy

2006-03-14T19:16:00.000+01:00

"Azért hoztam létre ezt a blogot, hogy megosszam a néppel, amit gondolok. ( Rendszeresen olvassatok minőségi írásokat aktuális témákról.) Most, hogy sikeresen leírtam az első semmitmondó mondatomat közlöm, hogy csak és kizárólag csocsóról szól majd az egész. Persze ez nem igaz, mert írok majd mindent, ami eszembe jut, és biztosan közlök néhány olyan dolgot, amit késöbb megbánok. Ez engem nem zavar és titeket se zavarjon, látogassatok el rendszeresen hozzám!"

Birdy régi barátom, az egyik legfurcsább. Figyelmetekbe ajánlom blogját, ami új, és ha szorgalmasabban írja majd, mint én az enyémet, akkor jó lesz. Egyébként én sem vagyok lusta, csak most egy szupertitkos projecten dolgozom, mint korábban newrim. Nemsokára viszont én is jelentkezem, igazi bejegyzéssel, már előre utálom. (Nem ám!)

Március 12. (fotó)

2006-03-12T15:25:00.000+01:00

2006-03-05T23:15:00.000+01:00

Egy lusta dög vagyok.

Fukcius Tamás (fotó)

2006-02-09T23:22:00.000+01:00

2. szezon, 24. levél

2006-02-09T23:03:00.000+01:00

Eljött hát. A huszonötödik születésnap mindenki életében nagy pillanat. Akkora, hogy még a legcinikusabb ember sem mehet el mellette szó nélkül, ha elmegy, akkor hülye. Én is megnézem most, hova jutottam, mi lett belőlem. (Egy szörnyeteg. Félig ember, félig csikóhal.) Érdemes visszanézni, mert ami van, az azért ilyen, mert az volt, ami volt. Velem nagyon sok minden történt, több, mint amire emlékszem, de most, ahogy megállok egy percre, eszembe jut sok olyan dolog, ami már majdnem elveszett, mert nincs róla fénykép vagy ilyesmi, meg amiről nincs aki meséljen. Van, ami csak velem történt meg. Most egyedül vagyok ezekkel az emlékekkel, és ezt a levelet arra szánom, hogy megmentsek pár történetet magamnak.

Egy szombat délután a házunk előtt játszottam, a lakótelepi focipálya kerítésénél, és eszembejutott, hogy 1987 van. Ez az első évszám, amire emlékszem.

Amikor a testvéreimmel gyerekek voltunk, sokszor videóztunk anyám testvérénél. A Karatetigrist, a Véres játékot és a Nindzsa kommandót néztük újra meg újra, az RTL és a Pro7 reklámjaival, németül. A filmeket anyám testvére szinkronizálta nekünk, és nem számított, hogy ő sem beszélt németül egy szót sem. „Szórakozol velem, te szemétláda?! Na gyere, most megkapod. Kőkemény vagyok.” Ekkor hatalmas verekedés kezdődött, aztán reklám. A három filmet legalább negyvenszer láttam. (Ekkoriban forrt ki bennem a gondolat, hogy én nindzsa leszek, és ezért is karatéztam tizennégy éven át.) A film után rendszerint az a kínos jelenet jött, amikor anyám tesvére megengedte nekünk, hogy megnézzünk „két filmkockányi szexfilmet”. Az egy másodperc keletnémet pornó után hintázni mentünk egy parkba ezerötös, tűzpiros Ladáján, amit a lottón nyert pénzéből vett. Ez az autózás volt a kedvenc részünk, mert a Jókai park felé vezető úton mind a két sávot kihasználtuk, a sajátunkat és a szembejövőt is, ahogy képzeletbeli bólyák között szlalomoztunk nyolcvannal, a magnóból üvöltött a Dolly Roll. A park elején, a templom előtti körforgalomban tettünk tizenöt kört, közben folyamatosan röhögtünk meg visítottunk. Anyám testvére vagány nő volt, szart a világra, a lakótelepen mindenki irigyelte tőlünk.

Volt két hét, amikor én voltam a TNT együttes menedzsere. Mondhat bárki bármit, én büszke vagyok rá, nekem bejött.

Gimnazista koromban minden évben, pünkösd hétvégéjén, sátorozni mentünk a Vadása tóra a lakótelepi barátaimmal. A hagyományt az teremtette, hogy elindultunk az egyik barátom családjának nemlétező, tizenhét szobás panziójába, ahol a pünkösdi ünnepet töltöttük volna. „Lesz kaja, pia, szállás, arany életünk lesz” – mondta, mi meg azon gondolkodtunk, hogy miért hozza magával a szomszéd sráctól kölcsönkért kétszemélyes sátrat. „Jól fog jönni, amikor horgászunk.” – válaszolta kérdésünkre, megnyugtatva mind az ötünket. Délután egykor érkeztünk meg, de akkor még nem mehettünk be a panzióba, mert olyankor ebédel mindenki, és nem illik a vendégeket zavarni. Délután ötkor sem tudtunk felmenni, mert akkor még világos volt, és a vendégek meglátták volna, milyen sárosak vagyunk, este meg már aludt mindenki, olyankor már nem szabad zajongani. Maradt a sátor, hatan aludtunk egymás hegyén-hátán, reggel pedig arra ébredtünk, hogy szakad az eső és egy tócsa közepén fekszünk, reszketünk a hidegtől és kínunkban egymáson röhögünk. A következő két napra kétezer forintja volt hatunknak, amit teljes egészében borra költöttünk, és ez volt életünk legjobb befektetése.

Egyszer jártam egy énekesnővel, aki olyan hangosan beszélt, hogy egy barátom ijedtében hátraugrott, amikor bemutatkoztak egymásnak. Rezegtek a falak, amikor megszólalt.

Egyszer beültetett ember voltam egy árverésen. Ha senki nem licitált a soron következő képre, akkor, hogy ne legyen kínos a helyzet, én vettem meg. Olyankor megvilágítottak a fejgéppel, jött egy csinos hostess, puszit adott, az emberek meg tapsoltak. Miután négymillió forintot költöttem el képekre egy este alatt, és egy építő vállalat vezérigazgatója rámtukmált egy luxuslakást a folyóparton, felkért az RTL Klub, hogy adjak nekik interjút. Én szerényen elutasítottam a felkérést, kiosontam az ötcsillagos szállodából és felszálltam a négyes-hatos villamosra.

Egy nyári éjjelen beleugrottunk a városi csónakázó tóba a hídról két osztálytársammal, egymás kezét fogva. Felelőtlenség volt, de fiatalság-bolondság.

Egyszer berúgtam a legjobb barátommal online. Skype-on beszélgettünk este nyolctól reggel hatig, és ezért is hálával tartozom az internetnek.

Egyszer a kutyám megtámadott két biciklis cigányt, mert a kutyám mindenkit megtámad. Ők elkezdtek kergetni, én meg futottam haza lélekszakadva. Amikor a házunkhoz értem, kétségbeesve tapasztaltam, hogy az ajtó zárva van, és nekem már nincs időm kinyitni, mert a két felnőtt ott áll közvetlenül mögöttem. „Most megvagy.” – mondták bosszúra éhesen, de abban a pillanatban megérkezett a bátyám fehér Rigáján, odagurult mellénk, leállította a motort. „Bántani akarnak!” – kiabáltam önkívületben, félig sírva már a hirtelen támadt csendben, de a bátyám nyugodt maradt, leszállt a motorról, és ezt mondta nekik: „Na húzzatok innen, picsagyorsan, mert széttéplek titeket!” El is húztak, picsagyorsan.

Volt az életemben öt másodperc, amit biztosan nem fogok elfelejteni. Egy kiránduláson felborult velünk az autó, én kiestem az ablakon, és tisztán emlékszem, ahogy becsukott szemmel zuhanok, és arra gondolok, hogy már rég földet kellett volna érnem. Végül aztán leplaccsantam a puszta közepén és életben maradtam. De ami igazán érdekes, hogy emlékszem egy fekete tehénre, aki hosszan a szemembe nézett, mielőtt az autó velem együtt darabokra tört. Hatalmas, fekete szemei voltak.

Amikor általános iskolába jártam, a Madarak és Fák Napján mini playback-showt rendeztek, ahol én a Depeche Mode Photographic című számával léptem fel. A zene egy kétkazettás magnóból szólt, és a hatalmas aulában senki nem hallotta, én sem, a közönség sem. Nagyon kínos négy percet éltem át; százan néztek minket. A tanárok, az alsósók, a felsősök, a Farkas Móni, akibe szerelmes voltam, az osztálytársaim mind végig nézték az elmondhatatlant. A haverom mögöttem ült egy széken, ölében egy szintetizátorral, arcát a tenyerébe temetve röhögött és sírt, én síri csöndben ugráltam meg tátogtam, mint a partravetett hal. Azóta szüneteltetem az előadói munkásságom, de a haverom csinált már néhány aranylemezt, épített egy nagy házat és röhög mindenkin. (Egy másik volt osztálytársam a Matyi és a hegedűsből a Matyi.)

Most feladom. Túl sok történetem van, és azt a több ezer óra sétát még számba sem vettem, amikor nem is történt semmi, csak álmodoztam arról, hogy valami furfangos módon én leszek a hős. Jó huszonöt év volt, tevékenyen telt, minden nap rácsodálkoztam a világra, de ez még csak a kezdet! Sok barátot szereztem, ők most mindig várnak, hogy együtt legyünk, és ez az amire büszke vagyok.

Chester (fotó)

2006-02-01T21:05:00.000+01:00

2. szezon, 23. levél

2006-02-01T19:17:00.000+01:00

Sziasztok!

Remélem mindenki jól van és jó. Remélem, mindenki boldog és egészséges. Én itt vagyok Angliában, Liverpoolban, az Old Hall streeten, a Lancester épületben, újságokat olvasok és kűzdök az Álommanóval. (Csehül állok.) Nem kezdek el hisztizni most, hogy hétfő van, és dolgozni kell, nekem ugyanis a hétfő a kedvenc napom. Nem azért, mert kietlen magánéletű titkárnő vagyok, aki hétvégenként magányos, és nem is azért, mert el akarom hitetni veletek, hogy szerencsés és sikeres emberként a munkám az életem, még csak azért sem, mert Heike Makatsch széttárta nekem a lábait az előbb (márpedig széttárta), hanem azért mert sznob vagyok. "Nekem bejön a hétfő, dögöljetek meg." - mondom magamban, és dacból, hirtelen, oda sem nézve elmentek néhány e-mailt. IP Clear vagy VPN; egyre megy. De vigyázat, csalok! Hát ezért vagyok én itt, ennyire balra, fönt? Dolgozni jöttem ide? Ugyan, dehogy. Gyógykezelésen veszek részt, terápián, hogy úgy mondjam: amikor csak tehetem, lemegyek a tengerre, megállok ott, ahol a szárazföld vízbe vált, és magamba szívom a felettük örvénylő levegőt. Nézem kicsit a eget, hunyorgok, mert süt a nap, és mosolygok. Aztán elgondolkodom azon, hogy miért jó itt, és amikor rájövök, akkor már nevetek. Ugrálni támad kedvem, meg futni vagy sárkányt eregetni. Már hetekkel ezelőtt leköltöztem a tengerpartra, és függő vagyok. (Otthonra is kéne egy tenger, és tudom, ha mindannyian hiszünk benne, meg tudjuk csinálni. Én átcsempészem a határon, csak küldjetek rá pénzt. Letesszük a Dunántúlra, és komp jár majd Budapest és Szombathely között. A maradék részét meg a Balcsival együtt olajra cseréljük az arabokkal. A tenger helyén, ĺrország és Anglia között meg építünk egy nagy bevásárlóközpontot, és Pick szalámit árulunk bent a zsidóknak, meg én majd a közepén éneklem egy mikrofonba a Börtön ablakábant, telitorokból. És lesz majd egy vasutas, aki körbe-körbe futkozik a második emeleten, és üvölti, hogy "Dinnyét, dinnyét!" Egy idő után megunom, és mondom majd: "Nem vagytok normálisak." - és elköltözöm Németországba, az a racionalitás utolsó mentsvára, és még tengerük is van.

