Az előbb a szemközti házban elhúzta a függönyt és kinézett az ablakon – egy kutya.
Munka, karrier
Szerda este van, két napja dolgozom, de már most kiborítóan unalmas. Ülök egy 500 négyzetméteres irodában és excel táblákat hozok létre az e-mailekből kihalászott adatokból, naphosszat. Bármibe le merem fogadni, hogy húszunk munkáját egy számítógéppel ki lehetne váltani, ha valaki nagyon nekidurálná magát. (Neked durálom magam.) Szerencsére van néhány fiatal, akik velem együtt kezdtek, és akikkel jóban vagyok. Ma arról beszélgettünk, hogy ha felajánlanák, hogy ez lehet az állandó munkánk, akkor egyszerűen fel kéne mondanunk, mert ez nagyon monoton. Még azt sem tudom, hogy a 10 hetet ki akarom-e bírni egyáltalán. A felnőttek, akik az irodában vannak, mind bolondok már egy kicsit. Végül arra jutottam, hogy legalább két hétig maradok, mert a munkahely kell ahhoz, hogy bankszámlát tudjak nyitni, meg TB számot igényeljek, és ezek nagyon fontosak ahhoz, hogy munkát találjak. Az ördögi kör kinyílt. Szerencsére elég liberálisan kezelik a munkakeresést, nyugodtan megmondhatod, ha valamelyik nap nem tudsz bemenni, mert állásinterjúd van. Egyszerűen elfogadják, hogy ezt az emberek nem akarják évekig csinálni, OK, ha valaki jobb munkát talál.
Tulajdonképpen nem érdekel az egész, minden kezdet nehéz állítólag, hát ma se legyen ez másképp. Annál jobban fogom értékelni, ha majd nagy Jaguáron siklok alá a Low Brown Hill-ről.
Anglia, úgy általában
Erről a helyről nem lehet eldönteni. Nagyon gazdag ország, csak emiatt egyszersmind nagyon drága, annyira drága, hogy mindenki szegény. Az emberek nagyon kultúráltak, kedvesek és udvariasak, de van egy csomó barom állat, aki vandálkodik, randalíroz (nehéz szó!), bűnözik az összes elképzelhető módon. Sok ember, akit szívem szerint lerugdosnék az autók közé, pedig én szelíd vagyok. A mi környékünk különösen rossz ebből a szempontból, a buszon például a következő felirat olvasható: „Buszon utazni biztonságos. Hogy ez így is maradjon, kérjük ne vegye elő mobiltelefonját, mp3 lejátszóját.” Biztonságos, mi?! Ma történt, hogy utaztam hazafelé, és leült mellém egy szakadt tróger. Valamit szólt, de én nem szóltam vissza, csak felment bennem a pumpa, hogy egyáltalán hogy van pofája felszállni az emberek közé. Ezután felszállt egy másik, részegen, cigivel a szájában, aki aztán vitába keveredett a dohányzás etikettjével kapcsolatban egy 70 éves nénivel. Én rángattam el onnan, és mondtam neki: „Leave her alone you fucking punk”. Mindenki más meg csak nézett.
A parkok gyönyörűek. Mindenhol szépen bekerítik a 10 mm-re vágott füvet. Tegnap az Angol (Richard Buus) megmutatta, hogy a házunktól 2 percre kies sportliget fekszik, hatalmas réttel, friss levegővel. Oda fogunk járni futni, holnap veszek mackónadrágot. A parktól nem messze pedig van egy óriási pub. Tegnap este kb. 150-en voltak, csupa fiatal. 150-en voltunk, csupa fiatalok.
Most menjetek isten hírével.
Munka, karrier
Szerda este van, két napja dolgozom, de már most kiborítóan unalmas. Ülök egy 500 négyzetméteres irodában és excel táblákat hozok létre az e-mailekből kihalászott adatokból, naphosszat. Bármibe le merem fogadni, hogy húszunk munkáját egy számítógéppel ki lehetne váltani, ha valaki nagyon nekidurálná magát. (Neked durálom magam.) Szerencsére van néhány fiatal, akik velem együtt kezdtek, és akikkel jóban vagyok. Ma arról beszélgettünk, hogy ha felajánlanák, hogy ez lehet az állandó munkánk, akkor egyszerűen fel kéne mondanunk, mert ez nagyon monoton. Még azt sem tudom, hogy a 10 hetet ki akarom-e bírni egyáltalán. A felnőttek, akik az irodában vannak, mind bolondok már egy kicsit. Végül arra jutottam, hogy legalább két hétig maradok, mert a munkahely kell ahhoz, hogy bankszámlát tudjak nyitni, meg TB számot igényeljek, és ezek nagyon fontosak ahhoz, hogy munkát találjak. Az ördögi kör kinyílt. Szerencsére elég liberálisan kezelik a munkakeresést, nyugodtan megmondhatod, ha valamelyik nap nem tudsz bemenni, mert állásinterjúd van. Egyszerűen elfogadják, hogy ezt az emberek nem akarják évekig csinálni, OK, ha valaki jobb munkát talál.
Tulajdonképpen nem érdekel az egész, minden kezdet nehéz állítólag, hát ma se legyen ez másképp. Annál jobban fogom értékelni, ha majd nagy Jaguáron siklok alá a Low Brown Hill-ről.
Anglia, úgy általában
Erről a helyről nem lehet eldönteni. Nagyon gazdag ország, csak emiatt egyszersmind nagyon drága, annyira drága, hogy mindenki szegény. Az emberek nagyon kultúráltak, kedvesek és udvariasak, de van egy csomó barom állat, aki vandálkodik, randalíroz (nehéz szó!), bűnözik az összes elképzelhető módon. Sok ember, akit szívem szerint lerugdosnék az autók közé, pedig én szelíd vagyok. A mi környékünk különösen rossz ebből a szempontból, a buszon például a következő felirat olvasható: „Buszon utazni biztonságos. Hogy ez így is maradjon, kérjük ne vegye elő mobiltelefonját, mp3 lejátszóját.” Biztonságos, mi?! Ma történt, hogy utaztam hazafelé, és leült mellém egy szakadt tróger. Valamit szólt, de én nem szóltam vissza, csak felment bennem a pumpa, hogy egyáltalán hogy van pofája felszállni az emberek közé. Ezután felszállt egy másik, részegen, cigivel a szájában, aki aztán vitába keveredett a dohányzás etikettjével kapcsolatban egy 70 éves nénivel. Én rángattam el onnan, és mondtam neki: „Leave her alone you fucking punk”. Mindenki más meg csak nézett.
A parkok gyönyörűek. Mindenhol szépen bekerítik a 10 mm-re vágott füvet. Tegnap az Angol (Richard Buus) megmutatta, hogy a házunktól 2 percre kies sportliget fekszik, hatalmas réttel, friss levegővel. Oda fogunk járni futni, holnap veszek mackónadrágot. A parktól nem messze pedig van egy óriási pub. Tegnap este kb. 150-en voltak, csupa fiatal. 150-en voltunk, csupa fiatalok.
Most menjetek isten hírével.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése