Tengerre magyar! - Kiáltottam fel, és elindultam a sirályok nyomában tegnap délután. Ha az ember egy kikötővárosban lakik, kutya kötelessége, hogy megnézze magának a nagy vizet. Sok éve már, hogy vonz a tenger, a tenger szele, a tenger szaga. Nem útra hív, nem pancsolni csábít, nem az tart fogva és babonáz meg, hogy ott van, hanem hogy ott nincs. Nincs föld, fa, ház, út, szemét, ember, szín, forma: csak valami nagyon homogén van, és nekem mindig tetszett a minimalizmus. Főleg az olyan nagy formátumú, mint a tengeré.
Elindultam hát a tengerhez, oda, ahol a Mersey folyó az ĺr-Tengerbe ömlik, de utam a szárazföldön vitt, ahol emberek laknak. Ahol az emberek laknak, ott születnek is, szeretnek, meg is halnak, de közben be nem áll a szájuk, és folyamatosan hazudnak. Engem is becsapott az egyik, az Információs Kisasszony az autóbusz-állomáson. Mivel rossz buszra szálltam (4A), a sofőr a folyónál nem jobbra kanyarodott, ahogy dukált volna, hanem balra. A legszomorúbb az egészben az, hogy megérkezvén a “tengerhez”, beláttam, hogy én tudtam rosszul, ez itt a tenger, kérem szépen, hiszen nem látni a túlpartot, ez itt tényleg a tenger. Ma már tudom, hogy a folyónak egy nagyon széles részénél jártam, de tegnap még meg voltam róla győződve, hogy az a tenger.
A tenger tényleg végtelen. Tegnap a víz és levegő eggyé vált, mikor a partra léptem. Csobogott a víz, locsogott az eső, egy perc alatt ronggyá áztam. Szép, gondoltam. Szép szürke. Egyedül voltam a parton, vizes volt mindenem, fújt a szél és fáztam. Nem volt kedvem visszafordulni, akkora utat tettem már meg, átutaztam az egész városon, most már megnézem magamnak, rendesen. Negyed órája mentem már, de még mindig nem akartam visszafordulni, még többet kellett látnom a tengerből, az egészet látni, ahogy átveszi a teret, kinyújtózkodik, kifeszül a két fal közé, minden helyett, ezt kellett látnom. Egy óra múltán megelégeltem, hideg volt már, gondoltam, ideje hazamenni. Visszafordulni felesleges, kell lennie egy buszmegállónak errefelé is - erre gondoltam. Fehér házat láttam a közelben, reméltem, hogy kocsma vagy fogadó, ahol megihatok egy forró csokoládét és megvárhatom, míg alábbhagy az eső. Azonban bármennyit mentem, a házat csak nem értem el, mindig egyformán távol volt, 25-30 lámpaoszlopnyira tőlem. Erről eszembe jutott Csáth Géza meséje a Mesék, amik rosszul végződnek című gyűjteményből, ahol egy ifjú egy csodaszép lányt pillant meg a tengerben, és utána veti magát, mert tudja, hogy néhány perc, és eléri őt. A lány azonban mindig ugyanolyan messze marad tőle, bármilyen gyorsan úszik is. A fiúnak másnap reggelre elfogy az ereje, feladja a kűzdelmet, és hanyatt fekszik a vizen. Ez jutott eszembe, és nagyon beparáztam, hogy ott halok meg, a tengerparton, halálra fagyok vagy éhenhalok, de ez a valóság, ezért elértem a házakat, találtam egy buszmegállót, felszálltam egy buszra és hazajöttem.
Most arra gyúrok, hogy elmegyek az igazi tengerhez is, és remélem, jobb időm lesz, mint tegnap. Ma egész nap sütött a nap, de nem volt túl meleg. Ideális időjárás az öltönyös úriembereknek, mint amilyen én vagyok, hétfőtől péntekig, reggel 9-től délután 5-ig.