Hogy további információval szolgáljak, elmondom, hogy szombaton Chesterbe kirándultunk, én, és még öt magyar. Chester egy kedélyes város a walesi határon, Chesire megye központja, Angliában is északnyugaton, a Dee folyó partján. Védőszentje szent Werburgh. A már Walesben található Broughton and Saltney településeivel együtt 90925 lakosa van, mind nagyon kedves és udvarias. A mintegy kétezer éves város a római időkben fontos szerepet töltött be a kelták elleni csatákban. Ez azonban túl intim dolog, nem írok többet Chesterről.

Puszilok mindenkit.

Tamás

Wallasey Bay (fotó)

2006-02-01T13:31:00.000+01:00

2. szezon, 22. levél

2006-01-21T21:48:00.000+01:00

Sziasztok!

Most aztán tényleg írok valamit, mert úgy eltűntem három hétre, mint szürke szamár a ködben. De mégis mit? Üdvözlet Angliából, süt a nap, nagyokat eszünk, meg ilyenek. A múlt hétvégén voltam sétálni Wallasey-ben, ahonnan már küldtem is nektek képeket. Na, az szép volt. Zúg ott a tenger, fúj a szél, és én érzem végre, hogy élek. Azt is érzem, hogy hatvan éves vagyok, és símogatja az arcom a nap melege. Van hozzá barna kardigánom meg kötött kabátom, és lassan lépdelek, semmi hirtelen mozdulat. Az erő ellenem van, de én kiszúrok vele és megadom magam. Itt a link. Ma este berúgunk kicsit, holnap újra kirándulás. Egy másik helyre megyünk, az is a neve, hogy Another Place, és nagyon kísérteties lesz, mert majd állok a tengerparton, és ott lesz velem még száz ember, acélba öntve, állnak a tengerben, és nézik ahogy hullámzik, meg hogy milyen nagy. így. Én meg hallgatom, ahogy zúg, és mondom majd:
- Ezt nézzétek meg, ez aztán kurvanagy.
- Aha, rendesen tenger. Jó itt állni, és nézni, és az is jó, hogy ilyen közel van.
- Húsz perc. Annyi, mint a piros metró egyik végétől a másikig.
- Én csak azt nem értem, amikor az emberek a tenger illatáról beszélnek. A tengernek nincs illata.
- Nincs, illetve ilyen nyershal-szerű iszapos hínárszag, de én azt szeretem.
- Én is szeretem, de az akkor sem a tenger illata.
- Viszont jó a tüdőnek. A tengeri levegő jó a tűdőnek állítólag.
- Mindenféle levegő jó a tüdőnek. A tűdő rá van állva a levegőre. Arra specializálódott.
- És te mire specializálódtál?
- Én? Én arra, hogy itt állok, és nézek bele a semmibe. Nem túl izgalmas, de legalább rend van. Csak az zavar, hogy előttem állnak még hárman, és kitakarnak egy részt. Lefogadom, hogy ott valami izgalmas van, olajfúró torony, vagy egy hasadás a dimenzión, ahol át lehet menni a múltba meg a jövőbe.
- Megnézzem neked?
- Légyszíves.

Akkor én teszek néhány lépést jobbra, hogy rálássak arra a részre, amit ő sosem lát, majd visszaállok mellé, és rágyújtok egy cigarettára.

- Na?
- Semmi. Ugyanúgy tenger – hazudom. Minek fájdítani egy szobor szívét.
- Gondoltam.

A Szokola Miki (szobor)

2006-01-06T23:13:00.000+01:00

Ezt a szobrot két barátom csinálta egy harmadikról.

2006. január 1. - Liverpool (fotó)

2006-01-02T19:18:00.000+01:00

Január 1.

2. szezon, 21. levél

2006-01-02T18:59:00.000+01:00

Sziasztok. Visszatértem a vakációról, ez most egy nehéz időszak számomra (megint kamu). A leglehúzóbb az volt, amikor az első angol reggelen arra ébredtem, hogy semmi dolgom. Senkivel sem kell találkoznom, ez furcsa. Otthon mindig épp késésben voltam, bár soha nem késtem el, mindig rohantam valahová. Minden nap történt valami egetrengető, amit csak közhelyekkel tudtam kommentálni. Az Úr adta, az Úr elvette (egy gólos előny a csócsóasztalon). Ami volt, elmúlt (egy nehezen vállalható barátnő). Ez egy életreszóló döntés (minden, ami az). Aztán megérkeztem Liverpoolba, ahol semmi. Később szerveztem magamnak tennivalót, és máris jó kedvem kerekedett. Eredetileg az volt a terv, hogy egyáltalán nem szilveszterezek, de végül egy házibuliban kötöttem ki, voltunk százan és jó volt. Az éjfél a Cream-ben ért minket, tánc közben, majd újra megnyitottuk a házibulit, mulattunk reggelig, aztán mindenki lefeküdt ott, ahol helyet talált. Én az előszobában, de volt aki a konyhában szunyált egyet, volt aki a fürdőszobában. És akkor mi van? Semmi. Már most annyira unom az élménybeszámolót, hogy abba kell hagynom. Nekem tengerpart kell meg világos sör. Le is megyek a hétvégén, azt hiszem, majd nézek bele a semmibe, és mondom magamnak, hogy
- Ezt nézd meg, Tomi, ez aztán kurvanagy, nem?
Aztán válaszolok is:
- Aha. És akkor mi van?
- Mikor?
- Akkor. Állandó problémát jelentenek az idézőjelek, az azokon belüli, meg rajtuk kívüli írásjelek, továbbá a gondolatjelek. Meg kell tanulnom a magyar helyesírás szabályait, ez így nem mehet tovább.
- Vedd meg a Magyar helyesírás szabályai című könyvet.
- Vedd meg, vedd meg. Te is egy túlfogyasztó, globalizáció-párti, elvtelen, puhány alak vagy.
- És akkor mi van?
- Akkor előkeresed a középiskolai nyelvtan könyved, és megnézed ott.
- Jó, és megnézek még valamit. Tudod, hogy mit?
- Nem, mit?
- Azt, hogy tényleg igaz-e, hogy a tagmondatok között vagy vesszőt teszünk, vagy az és kötőszót használjuk, de a kettőt együtt semmikép.
- Szerintem az egy kamu.
- És ha te írsz valakinek egy sms-t, és azt írod, hogy jó volt vele, akkor nagy betűvel írod a velét vagy nem?
- Ú, azt én sem tudom. Volt idő, amikor úgy írtam, de rájöttem, hogy ennyi erővel nagy betűvel kéne írnom a neked, tőled, hozzád, érted, tied szavakat is, azt pedig nem szeretném. Most már csak akkor írom nagy betűvel őket, ha olyannak írok, aki szintén nagy betűket használ.
- Csajoknak.
- Aha, főként. De közben meg vagyok győződve róla, hogy az úgy nem jó.
- És tettél szilveszteri fogadalmat?
- Igen. Idén megtanulok zongorázni és elvégzem az orvosi egyetemet.
- Ambiciózus.
- Érted... szilveszteri fogadalom, nem fogom elaprózni.

Manchester - repülőtér (fotó)

2006-01-01T23:48:00.000+01:00

welcome back

2006-01-01T23:33:00.000+01:00

- Jók itt az emberek. Jó emberek vannak itthon – mondom magamban.
- Klasszak, ugye – válaszolom rögtön – de te vagy a legklasszabb – teszem még hozzá, mert érzem, hogy kell a bátorítás.
- Az bizony kell - mondom most magamban, és mondok még valamit, de az már elveszik a zajban.
- Megkérdeztem az öreg nőt egy-két dologról.
- Megkérdezted tőle, hogy hány éves?
- Igen, de azt mondta ő is, hogy ilyent nem illik megkérdezni, úgyhogy ezt már soha nem fogjuk megtudni.
- Biztos kétszáz.
- Lehet, hogy annyi. Vagy négyszáz.
- Vagy háromezer.
- Elmondta azt is, hogy vannak gyerekei. Van két lánya és két fia, és mind a két fia szerelmes a fiatalabbik lányba.
- A saját tesójukba?
- Aha. Biztos jó csaj.
- Majd kérj róla fényképet.
- Oké. Azt mondta, hogy majd bemutat nekik, és én is szerelmes leszek a lányába. Én meg mondtam neki, hogy az aztán kurvajó lesz.

- Az aztán kurvajó lesz – válaszoltam neki – legyünk mind a hárman szerelmesek ugyanabba a lányba.
- Félsz a fiaimtól? – kérdezte ő.
- Nem, a lányodtól félek.
- Azt egyébként jól is teszed. Nagyon szép, és néma, és soha nem mutatja ki az érzéseit.
- Akkor nincs baj. Akkor én soha nem leszek szerelmes belé.
- Dehogynem, most mondom, hogy nagyon szép.
- És mire jó ez? Téged is csak álmodlak, őt is csak álmodnám – mondtam neki, és észrevettem, hogy most először tegeztem.
- Mindent csak álmodsz. Nézd meg magad – mondta olyan nyugalommal, hogy ösztönösen megijedtem, ahogy a csarnok közepén lévő ágy felé fordult.
- Ezt te nem csinálod meg velem. Nem én fekszem az ágyon, ez neked túl sablonos lenne – mondtam vagy kérdeztem, és haragot, és tehetlenséget és félelmet hallottam ki a szavaimból.
- Nem, tényleg nem te vagy. Nem tudom ki ez, de már két napja itt fekszik. Gondolom, valaki majd eljön érte valamikor.

A csarnok közepére sétáltunk, ahol a hordágy állt. A hordágyon egy férfi feküdt, zöld lepedővel letakarva, ami alól csak bal keze lógott ki. Vénájába vékony tűn keresztül csordogált a színtelen folyadék. A kéz szürke volt és izzadságtól gyöngyözött; a víz cseppekben ült ki a karra, a kézfejre, az ujjakra, vékony folyókká gyűlt össze a könyök és csukló hajlatainál, majd lassan lecsöpögött a földre. Lehúzta a testről a lepedőt, egy olyan mozdulattal, amilyennel régi bútorokról egy ódon kastélyban.
- Miért fekszik itt?
- Nem tudom. Elég nagy körülötte a bizonytalanság, de az biztos, hogy alszik, ezért mutatom neked. Nézd, ahogy mozognak a szemei; álmodik éppen.
- Miről álmodik?
- Miért gondolod, hogy nekem mindenre van válaszom? Ezt mondjuk éppen tudom. Rólunk álmodik, azt, hogy itt állunk fölötte, és nézzük, ahogy csöpög belé az altató.
- Akkor majdnem ébren van.
- Igen, csak éppen alszik.

Vasárnap reggel (fotó)

2005-12-11T18:12:00.000+01:00

Vasárnap reggel háttérkép

2005-12-05T22:40:00.000+01:00

- Álmodsz még vele?
- Aha. Minden éjjel.
- De ez iszonyat félelmetes! Szerintem beteg vagy.
- Félelmetes, de nem vagyok beteg. Ezek nem igazi álmok. Nem álmodom őt, ő tényleg létezik, tőlem függetlenül. Amikor találkozom vele, tudom, hogy alszom, de semmi álomszerű nincs benne. Semmi furcsa; az idő normálisan múlik, a távolságok, a tárgyak, minden teljesen életszerű. Amikor elalszom, meg amikor felébredek, egy pillanatig egyszerre alszom és vagyok ébren. Olyan, mint amikor lebuksz a víz alá, meg amikor feljössz levegőt venni.
- Hányszor álmodtál vele?
- Eddig huszonegyszer. Ma éjjel lesz a huszonkettedik.
- De ki ez a nő egyáltalán? És mit akar?
- Nem tudom. Először azt hittem, hogy meg akar ölni, de már nem hiszem. Arra gondoltam, hogy valami boszorkány, vagy ilyesmi, de most már nem vagyok bent biztos. Az egyik éjjel kígyó volt. Nem beszéltünk róla, de világos volt, hogy ő az, mert az ő hangján beszélt, meg én amúgy nem szoktam ilyenek álmodni. Egy bizarr öreg nő meg külön még egy beszélő kígyó azért már sok lenne.
- És miket mond? Hogy át fogja venni a világ fölöt az uralmat, és el fogja pusztítani? Vagy hogy a rabszolgája leszel és minden este te mosod meg a hátát?
- Nem, semmi ilyesmi. Eleinte sokat trükközött. Az utcai szemétből állt össze, meg szopatott az időjárással. Csinált egy nagyon kemény vihart, akkor tényleg azt hittem, hogy megöl. És akkoriban akármit mondtam, mindig ellentmondott nekem, úgy éreztem magam, mint egy kis hülye. De újabban már inkább beszélgetünk, és néha kezdem úgy érezni, hogy tulajdonképpen szeret. Ugyanakkor azt veszem ki a beszédéből, hogy morálisan nem túl elkötelezett. Nem a jó és a rossz viszonylatában szemléli a dolgokat. Nem ő az ördög, az biztos.
- És azt nem kérdezted, hogy mennyi idős?
- Nőktől ilyent nem illik kérdezni.
- De kígyóktól szabad.
- Kígyóktól szabad, de akkor ez nem jutott eszembe. Majd ma megpróbálom kipuhatolni.
- És nem is félsz tőle? Nincs olyan, hogy nem mersz elaludni, és kávézol egész éjjel?
- De félek. De érted... örökké nem tudok ébren maradni. Az első héten nagyon szar volt. Reggelente olyan fáradt voltam, hogy alig tudtam bemenni dolgozni. Néhány nap után már ébren is hallottam a hangját, folyamatosan beszélt hozzám, de rájöttem, hogy azt tényleg csak képzelem. Egy idő után elmúlt. Meg már hozzászoktam az egészhez, és újabban figyelek rá, hogy frissen feküdjek le, és ha találkozom vele, és már nagyon fáradt vagyok, akkor elmegyek felébredni.
- És tegnap éjjel mi történt?
- Tegnap éjjel egy hatalmas hangárban voltunk. Olyanban, mint ahol a repülőgépeket szerelik össze, de ez teljesen üres volt. Illetve majdnem teljesen, mert pont középen volt egy hordágy, amin feküdt valaki. Mellette egy állványról infúziós zacskó lógott, tele valami átlátszó folyadékkal. Aki rajta feküdt, le volt takarva, és felülről egy hatalmas lámpa világított rá.

Holnap folytatom.

Délután

2005-11-21T22:51:00.000+01:00

2. szezon, 20. levél

2005-11-21T21:50:00.000+01:00

Sziasztok.

Üdvözlet Angliából. Hideg van, és olyan rövidek a nappalok! Egyre intenzívebben fűtünk, de néha még ez is kevés. Pár napja, amikor szendvicset készítettem a konyhában, és reszkettem, és el voltak gémberedve az ujjaim, észrevettem, hogy látszik a leheletem. Azóta nagyon fűtünk, de ez egy hatalmas kastély, az öreg ablakok alatt befolyik a hideg, az cserépkályha melege pedig csak a szalonban érződik, az előcsarnokban a fogcsikorgató hideg az úr, a vázákba belefagyott a víz. A jégszekrényt ilyenkor már nem használjuk, a húst egyszerűen csak felstócoljuk a polcra, és ha enni akarunk belőle, kiolvasztjuk a mikrohullámú sütőben. Éjjelre előmelegítem az ágyat egy ósdi vizestömlővel, de reggel már ügyelnem kell arra, hogy a nyakam mellett ne jöjjön be a hideg a dunyha alá, mert akkor megvesz az isten hidege, bagóért. És mindennek a tetejébe elérkezett az, amitől minden évben rettegek; a néhány hónap, amikor sötétben megyek dolgozni és sötétben érek haza. A forralt bor ideje ez, a sült gesztenyéé meg a sütőtöké, az asztali lámpáké és a kényelmesen tekert cigarettáké. (Arra kérek mindenkit, hogy ne dohányozzunk, mert káros az egészségre. – Az élet káros az egészségre. – Az egészség nem minden, de egészség nélkül minden semmi. – Jó fogkefe / Rossz fogkefe ) Az utcán sűrű köd gomolyog, a strandon nem pancsol senki.

Semmi gond, közeleg a szünidő. Megvettem a repülőjegyem, így már biztos, hogy december 15. és 30. között leszek Magyarországon, már alig várom. Egész nap otthon fogok ülni és számítógépezem (kamu), meg nagyokat sétálok a kutyámmal, aki már alig vár. Tegnap beszélgettem vele Skype-on, megbeszéltük, hogy nagyon hiányzunk egymásnak, meg hogy mit kérünk egymástól karácsonyra. Ő csontot akar, nekem meg mindegy, hogy mit kapok, mint mindig. Az utazásig hátralévő idő nem sok jóval kecsegtet, spórolok, amennyire lehet. Szombaton is bejárok dolgozni, és itthon is sokat mosogatok. Az Angol hét pennyt fizet egy tányérért. A munkámat időközben megszerettem, kezdetben nagyon utáltam, de most már egész pozitívan állok hozzá. Sokkal jobb, mint gödröt ásni vagy újságot kézbesíteni, pedig én mindkettőt csináltam egy időben. A legtöbb munkámat szerettem, de ezeket nagyon utáltam. Eddig voltam büfés, raktáros, pincér, sofőr, műjégpálya-építő, pultos, pincér, szakács (tészta-felelős és fritu-kapitány), szinkrontolmács, recepciós, pincér, építkezésen segédmunkás, pincér mégegyszer, aztán újra segédmunkás, locsolófiú egy teniszpályán, minibáros egy szállodában (roppant izgalmas munka, erről sokat tudnék mesélni), fordító, egyszer ellapátoltam 24 tonna salakot, és szerintem voltam mégegyszer pincér, de ez már nem biztos. Annyi féle munka van a világon, hogy azt fel sem bírom sorolni. Ha öreg leszek, én akarok lenni az a bácsi, aki áttereli az iskolásokat az utca másik oldalára (lollypop man), és amíg a gyerekek mennek, addig a bazinagy táblámmal feltartom az autósokat. Szumma szummárum, rájöttem, hogy az emberiség elég sokat dolgozik. Felpörgött a gazdaság. Nem vagyok feltétlen híve ennek a nagy sürgés-forgásnak, de amennyire meg tudom ítélni, a többiek sem azok. Nem lehet nem észrevenni az ellentétet a munka és kikapcsolódás kifejezések között. Munka – szórakozás. Munka – pihenés. Munka – szabadság. Az emberek intézményesen utálnak dolgozni. A legtöbb nyelvben mély, kemény szót használnak rá; arbeiten, trabajar, work, még a magyar is a maga tompa, impotens munkájával, de a legkifejezőbb mégis az orosz megfelelő: robot. A Földön háromszázvalahány millió ember dolgozik, elég nagy banda vagyunk. Én vagyok a 211 429 873-as számú robot, ami nekem tökéletesen megfelel. Feleljen meg mindenkinek. Szerintem dolgozzanak a gyerekek is, valami könnyű munkát. Bohóckodjanak az utcán, hogy mindenki vidámabb legyen, vagy mittudomén. (Ez is kamu volt, a gyerekek játsszanak. „Jó, ha megszokja, mert később sokat kell dolgoznia.” Majd ha sokat dolgozik, megszokja. Nem tudom követni magam.) Mindenesetre a munka vidám dolog tud lenni, csak arra kell figyelni; hogy ne a fizetés legyen a legfontosabb, amikor az ember hivatást választ, mert a pénz az becsapós.

- Ha nincs pénzed, nem lesz csajod.
- Leszarom.

Az embert így is, úgy is kizsákmányolják. Vagy az ember zsákmányol ki valakit.

- Nincs ez így rendjén.
- De rendjén van.

Én eredendően kommunista vagyok, de tudom, hogy az a gyakorlatban rossz (elméletben viszont jó, kérdezd meg Kosztolányit elméletben), ezért vagyok anarchista is. Egy régimódi anarchista vagyok, a liberális fajtából. Keményen építem a kapitalizmust, és csak azt sajnálom, hogy nem vagyok zsidó. Nemrég azon is elgondolkodtam, hogy vajon mennyire vagyok forradalmár. Semennnyire. Egy akárhányas skálán nulla. Az én világomban az emberek egyszerűen békén hagyják egymást, és jók. (Az én világomban elég nehéz rossznak lenni.) Azt hiszem ez az egésznek a metszete, meg az, hogy dacos vagyok, makacs és konformista. Lehet ez? Lehet.

Remélem, hogy mindenki jól van, hamarosan találkozunk. Puszi.