Elindultam hát a tengerhez, oda, ahol a Mersey folyó az ĺr-Tengerbe ömlik, de utam a szárazföldön vitt, ahol emberek laknak. Ahol az emberek laknak, ott születnek is, szeretnek, meg is halnak, de közben be nem áll a szájuk, és folyamatosan hazudnak. Engem is becsapott az egyik, az Információs Kisasszony az autóbusz-állomáson. Mivel rossz buszra szálltam (4A), a sofőr a folyónál nem jobbra kanyarodott, ahogy dukált volna, hanem balra. A legszomorúbb az egészben az, hogy megérkezvén a “tengerhez”, beláttam, hogy én tudtam rosszul, ez itt a tenger, kérem szépen, hiszen nem látni a túlpartot, ez itt tényleg a tenger. Ma már tudom, hogy a folyónak egy nagyon széles részénél jártam, de tegnap még meg voltam róla győződve, hogy az a tenger.
A tenger tényleg végtelen. Tegnap a víz és levegő eggyé vált, mikor a partra léptem. Csobogott a víz, locsogott az eső, egy perc alatt ronggyá áztam. Szép, gondoltam. Szép szürke. Egyedül voltam a parton, vizes volt mindenem, fújt a szél és fáztam. Nem volt kedvem visszafordulni, akkora utat tettem már meg, átutaztam az egész városon, most már megnézem magamnak, rendesen. Negyed órája mentem már, de még mindig nem akartam visszafordulni, még többet kellett látnom a tengerből, az egészet látni, ahogy átveszi a teret, kinyújtózkodik, kifeszül a két fal közé, minden helyett, ezt kellett látnom. Egy óra múltán megelégeltem, hideg volt már, gondoltam, ideje hazamenni. Visszafordulni felesleges, kell lennie egy buszmegállónak errefelé is - erre gondoltam. Fehér házat láttam a közelben, reméltem, hogy kocsma vagy fogadó, ahol megihatok egy forró csokoládét és megvárhatom, míg alábbhagy az eső. Azonban bármennyit mentem, a házat csak nem értem el, mindig egyformán távol volt, 25-30 lámpaoszlopnyira tőlem. Erről eszembe jutott Csáth Géza meséje a Mesék, amik rosszul végződnek című gyűjteményből, ahol egy ifjú egy csodaszép lányt pillant meg a tengerben, és utána veti magát, mert tudja, hogy néhány perc, és eléri őt. A lány azonban mindig ugyanolyan messze marad tőle, bármilyen gyorsan úszik is. A fiúnak másnap reggelre elfogy az ereje, feladja a kűzdelmet, és hanyatt fekszik a vizen. Ez jutott eszembe, és nagyon beparáztam, hogy ott halok meg, a tengerparton, halálra fagyok vagy éhenhalok, de ez a valóság, ezért elértem a házakat, találtam egy buszmegállót, felszálltam egy buszra és hazajöttem.
Most arra gyúrok, hogy elmegyek az igazi tengerhez is, és remélem, jobb időm lesz, mint tegnap. Ma egész nap sütött a nap, de nem volt túl meleg. Ideális időjárás az öltönyös úriembereknek, mint amilyen én vagyok, hétfőtől péntekig, reggel 9-től délután 5-ig.
5 megjegyzés:
lehet h megse kene eroltetnem ezt a masfel ev temat es menni most, annyira megtetszett ez a tortenet :)
d
huhh, ez durva. És tényleg nem érted el a fehér házat?
Ez jutott eszembe, és nagyon beparáztam, hogy ott halok meg, a tengerparton, halálra fagyok vagy éhenhalok, de ez a valóság, ezért elértem a házakat, találtam egy buszmegállót, felszálltam egy buszra és hazajöttem.
Gondolom mikor végül elérted a házakat, te se tudtad, hogy most kiábrándultál, hogy ez a szürke valóság, vagy örültél hogy életben maradsz..
Nos de legalàbb kiderült hogy nem délibàbot làttàl....
és hogy nem vagy fôszereplô a Mesék, amik rosszul végződnek című gyűjteményből...
ez is valami
Megjegyzés küldése