Tamás

Carcinogenic

2005-11-15T19:00:00.000+01:00

carcinogenic

2005-11-15T18:10:00.000+01:00

- És milyen volt ma a sejtezés?
- Ezt ne kérdezd meg többször.
- Miért?
- Mert az mindig ugyanolyan; nem jó. Görnyedek egy asztal felett, és folyadékokkal baszakodom egész nap. És nagyon lassan megy, néha befertőződik az egész, olyankor lehet előről kezdeni.
- Sistereg benned a hivatástudat.
- Na. Nekem ennem kell, utána menjünk el boltba.
- Oké, de akkor mondd el, hogy ma mit csináltál.
- Adtam a sejtekhez harminc százalékos szérumtartalmú médiumot, ami egy lökést ad nekik, és elkezdenek nőni tőle. Egy óra múlva meg kell néznem, hogy hogy állnak, úgyhogy siessünk.
- Jól van. Cukrot kell vennünk, ezt ne felejtsd el.
- Meg mosószert. A hétvégén csinálok egy nagy kísérletet.
- Ne beszélj. És mosószer kell hozzá?
- Nem, az csak úgy kell. A kettőnek semmi köze egymáshoz.
- Ezt jó hallani.
- Lesz száz-valahány csésze, benne ugyanaz a sejt, és mindegyikből eltűntetek egy fehérjét, mindegyikből egy másikat. Aztán adok nekik egy cuccot, amitől elkezdenek nőni meg vándorolni. Ha viszont olyan fehérjét tűntetek el belőle, aminek fontos szerepe van a növekedésben, akkor nem szétszóródnak a sejtek, ahogy normálisan, hanem szigetekbe rendeződnek.
- És akkor tudod, hogy jó nyomon haladsz.
- Igen, de most még fogalmunk sincs, hogy mi lesz. Lehet, hogy öt alkalommal lesz ilyen, de lehet, hogy ötven.
- Őrület. Én nem bírnám ezt az állandó bizonytalanságot.
- Hát elég stresszes.

Dimenzió-kapu (fotó)

2005-11-13T22:21:00.000+01:00

Kampány a kokain-fogyasztás ellen (fotó)

2005-11-13T22:18:00.000+01:00

2. szezon, 19. levél

2005-11-13T21:41:00.000+01:00

Szervusztok.

Remélem. Üdvözletemet küldöm egy diákszállásról, ahol kirándulni vagyok Vilivel. A falakat a szexuális forradalom korát idéző festmények fedik, a kocsma és a konyha füsttel, és nemzetközi fiatalokkal teli. A szobánkban húsz ágy. Kettőt mi foglalunk el, kettőt két fiú, tizenhatot meg tizenhat lány. Éjjel párnacsatázunk meg szellemet idézünk, reggel pedig arra ébredek, hogy egy csapat huri fésülködik körülöttem, titokzatos krémeket és ismeretlen rendeltetésű ruhadarabokat pakolnak kis dobozokba, csivitelnek, csacsognak. 18 évesek és svédek, az előbb megkérdeztem.

A diákszállás élvezeti értékét tovább emeli, hogy Edinburgh belvárosában van, és az ablakok egy várra néznek. Edinburghban minden ablak várra néz, mert itt csak várak meg templomok vannak, várak meg kísértetek. Varázsváros Skócia szívében. Valahol északon meg nyugaton, tőletek balra, fel.

Szombaton jöttünk, nyolc óra alatt, három átszállással teljesítettük az utat, kellemesen és könnyedén. A második, harmadik és negyedik szakaszt vonatpótló autóbuszokon tettük meg, aminek hallatán, gondolom, minden magyar ingázónak összeszorul a gyomra és felmegy a vérnyomása, de itt mint oly sok minden, ez is más. Az út során kedves kis városokban álltunk meg, ahol vásárlásban tetőzött a polgárok hétvégéje, mi meg csak sodródtunk a tömeggel egy kicsit. A legjobban az utolsó etapot élveztem, amikor hárman voltunk azon a böhömnagy buszon, és én legelől ültem, a bal oldalon, ahol Magyarországon vezetnék, ha buszvezető lennék, és ahonnan tökéletes kilátásom volt az útra. Ködös, dombos tájakon kanyargott az út, nagyon szűk volt, és a sofőr ment, mint a meszes. Én hátradöntöttem az ülést és zenét hallgattam. Néha elszundítottam egy kicsit, és amikor felébredtem, rendre szívszélhűdést kaptam, mert azt hittem, hogy én vezetek.

Kis kirándulásunk egészéről elmondható, hogy nem szerveztük túl a dolgokat. Egy órával az indulás előtt döntöttünk úgy, hogy útra kelünk, és majd lesz valahogy. Izgalmassá tette az érkezést, hogy nem volt szállásunk, így este 11-kor ott álltunk Edinburgh vásárlóutcájában egy hátizsákkal, fedél nélkül. Amikor megkérdeztünk pár fiatalt, hogy hol találunk olcsó diákszállót vagy kollégiumot, elirányítottak minket a Hiltonhoz. Ezek hülyék – állapítottam meg, és elmentünk inni egy sört. A sör után már simán ment minden, találtunk egy nemzetközi diákszállót, hátizsákos utazókra kalkulált árakkal – a Hiltonnal szemben. A mi ablakunk a Hiltonra néz, meg a várra, a Hiltoné meg egy diákszállóra, elég égő.

Az első éjszakán elmentünk szórakozni. A szórakozás az mindenhol jó, itt is az, csak vigyázni kell, mert a skótszoknyás palik kicsit becsapósak. Láttam egyet, aki megkérdezte a mellette állót, hogy „Szórakozol velem?”, aztán meg egyből állon vágta. A zenés-táncos helyen, ahol tetőzött az éjjel, már elég nagy számban voltak jelen a skótszoknyás-vöröshajú férfiak, ezek a helyi hungaristák, úgyhogy mi igyekeztünk jól viselkedni, nem is kötött belénk senki.

(- Vili, keljél, baze, fél tíz van.
- Jól van, bontsd a bort.)

A 10 órás városnézést nem mesélem el, mert nem lehet.

Vasárnap este elmentünk egy Michael Nyman koncertre, mert az jó. Elvegyültünk az estélyis hölgyek és öltönyös urak forgatagában, ami nem volt könnyű, mert én fekete pólót viseltem, barna kardigánt, kordbársony nadrágot és fehér sportcipőt, fekete lakkbőr díszítőcsíkkal, és Vili is hasonló színekkel fejezte ki belső harmóniáját. Egy páholyból francia úr köpött ki. Turisták! – sziszegte, mire mi lecsúzliztuk, a feleségét meg fejbedobtam egy almával. A koncert egyébként nagyon tetszett, régi vágyam volt, hogy élőben halljam a The heart asks pleasure first című számot, és most megvolt. Előre elképzeltem, ahogy majd hátradőlök a széken, becsukom a szemem, és hagyom, hogy úrrá legyen rajtam a zene, de ez nem teljesen sikerült. Egyrészt hülye kényelmetlen volt a székem, másrészt nem mertük meginni a bort a koncert előtt. Megtartottuk a koncert utánra, akkor úgyis jobban tud érvényesülni, mert sok sör támogatja. Hazafelé két vidám részeg üdvözölt minket, és megkérdezték, hogy van-e kedvünk verekedni. Nincsen – mondtuk, de hogy ezeknek valami bajuk van, az biztos. Éjjel nem tudtunk aludni, ezért lementünk a szállás bárjába, ahol rengeteg fiatal fogadott minket. Az arcunkat összekormozták, mint az indiánoknak, mert az is jó, de utána hagytak minket beszélgetni. Hajnali ötkor feküdtünk le, amikor már mindketten nagyon bölcsek és érdekesek voltunk.

Ez volt Edinburgh.

Edinburgh este (fotó)

2005-11-10T22:26:00.000+01:00

A világ legjobb honlapja

2005-11-09T18:33:00.000+01:00

" Kedves Évi ! Az állam majd leesett amikor megláttam az új oldalaidat a netten! Szuper nagyon, az új honlap! Kreatív vagy és tehetséges, szerintem neked ezt csinálnod kell mert ha így fejlődik a lapod akkor sikere van ítélve csak sok munka kell még, remélem a kezdeti lendület, nem egy fellángolás!? Tanácsot nem akarok adni mert sajnos személyesen nem ismerlek de a csapat akikkel dolgozol értékes munkát végeznek, és a legjobbat hozzák ki belőled! Vissza térve a képekhez nekem a fekete harisnyás képek tetszettek a legjobban és ezek nagyon szépek szerintem egy ilyen tagos sorozat sikeres lenne! nálam is! De sokat írtam igaz? Jó munkát kedves és szép Katalin! Józsi "

Újjászületés (fotó)

2005-10-30T19:32:00.000+01:00

Erdőtűz után a Yellowstone Parkban

Természetes szelekció

2005-10-30T19:20:00.000+01:00

- De most komolyan. Ha valakinek, hát neked tudnod kell, szóval ki vele, mi lesz.
- Mivel?
- A madárinfluenzával. Mondd meg, hogy mire számítsak.
- Nekem ehhez semmi közöm. Azt tudom, hogy ami az emberek között elterjedhet, az emberi influenza, nem pedig madár, és még nem is létezik. De én teljesen mással foglalkozom.
- Én is, és mégis van közöm hozzá. Neked meg nagyon sok közöd van.
- Na ne csináld. Miért lenne?
- Mert gondolom, ha tényleg elterjed a világban, és mindenki megbetegedik, akkor majd összehívnak titeket, az összes biológust, hogy oldjátok meg. “Válság van, oldjátok meg!” – mondják majd, ti meg összegyűltök egy katonai sátorban, vesztek tízezer kémcsövet, és kifejlesztitek az ellenanyagot. Nem?
- Nem hiszem – mondta és nevetett.
- Egyébként én sem. És amúgy is, téged nem mozdítanának el, mert még a rákot sem fejezted be. Mindent csak szép sorjában! De akkor mi lesz most az emberiséggel?
- Hát, ha elterjed a madárinfluenza, akkor meghalnak valamennyien. Főleg gyerekek, meg idősek. Meg a gyengék.
- Meg, ugye. Szelektál egy kicsit az emberek között.
- Igen. Mert ilyen a természet.
- De érted… a gyerekeknek azért nem kéne meghalniuk. Belőlük lesznek az erős felnőttek.
- Igen, így kevesebb felnőtt lesz, de a rossz dolgoknak is lehetnek pozitív vonásai. Így későbbre tolódik a föld túlnépesedése.
- Yellowstone-ban van egy nagy fenyves, akkora, mint fél Magyarország, és ha az kigyullad, akkor nem oltják el, hanem hagyják, hogy leégjen. Még örülnek is neki, azt mondják, ez segíti a populáció megújulását. Az elégett fák termékennyé teszik a talajt, ahol hamarosan új fák sarjadnak. Fényből is több jut nekik, még a hülyének is megéri.
- És ha leég az egész?
- Akkor leég.
- Hát… a természetes szelekció azért nem egy kimondott hippi.
- Nem. De te sem vagy az.

Asszimiláció

2005-10-27T07:13:00.000+01:00

Green Street

2005-10-25T20:14:00.000+01:00

A Green Street (Hooligans) a kedvenc filmem. Megnéztem a moziban a premier napján, letöltöttem, és ha megjelenik a DVD, megveszem azt is. Miért ez a kedvenc filmem? Nem tudom. Tudom azt, hogy van bent egy csomó fiatal, akik össze-vissza verik egymást, eltörik egymás csontjait, széttörik egymás fején a hamutartót, törött üvegekkel szúrják nyakon és téglákkal dobálják egymást. Mindezt csoportosan, előre megfontolt szándékkal, célszerszámok használatával, megbánást nem tanúsítva, és akkor nekem miért ez a kedvenc filmem. (A másik a Zongoralecke – The Piano -, ami nyilván a zongora miatt, de ez miért?) Nehéz az ilyen dolgokat igazolni, kiváltképp, ha még a történetet sem mondom el, márpedig nem mondom el. Szerencsére a rendezőnő, (Lexi Alexander – író, rendező, karate és kickbox világbajnok) már jóelőre kitalálta, hogy miért, le is írta, nekem csak lefordítanom kellett. Ossz, sensei.

Öt éves voltam, amikor a bátyám először vitt ki egy focimeccsre. Nem igazán akart magával vinni, de mivel a szüleink elváltak, és anyám dolgozott, a bátyám vigyázott rám egész nap. Egy helyi csapat meccseire jártunk abban a német kisvárosban, ahol megszülettünk és ahol felnőttünk. Eleinte az F szektorból néztük a meccseket, amit családi szektorként emlegettek (F – Family). Ez a puhány drukkerek helye volt, apukáké, anyukáké, akik családostól mentek el a játékot nézni. Az ülések kényelmesek voltak, és a legizgalmasabb dolog ami valaha is történt, az az volt, ha valaki egy wc-papír gurigát dobott a pályára.
Az „igazi” drukkerek – ahogy a bátyám emlegette őket – a D szektorban gyülekeztek: a D annyit tett, Demage (sérülés, kár). Itt nem voltak ülések, csak állóhelyek. Az itt lévőket magas kerítéssel vették körül, mint egy veszélyes állatfaj példányait. A meccseken a D szektor előtti kerítésre fehér zászló volt kifeszítve, amire az volt felírva: „Városi fiúk, mannheimi huligánok”. A huligánok olyan drukkerek, akiket gyűlölnek a szervezők, akiket nevetségessé tesznek az újságírók, és akik folyamatos harcban állnak a rendőrökkel. Mégis, minden csapatnak megvoltak a maga huligánjai. Imádták a játékot, de ugyanúgy imádták a meccsek utáni utcai harcokat az ellenfél csapatának drukkereivel.
Tudtam, hogy a bátyámnak minden vágya az, hogy a D szektorból nézhesse a meccset, de oda nem lehetett csak úgy besétálni. Csak meghívásos alapon juthattál be.

Később elkezdtem karatézni, és tíz év múlva, tizenöt évesen már két danos mesterként tartottam edzéseket a helyi karate-iskolában. Hamarosan rájöttem, hogy sok tanítványom ugyanannak a csapatnak drukkol, mint én, és egy részük tagja a hírhedt Mannheimi Városi Fiúk bandájának.
Mint a sensei-üket (mesterüket), természetesen engem is elhívtak magukkal egy meccsre, én pedig alig vártam, hogy elújságolhassam a bátyámnak, hogy az ő kis húgát meghívták a D szektorba. Hamarosan én és a bátyám is a banda tagjai között voltunk. Egy lánytól ez elég szokatlan volt, de a harcművészeti múltamnak hála, a srácok nem igazán aggódtak, hogy vajon egy utcai összecsapásban meg tudom-e védeni magam.
Három évig ez a banda volt a mindenem. Volt egy kocsma, ami a „mi” kocsmánk volt, ahol a hét bármely napján találkozhattál néhány bandataggal. Szombatonként, amikor a meccsek voltak, mindenki ott volt, bármi áron.

Megbízható. Óvó, védelmező. Lojális. Következetes. Ezek jutnak elsőként eszembe a bandabeli srácokról... és ez több, mint amit a szüleinkről valaha is elmondhattunk. A banda volt a családunk.
Miért szerveztünk utcai harcokat? Miért voltunk erőszak-függők? Nos, akkoriban azt gondoltam volna, hogy a válaszunk, ha bárki megkérdezné, az lenne, hogy „csak a poén kedvéért”. Most, ahogy visszatekintek, rá kell, hogy jöjjek, sokkal többről volt szó.
A hiedelemmel ellentétben a többségünk a legjobb iskolákba járt, volt pénzünk és nagy házakban laktunk. Ami hiányzott, az a szüleink jelenléte volt: szinte biztosra veszem, hogy a bandából egyetlen srác apja sem volt az a fajta, aki horgászni vagy kempingezni viszi a fiát, vagy akár csak a hétvégi meccsre kimegy vele. A legtöbbünk szülei elváltak, akik meg nem, azoknak meg más problémájuk volt. Munkamániások, alkoholisták, erőszakoskodók voltak, vagy egyszerűen csak nem voltak ott velünk. Amit nem leltünk otthon, azt egymásban, a bandában találtuk meg. A harcok arra voltak jók, hogy a szeretetünket bizonyítsuk, mert egy csapat srác nyilván nem fogja egymásnak azt mondogatni, hogy „szeretlek, haver”.

- Szorosan a barátod mellett állni, harminc férfival szemben, akik be akarják verni az arcotokat, az a szeretet.
- Visszamenni valakiért, aki elesett vagy hátramaradt, a tény ellenére is, hogy a segged valószínűleg szét lesz rúgva, az a szeretet.
- Verekedés közben a társaidat figyelni a szemed sarkából, hogy biztosan segíteni tudj, ha kell, az a szeretet.
- Nem emlékezni senkinek a nevére a letartóztatásban, amikor a rendőrök faggatnak, az a szeretet.
A mi számunkra legalábbis, ez a szeretet kifejezésének egy módja volt. Azoknak a srácoknak mindig lesz egy külön hely a szívemben, mert tudom, hogy bármelyikük szó szerint a vonat elé ugrana értem. Ki mondhatja el magáról ezt, egyedül hagyva, tizenöt évesen? Szerencsésnek érzem magam, hogy megismerhettem őket.

Mit nyújthat az embereknek ez a film? Ami a legfontosabb: ha vannak gyerekeid, szánj rájuk időt, mindig tartsd meg az ígéreteidet, védelmezd őket és légy jelen az életükben. Ha a gyerekeid nem találják otthon, amire szükségük van, majd máshol találják meg.
Másodsorban tudd, ha valami a szenvedélyeddé válik, legyen az kábítószer, alkohol, vagy ahogy a filmben is, az erőszak, az hatással lesz a körülötted élőkre is, hiába gondolod, hogy a függőség csak a te dolgod.

A harmadik dolog, amiért a filmet megcsináltam: SOHA NE FUSS EL, ÉS SOHA NE HAGYD MAGAD MÖGÖTT A BARÁTAIDAT! Ez az üzenet mindenkihez szól, életkortól és társadalmi háttértől függetlenül, nem egy harci helyzetre, hanem az élet mindennapjaira:
- Ha a barátod beteg, ne fuss el.
- Ha a barátod válságban van, ne fuss el.
- Ha a barátodat sorozatos szerencsétlenség éri, ne fuss el.
- Ha a barátodat igazságtalanság éri, állj mögé, vagy ami még jobb, lépj előre.
- És amikor sikeressé válsz, ne hagyd el a barátaidat.

Ha csak tíz ember úgy dönt, hogy lojálisabb, megbízhatóbb, következetesebb, védelmezőbb emberként él tovább, nekem már megérte.

Lexi Alexander

A film honlapja

Ünnep, emlékezés

2005-10-22T23:55:00.000+01:00

Ma pontosan tizenkét éve, hogy először csókolóztam (tizenkét évesen). A Schönhertz 8. alatti lépcsőházban álltunk a lánnyal, aki idős volt és magas (tizennégy, százhatvan). Esett az eső és hideg volt, és ahogy összebújtunk a bomber-dzsekije melegében, én már tudtam, hogy valami történni fog, mert hosszú percek óta nem beszéltünk. És úgy is lett: elkezdtünk csókolózni, és csak csókoltuk egymást a végtelenségig. Sokan aggódnak az első csók előtt, hogy vajon jól csinálják-e majd, meg hogy szívni kell-e vagy fújni, de engem semmi ilyen nem aggasztott. Csak csókoltam, mintha abból élnék, csupán egy dolgot felejtettem el tisztázni magamban; nem tudtam, hogy mikor és hogyan kell abbahagyni. „És ha abbahagytam, akkor mondok valamit? Vagy csak megtörlöm a szám és kész? Nem tudom, egyszerűen nem tudom.” Ilyeneket gondoltam, és csak abban reménykedtem, hogy a lány majd tudni fogja. „Már biztos rutinos csókolózó, jártas az ilyenekben. De most már abbahagyhatnánk, már egy órája csináljuk, minden bajom van.” Aztán egyszer csak elég volt, megálltunk és csak néztünk az esőbe. Fázott a szám. Néhány perc után kezdett kínos lenni a csend, ezért újra elkezdtük. „Ez egy csapda.”

Ez történ 1993. október huszonkettedikén, és ez is csak azt igazolja, hogy én mindenre emlékszem. Jövőre elmesélem a szüzességem elvesztését, meg a Legyetek jók ha tudtok című filmet, az elejétől a végéig.

Egy fárasztó, nyugtalan éjszaka

2005-10-18T22:01:00.001+01:00

Egy lánnyal álmodtam ma éjjel. Először. Úgy kezdődött, hogy otthon voltam, és nagyon korán lefeküdtem aludni, este hatkor. Ő ébresztett egy órával később. Ott volt velem a lakásban, és én nem lepődtem meg. Fürtökben lógott a haja, a szeme ki volt festve, az egyik ingemet viselte… és szürke melegítőnadrágot. Egyszerre volt hétköznapi, és drága és törékeny. Mindenki otthon volt, és én kiabáltam a családdal. Pénzen veszekedtem, ahogy valójában soha. Megijedtem magamtól, de ő ott volt velem: csak ült és hallgatott, de éreztem magam mögött, ami újra és újra bátorságot adott, és egyre hangosabban üvöltöttem, teljesen kikelve magamból. Aztán együtt fürödtünk egy lehasznált fürdőszobában, amit egy csupasz villanykörte világított be. Langyos volt a víz, a csempék koszosak, és én még soha nem szerettem ennyire. Később egy iskolai diszkóban voltunk, gyerekkoromban. Sok ismeretlen vett minket körül, és ő nem beszélt velem, csak az idegenekkel. Aztán szem elől vesztettem, és tudtam, hogy nem látom soha többé.

2. szezon, 18. levél

2005-10-14T21:16:00.000+01:00

Sziasztok.

Remélem, mindenki.

Itt kitört a hétvége. Nagy munka volt, míg elértünk ide, de megérte. Rengeteg számot produkáltunk, és most már mindent tudunk, mindenre rálátásunk van. Kerek a világ.
Tudom, sokak számára nagyon rejtélyes, amivel mi a Cégnél foglalkozunk, de most elérkezett az idő, amikor lerántom a leplet néhány titokról. Ha Te is kiváncsi vagy rá, mivel töltök el hét és fél órát az életemből minden hét napból ötön, olvass tovább (ebben a levélben jó sok szám lesz, hogy bosszút álljak a világon saját sorsomért). Ha nem érdekel, ugorj az elköszönésre, amit ebben az esetben tekints véglegesnek, te kis csíra.

Reggel hat harminc, ébredek, kinézek az ablakon: végre péntek (néha hétfő, néha szerda). Melegvíz, mosakodás, öltöny, nyakkendő, doubledecker a belvárosba. Beléptetőrendszer, kártya, kód (5204), retina vizsgálat, bent is vagyok. Fel a beszélő lifttel a harmadikra. Bekapcsolom a gépem. Felhasználó név, majd újra kód (703028188, pinklady04 – az alma márkája, amiből minden nap eszek egyet). Újabb jelszó a szervízekhez (fukciut – pinklady100, hasonló okokból). Megérkezik Rob. Na mondd, mi a pálya.

- Mornin’ Támasz, what’s crackin’.
- Jó reggelt, Rob, semmi különös (ezt nem szokta érteni, átváltok angolra). Milyen volt Leeds?
- Fasza, végül nem mentünk sehova, maradtunk a házibuliban, de nagyon jó volt. Te voltál valahol?
- Aha. A Philharmonic-ban voltunk az Angol iskolatársaival, aztán átmentünk a Fly in the Loaf-ba, aztán voltunk a Blue Angelben.
- A Raz. Úgy hívták régebben. A város legrosszabb helye.
- Szerintem nem olyan rossz, csak büdös.
- Ennek a mondatnak nincs létjogosultsága. Ilyent egyszerűen nem mondhatsz. Nem rossz, csak büdös!?
- Figyelj, Rob, jóllehet, az orrod a legkifinomultabb érzékszerved, de egyben a legfáradékonyabb is. Pár perc és megszokod. Különben is, csak fent van büdös, ahol az emberek a szőnyegre locsolják az italt, mi meg lent voltunk, ahol nincs büdös.
- Undorító vagy, hagyd abba!
- Oké, oké. Egyébként nem voltunk ott sokat, később átmentünk a G-Barba. Csókolóztam három lánnyal. Egyszerre.
- Azt hogy csináltad?
- Nem volt egyszerű, komoly technikai felkészültséget igényelt, de kellő tapasztalatomnak köszönhetően sikerrel teljesítettem a kitűzött célt.
- És hogyan kerítettél hozzá társakat?
- Nem volt nehéz. Éppen csak beszálltam. Volt három lány, akik mellettem csókolóztak, egymással, össze-vissza. Mondtam nekik, hogy jó látni, hogy a fiatalok ennyire szeretik egymást. Erre meghívtak maguk közé, én meg elfogadtam a meghívást. Ennyi. Később összejöttem egy lánnyal, de az este végén odajött hozzánk a barátnője, és letiltott minket egymásról. Mondott nekem valamit, de csak a végét hallottam.
- És az mi volt?
- „...so fuck off.” Aztán fogta a lányt, és beráncigálta a női mosdóba. Szerintem féltékeny volt. Utálom az ilyen elkúrt csajozásokat.
- Elhiszem. Mi meg verekedésbe keveredtünk szombaton.
- Fasza. Mi történt?
- A Wood streeten sétáltunk, én, Raj, meg két srác, akit nem ismersz. Az egyikük, Steve, nagyon nagy. Izmos meg nagy. Egyszercsak odalép mellém egy helyi srác, átölel, és megkérdezi, hogy hogy telik az éjszaka. Mondtam neki, hogy jól. Erre megfejelt, de csak az államat érte el, mert olyan alacsony volt. Aztán mégegyszer. Először nem is akartam elhinni, amit csinál, de aztán megjelent két haverja, és elkezdtek minket lökdösni. Próbáltuk annyiban hagyni a dolgot, de észrevettük, hogy Raj-t már ütik az utca másik oldalán. Odafutottunk mi is, így már eggyel többen voltunk mint ők, és elkezdtük darálni őket. Steve úgy állon verte az egyiket, hogy az elesett, aztán meg verte a fejét a betonba, izomból.
- Ne mondd már, ez nagyon szarul hangzik.
- Igen, de nem nagyon volt választásunk. Vannak ilyen helyi srácok, akiknek ez a hobbijuk. Akkor lett vége, amikor megállt mellettünk egy rendőrbusz. A srácok megpróbáltak elfutni, de kinyílt a busz ajtaja, és előugrott belőle a legnagyobb és legmérgesebb kutya, amit valaha láttam. A rendőrök megfogták mind a hármat, betuszkolták őket a buszba, nekünk meg mondták, hogy tűnjünk el.
- Miért csak őket?
- Mert látszott rajtuk, hogy ők a rosszak. Ezeken látszik. Ez egy típus itt. Melegítő, fehér sportcipő, rövid haj, és esténként verekednek. Rajtunk meg látszott, hogy csak szórakozni megyünk.
- Jól van, akkor jól szórakoztatok.
- Hát ja.

Körülbelül ennyi beszélgetés fér bele a délelőttbe, ezután már csak betűszavakat meg számokat használunk. BTGS: 3 X IP CLEAR REACH ADSL MOD. LV VPN EQUIP ADSL CEASES A/W ECO: 28 Ez annyira misztikus része az életemnek, hogy én is csak tudat alatt tudom, mi mit jelent. Délben aztán elküldünk minden információt egy nagyon nagy főnöknek (tényleg), és kezdődik a napközi. Kezdetnek veszünk egy levest a hetediken, minden nap két fajtából választhatunk:

Hétfő: Téli zöldségleves Vs. Bacon és lencse
Kedd: Paradicsom és bazsalikom Vs. Darabos lencse és bacon, zöldséggel
Szerda: Zöldséges paradicsomleves Vs. Krumpli és póréhagyma
Csütörtök: Zöldségleves Vs. Darabos lencse és bacon paradicsomos zöldséggel
Péntek: Póréhagyma és Krumpli, zöldséggel Vs. Téli zöldségleves

És ezt most halál komolyan mondom. Néha kiröhögjük a konyháslányt. Ebéd után elmegyek ebédszünetre, sétálok egy fél órát a városban, zenét hallgatok, mosolygok a kosztümösökre. Délután már csak lazítunk. Elolvasom az összes újságot, az összes blogot, a címkét a szendvicsen, az összes spamet. Néha spameket küldözgetünk egymásnak. Nekem fogyasztószert, hamis Rolexet, Robnak potencianövelőt. Tegnap hangos röhögésben törtünk ki, mert több órás webezés után egyszer csak feladtam a harcot, hátragurultam a székemmel, és elkezdtem csendben pörögni. Nagyon nyugodtan, csendben, körbe-körbe. Ez az ideje az igazán komoly beszélgetéseknek is.

- Tegyük fel, hogy egy szuperhős vagy. Ha választhatnál, repülnél szeretnél inkább, vagy mások gondolatában olvasni?
- Mások gondolatában olvasni. Rengeteg csajom lenne.
- És mások gondolatában olvasni, vagy láthatatlan lenni?
- Láthatatlan lenni. Nagyon sok pénzem lenne.
- És repülni, vagy látni a sötétben?
- Rob. Ha látni akarok a sötétben, felkapcsolom a villanyt.
- Jó, ez igaz.
- És ha te választhatnál, hogy nagyon gazdag leszel, vagy háromszáz évig élsz, melyiket választanád.
- Gazdag akarnék lenni.
- Komolyan? Miért?
- Sokáig élni veszélyes. Az összes barátod meg ismerősöd meghal, te meg csak élsz tovább. Én inkább gazdag lennék.
- És ha ötszáz évig élhetnél?
- Az még rosszabb.
- És ha élhetnél háromszáz évig, vagy nagyon gazdag lehetnél, de tudnád, hogy meghalsz negyvenöt éves korodban?
- Akkor inkább háromszáz évig élnék. Nem akarok fiatalon meghalni.
- És ha 55 éves korodban halnál meg?
- Nem, nem, akkor is inkább háromszáz évig.
- 65?
- Nem, nem akarom tudni, hogy mikor halok meg. És ha háromszáz évig élek, attól még lehetek gazdag?
- Igen, de semmi garancia rá. Semmi segítség.
- Nem baj, akkor is azt választanám.
- Látod, Rob, az idő pénz.

Fél négy van, ideje hazamenni. Még egy csokis süti a szemközti asztalról, aztán elköszönünk. Mindenki integet, mindenki mosolyog. Szeretnek minket.

Elhagyott csomagok (fotó)

2005-10-10T22:08:00.000+01:00

"Na ezt hagyom itt neked, te csillag vagy fecske."

Just rhymin' with Birdy II.

2005-10-08T15:56:00.000+01:00

Figyelmeztetés: a szabadstílus-chat stílusa szabad, ebből adódóan helyenként izléstelen, trágár, sőt, gusztustalan. Tartalma, mondanivalója erősen vitatható, sokszor elítélendő, destruktív, helyenként pedig egyáltalán nincs mondanivalója. Én szóltam.

___________________________________________________________________

ez nem a szeptember vége, hanem a szlengtenger mélye

igen, nagyon tetszik, ha csaj vagy, a lábadat tedd szét, ha fiú vagy, menj szántani, így nem foglak bántani
rossz lenne, ha te vernél hátba most. Milyen vagyok? Másnapos.
Nem voltál te rossz pina, Tina Turner, rocknagyi, nőj fel, feküdj le egy nővel, verj meg valakit erővel, rex felügyelő legyen a barátod, a kutya az ember legjobb barátja, nalátod.

sose bánkódj, ha van bankód, vagy elég egy kód, mivel kiváltod a hódolóid bizalmát, tíz almát egyél naponta, mint Travolta ki a forgalomból a Trabantomat kivonta, de havonta új Hollywoodi filmmel jelentkezik a kinóban, kínomban már én is írok, a Canyonban fingok és ott igazan visszhangzik- hol van Wisconsin?

viszkonzinban nincs más, csak nindzsás póló meg viszkóz-csizma, a vihar itt most ritka, remélem, hogy ott sincs fordítva,
nem megy a szabadstílus, mert most ébredtem még csak, az idegbaj szétcsap, megint berúgtam, miért vagyok csélcsap

mert minden trehány trak király ezt teszi péntek esténként, lemegy az éjjel-nappaliba festékért, és másnap úgy fest, hogy kurvára berúgott, álmában látta Bejrútot, a főhadiszállásra bejutott, és ellopta Saddam-Bush flashbackjét, veszek inkább egy nyelvleckét

nem kell mímelni, ha nem tudsz rímelni, ez itt egy rémálom, megsütnek, szétmállom
de ez az én bajom, itt ez a szélmalom
szép szalonban lakom
a malomra néz az ablakom
ló vagyok, de nincsen abrakom, abrakadabra, szét szakad az atom, szétbaszom az agyam, szép nagyon, magamban morgok, carramba, boldog szűzanya, anyám Szuzanna

@@[smiley: Big Ben: [26/26_8_1]] You just received a smiley! Go to http://buddies.smileycentral.com/?ZNxmk361YYHU to see it!

szmájlszentrál, remélem, nem spyware, ami szájon ver, ha a site-on időzök a szájmonnal, mert ha igen, jön a válóper, és én vágom szájon majd.

ne parázz nem spyware, magadtól ne szállj el, használj anyagot, add majd neked Ada Kok a holland úszónő, 25 éves már rég elmúlt, hans regenkurt

jólvan, örömmel hallom, miért kell nekem hörögve halnom
diese seite mit viele menschen
:)
jól tolod a talicskát, amiben egy porsche motor dohog, akármit mondanék, úgyse nagyon tudod, mit csináltam tegnap, Kokaint szívtam, ha megkérdezed, igaz-e, azt mondom: így van. az ötezres-cső benne van a díjban, meg a festéktől beszipuzott ukrán kurva, tessék, most húzok újra.

menj csak te méla elefánt, ki néha egy elszánt ekével felszánt, ne aggódj nem fájt, a rosszalló kifejezésed egy rosszalvót felráz, de engem hidegen hagy, ez dogma, ja nem, ukáz, ha nem dolgozol, kukázz!

rendben, birdy, leszel-e ma még?

reszelek egy karéjt? hát persze. én meg a názáreti.., haverom is van a lázár peti, többet ér nekem mint egy Mazeratti, bazze' maki

jó öreg sorok, a gyomrom korog, vásott rímek, most mások hívnak

csá, te felipe massa a képedet telibe bassza

ne gyere ezekkel a kamu nevekkel, a felhívsz se megyek fel

töröm a magyart, mert xxxxx vagyok, mindem tagom sajog te majom

:D rám most vár a Rám szakadék, rám szakad az ég, elfogy a maradék eszem is. hogy hívnak? (ne segíts)

auf wiedersehen, bajusz minden férjen

páá-páá-pápua új guinea

adios, hombre, speak to you soon

motherfuckin 6 bag tokajee...

A szerelem vége (szomorú fotó)

2005-10-06T17:03:00.000+01:00

Az üres városban

2005-10-05T22:42:00.000+01:00

Az üres városban járok. Néptelen utcákon bolyongok, és érzem, hogy a házakban sem lélegzik senki. Általában: érzem a dolgokat. Érzem a vákumot a falak között, a szívó hatást, amit a halott szél okoz. Üres a levegő, nincs benne semmi, aminek az élethez köze van. Nincs bent a föld illata, a városok bűze, az emberek kiáltása, semmi. Nincs bent a kaland, amikor a levegő az emberbe sodródik az orron és szájon keresztül, végigsöpörve a légcsatornán, be a tüdőkbe, majd kimosva azokat visszaszalad a szabadba.

Félelmetesen kihalt minden. Észreveszem, hogy az egyik kapualjban megmozdul valami. Ijesztő zajokat hallok, sikoly és sírás keverékét, de csak távolról, nagyon halkan. Néhány lépés múlva egy öregasszony hatalmas alakja rajzolódik ki, füstből és rongyokból áll össze, testet ölt, felém fordul és a szemembe néz. Cigány és tenyérjós. Vastag, húsos kezein folyik az arany, ruháját rózsák díszítik. Fülében a karika: önmagába visszatérő, végtelen kanyar, az egyenes megcsúfolása. (Az örök csalódás, hogy nem arra visz az út, amerre nézünk, pedig tudjuk előre már, hogy merre visz.) Hatalmas, fekete szemei vannak, és én meglátok bennük valamit, amitől egy pillanatra elszorul a tüdőm, a szívem is megáll, majd dobban egy akkorát, hogy mindenem belezsibbad. Fekete felhők suhannak át az öregasszony szemén, a felhők előtt madarak repülnek, és sírnak és sikítanak.

- És mond neked valamit?
- Igen. Elém áll, felém nyújtja a nyakát, arca torz vigyorba rándul és suttogó, rekedt hangon beszélni kezd:

- Látod már?
- Nem. – hazudom mindig ugyanúgy.
- Neeem? – kérdi gúnyosan és szárazon nevet. Nem akarod látni. mert dacos vagy. Bedurciztál. Mint egy kisgyerek: cinikus, érzékeny, csupa meglepetés. Messzi tájakra kóborolsz, hogy megkeress egy érzést, amit nem találsz magadban.
- Ez egy Kosheen szám.
- Ez egy Kosheen szám, és éppen idevág.
- Nem kaptam meg a gépeket. Otthon ülök két hónapja. Várok a postásra, és nem jön. Már hülyére unom magam.
- Jaj, a gépek! El is felejtettem mondani. Volt egy kis probléma a lelkemmel, ezért a késés. Holnap átviszem őket.
- Már az egész város üres.
- És?

- Nem szeretem ezeket a késéseket. A helyzet az, hogy már kimondottan utálom őket.
- Mész haza?
- Megyek. Fel kell ébredni.
- Hát csak menj. Jó utat! – mondja még, és gonoszan, keserűen kacagni kezd.

- Nagyon utálom.
- Elhiszem. És aztán hazamész?
- Igen, haza kell mennem, lefeküdni és elaludni. Akkor felébredek. De néha nem enged. Nem enged haza. Mindig máshogy csinálja, de valahogy mindig eléri, hogy ott kelljen maradnom. Legutóbb péntek éjjel történt ilyen. Otthagytam a kapualjban, és elindultam haza. Elhagytam a rabszolgapiacot és gyalogoltam, órákon keresztül. Száz és száz utcán mentem végig a százezer közül, a végtelen sok éjszaka egyikén. Folyton fújt a szél, és bármerre mentem, mindig balról jött, ami egy idő után teljesen összezavarta az egyensúlyérzékemet. Sokszor nekiütődtem a házak falának, vagy lesodródtam az úttestre, néha már arra kellett figyelnem, hogy nehogy elessek. Nem tudtam többé, hogy mi a függőleges, mi az előre, mi a légnemű, mi a szilárd. Az biztos, hogy valami folyékonyat lélegeztem, mert néha bugyborékolt a számban meg a tüdőmben. Zúgni kezdett körülöttem az utca, a kezem nehéz lett, a lábaimat nem éreztem, hánynom kellett és éhes voltam. Nagyon rossz volt, már azt sem tudtam, mit érezzek. Hogy azután mi történt, arra nem emlékszem, de este hatkor ébredtem fel, és olyan fáradt voltam, mint még soha. Fájt minden izmom, nem tudtam gondolkodni, csak arra tudtam figyelni, hogy nem szabad visszaaludnom, mert túl gyenge vagyok hozzá.

- Lidérces látomás.
- Aha.

A Liverpooli Takarék Bank

2005-10-02T19:50:00.000+01:00

2. szezon, 17. levél

2005-09-30T18:45:00.000+01:00

Sziasztok!

Mi a helyzet? Remélem, mindenki jól. Tudom, hogy nem írtam mostanában, bocsánat. Liverpoolban minden rendben, hosszú hétvégék követnek rövid hétköznapokat, eleget bulizunk, dolgozom becsülettel, munkát keresek, de nem sok sikerrel. A munkanélküliség veszélye nem fenyeget ugyan, de az ember mindig jobbat akar, én is nyitva tartom a szemem, hátha megcsípek egy zsíros pozíciót. Ha nem, az sem baj, mert most már olyan hosszúra nyúlik ez a BT-s móka, hogy az már felér némi szakmai tapasztalattal. Naprakész statisztikákat és elemzéseket készítek a felsővezetés számára a vállalat londoni, liverpooli, burminghami és edinburghi telephelyeinek értékesítési tevékenységéről. Ez lesz a dumám. Közben a rádióban Billy Joe Armstrong kéri, hogy ébresszem fel, ha a Szeptember véget ért. ( aminél kisebb bajom is nagyobb, most az Angolt kéne felébresztenem, mert egyrészt délután kettő van, és egyszerűen nem illik kettőig aludni, másrészt pedig hamarosan bezárnak a boltok, és félek, hogy éhen maradunk.

Már említettem, hogy a tisztes polgári élet mellett kellő hangsúlyt fektetek a szórakozásra is. Ezt a múlt szerdával szemléltetem, amikor a John Moores Egyetem tanévnyitó buliján vettünk részt; én, spanom és munkatársam, Rob, meg az ő emberei, Many és Rooge. A Medication neve alatt futó rendezvényeknek a világhírű Cream/Nation ad otthont, amiről most csak annyit, hogy jó. A belépés csak nekünk, diákoknak volt megengedett. Elsőrangú mulatság, másnap mindenki elaludt. Rob egy órát késett, én másfelet, a főnököm utánam érkezett 10 perccel (noha ő nem bulizott velünk, mert egy 50 éves nő, aki nem bulizik már), a másik két srác meg fel sem kelt egész nap. Őrült orvosok.

Egy másik izgalmas kaland éppen ma esett meg velem, munkából hazafelé. Ahogy beléptem a házba és feljöttem a lépcsőn, az ajtónk előtt találkoztam a fürdőkádunkkal meg a wc-csészénkkel. A fenébe! – gondoltam. Pont amikor égető szükség lenne rátok, akkor nem vagytok a helyeteken. Kétségbeesetten szaladtam fel a lépcsőn, berontottam a fürdőbe, de ami ott fogadott… Semmi, ne ijedjetek meg. Minden rendben, a főbérlő felújítja a fürdőt, a kád meg a wc már szépen bent van a helyén, mindjárt el is merülök a habok között. A fürdőkádban.

Lassan készül ez a levél, három hete kb., úgyhogy azóta már voltunk mégegyszer a Medication-ben, ezúttal az Angolékkal. Még mindig jó; aranyosak a csajok, meg bombák, több nagy terem van és jó zene, udvariasak a kidobók, sőt rendesek, diákokra kalibrált árakkal üzemel és közel van. Szép, tömény mondat, Tomi. A helyet üzemeltető társaságnak van egy bárja is, az Albert dock-nál a Babycream, ami nagyon ütős. Olyan a berendezése, amilyen az én házamnak lesz, ha valahogyan meggazdagszom (így vagy úgy). A falon a képek helyén plazmatévék vannak, de nem megy rajtuk semmi, csak ugyanazt a képet mutatja mindegyik, mondjuk egy felhőt, vagy rövidre vágott füvet közelről, vagy csak egy színt. Ez a tökéletes világításhoz is hozzájárul, és nem dühít fel úgy, mint az, ha valahol megy a TV hang nélkül, meg szól hozzá a rádió meg a wurlitzer, mert attól fel tudok robbani.

Végül még elmondom, hogy voltunk meccset nézni egy pub-ban, mert az ember a meccset ott nézi,. 25 képernyőn figyeltük, ahogy a városi csapat megkűzd az ellennel. Eredetileg ki akartunk menni a stadionba, de elég nehéz jegyet kapni, mert elővételben elfogy majdnem az öszes. Jó érzés volt, hogy ilyen jól focizunk mi, Liverpool. Kemény csata volt az orosz milliárdos serege ellen (a kurva Chelsea jól játszott!), de végül döntetlen lett, mert senki nem volt elég ügyes ahhoz, hogy rúgjon egy kibaszott gólt. Bocsánat a káromkodásért, de most edzek, hogy igazi drukker lehessek. Azt már tudom, hogy ha egy liverpooli felrúg valakit, akkor az semmi, de ha az ellenfél komiszkodik, akkor azért alapból jár egy sárga. És ez így van rendjén, benne van az alkotmányban. Ha a bíró megadja, tapsolunk. Még ott van probléma, hogy amikor elkezdjük az ördögi cseleket és szédületes tempóban jövünk fel és támadunk, akkor én mindig magyarul kiabálom, hogy Szééép! Széééép!!! Ők meg gondolom valami hülyeségnek hallják, mint mondjuk ami nekünk lenne, hogy “Shuváá! Shuuuuvááá! Shuuuuvááááááááááá! SSsshhuuuUUUuuuuUU-Vvááááááááááááááá!!!!! Mindenesetre jó kis meccs volt, nagyon izgalmas, csak kár, hogy nem voltak gólok. Gól nélkül nem az igazi. Coitus interruptus. Remélem, a visszavágón legyőzzük a sötét katonáit és azok szövetségeseit, letörünk minden ellenséges kezdeményezést, és megtartjuk a Serleget.

Most megyek, a következő levelemet csak azok kapják meg, akik válaszolnak erre, méghozzá legalább két sort írnak. Isten bizony.

Mindenkit puszilok.

Tomi

Feltámadunk. (fotó az ítélet napján)

2005-09-27T19:58:00.000+01:00

Beszélgetés a végtelenről

2005-09-22T20:33:00.000+01:00

- Megmondjam, mi a durva? Képzelj el egy négyzetet. Annak az átlója ugye gyök kettő hosszúságú. A gyök kettőt ha leírod számokkal, akkor egy végtelen hosszú tizedestörtet kapsz, mert a gyök kettő egy irracionális szám.
- Igen.
- Ha ezt átírod kettes számrendszerbe, ahol csak egyesek meg nullák vannak, akkor kapsz egy végtelen hosszú sorozatot. Egyesek meg nullák sorozatát, olyanokét, mint amilyeneket a számítógépezésnél használunk. És ami a durva, hogy ebben a végtelen sorozatban bent van az összes véges sorozat, mint a végtelen egy-egy kis darabja. Mindegyik. Azaz bele van kódolva a Háború és béke, magyarul meg franciául. Meg az összes többi nyelven.
- Meg bent van egy olyan nyelven is, ami nem is létezik, csak esetleg létezhetne. Egy senki által nem beszélt nyelven, hibátlan helyesírással.
- És bent van az összes jó film, DVD minőségben.
- A végtelen az nagy.
- Igen, és mindez a gyök kettőben. Bent a négyzetnek az átlójában.
- Mondjuk ez ma már nem olyan nagy dolog. Képzeld el azt, hogy fogsz egy vásznat, és ráöntöd a négy alapszínt. Mindegyikből öntesz rá egy fél litert, aztán össze-vissza paszmankulod. És képzeld el, hogy abban a zöldes-szürkés maszatban bent van az összes kép! Bent van a Mona Lisa mosolya.
-Igen , az mondjuk jó. Nem egy Charlie Gordon féle trükk. De akkor abban bent van a Mona Lisa úgy is, hogy a nő japán rajta. Meg úgy, hogy elöl ül a nő és mosolyog, a háttérben meg én ülök egy kanapén, és csokit eszem.

9700 Szombathely (fotó)

2005-09-15T23:56:00.000+01:00

otthon

Párbeszéd, vele

2005-09-14T21:16:00.000+01:00

- Játszom a dolgaiddal. Hajtogattam repülőt a papírjaidból. Elhoztam az üveggolyóidat is, amiket gyerekkorodban gyűjtöttél. Az asztalod alsó fiókjában tartottad őket, de csak ritkán játszottál velük. Nem is játszottál, csak nézegetted, ahogy a fény kanyargott az üvegbe öntött szalagokon. Átsütött rajtuk a nap. Este begurítjuk őket a folyóba.
- A tiedek, gurítsd. - Mondtam a kígyónak. Nem érdekel. Bár ha néha belegondolok, fáj a szívem, és elszédülök. Mint gyerekkoromban egyszer, amikor a hátamra estem a játszótéren.
- Csak fáradt vagy. Túl sok minden történt veled hirtelen.
- Valami fenyegetőt érzek. Éjjel, amikor felébredek álmomból, és reggel, amikor egyedül vagyok otthon, érzem, hogy valami figyel, és vár rám valahol. Vajon mi lehet?
- Én tudom. De nem mondom meg. Különben is, lásd be végre, hogy jól érzed magad. Este lemegyünk a folyópartra. Golyózunk, először és utoljára.
- Nem. Baljós érzésem van. Olyan, mint amikor rájössz, hogy megcsalnak. Valami keserű folyadék úszik az ereidben, és csak messziről hallod a hangokat. Fázol. Súlytalan vagy, túl könnyű ahhoz is, hogy a lábaidat megtámaszd, hogy ne remegjenek, és túl gyenge ahhoz, hogy a kezedet felemeld. Agresszívvé válsz, mert nem tudod kiverni a fejedből a képet, ahogy megaláznak.
- Ne légy már ilyen drámai. Pontosan tudom, hogy mit érzel, és ne lepődj meg, de mindenki tudja. Mind ugyanazt érzitek; az elmúlást. Van amikor lassú, és ezért észrevétlen: megöregszenek a nők. A férfiakat megcsalják, ez egy gyors, dinamikus esemény, jobban nyomonkövethető. A nőket is megcsalják. És ez így megy, évezredek óta. Mindig ugyanaz, csak te még nem tudod, mert túl fiatal vagy. Engem már jobban érdekel a múlt, mert ismerem, és kiolvasom belőle a jövőt.
- Nem hiszem, hogy tudnád, mi jön most. Remélem, hogy minden elmúlt, és új dolgok következnek. Nem lehet egyforma múlt és jövő. Gondolj bele: megszűnne a tér-idő kontinuum, Dr. Emmet Brown!
- Ugyan! Kit érdekel a tér-idő kontinuum. Mindent láttam már, százszor legalább, minden csak ismétlődik. Az idő nem más, mint egy sötétszürke Mőbiusz-szalag, amin egy kulcs lóg, ami itt van a zsebemben.

- És mihez kezdesz az idő végtelenjével, ha csak te vagy, teljesen egyedül?
- Semmit. A kulcsomat tartom rajta.

Huszonhét órája voltam ébren. Kristálytiszta levegő töltötte ki a teret, és láttam magunkat, ahogy egy platánfa alatt állunk és beszélgetünk. Álmos voltam, és a délelőtti verőfény csak még fáradtabbá tett. Az utca lassan felpuhult és elcsendesedett, és én elindultam haza. már tényleg csak pár lépés. "A távolságot, mint üveggolyót megkapod" - mondta ő. Elég indulatos beszélgetés volt – gondoltam még a lépcsőházba érve, de aztán már nem gondoltam semmit.

Just rhymin' with Birdy (csak gyereklelkűeknek)

2005-09-14T19:57:00.000+01:00

baby
lágy minden?
hey tomiii
hey
grüss dich, Voglchen
minden teljesen lágy
odahaza milyen a termés?
a termés egy szar bár én arattam egy laza jobboldali bokaszalagrisszennést..
nem mondod komolyan
begipszelve meg minden?
de bassza meg itthon rothadok
ja csúfos fekvő-buli
birdy, birdy, nem meg mondtam, hogy vigyázz magadra
azt a kurva
es hogyan gépezel
ne kurvázz baby küldj egy műlábat
hát fel vagyok polcolva
hogy el kerüld a mélabút, küldök egy meleg műlábat
oké de ne feledd mélabura alibi a malibu..
ja vagy a malaga, vagy valaki valaga
na nyögjed, vologya
vagy az öreg malala torres- maria laura boneless
ajjaj, itt gond lesz
ha csak úgy döntesz egy rakás dunsztolt rimet ömlesztve
mert erre laksz, nem messze
itt a közelben főzzek le egy duplát az utcán te strucclány
a főnököd cuccán
fellököd az utcát
és kiruccansz svájcba
zsirjuk a pácban
apáca pálca
ott majd hátra arc -mondja egy sárga fasz te meg elhiszed hogy svájci a kvázi rimmentes közegből kiszakadt soproni mentes norbert egy hebehurgya kedves kobretti- most ezt itt minek irtam te ir tam-tam dobos colos-tojófej?
ez keményre sikerült
sebaj, nem vagy kimerült
so-so
egy részletet ebből ki kell hogy tegyek a blogomra
eggyez bele, ne legyél goromba, mert kezemben a borotva
ejnye, de soka irsz
dehogynem csak igazán kiderült hogy lábamban ingerült már minden izom es szalag , finom és faljad , bátran te kenny bartram vagy én kátrányagy mert annyit cigizem, meg cikizem a citizen céget, hogy a nap már égeti a napelememet én eszement sortimentet nyújtok és nem tésztát a rimekből-te himvessző
oké ezt kiteheted
:)
dobjad baby a blogod már várja
helyes te spárga
és maholnap lesz honlapom
ott lesz majd egy külön tab
az lesz a neve hogy
just rhymin' with birdy
igy is van
oksa most lépek mert már zsibbadok a kinpadon pantomimművész a szinpadon
jólvan, légy jó, és ne gördeszkázz az ágyban
toljad csak lágyan
ez egy szép szintagma, tünés a szinpadra
soha többé nem deszkázom ezt válltig állitomdrága tom barátom ki liverpoolban várja a cathrinát es teleszarik egy latrinát..
nahát, hát többé nem, de azért ne válj köddé kövérkés nővérem, csak köritésnek egy körtés krokettet bevethet az alakulat, meg egy alagutat
oké egy arab nyulat kérek, mert egy arab mulat egy mulatton, a jatton nem osztoznék egy yachton meg veled sem-ezt felejtsd el
:) zsir
vagy rizs
na csokkolino
vagy ez is meg az is, na menjél csak, lazits
csao kedves latinovits barátom
adios hombre muy distinguido

2005-09-05T23:32:00.000+01:00

passion light