Kedves Földlakók!
Ez itt a tizedik levelem, kevesebb, mint egy hónap alatt. Ez több, mint meglepő, ha belegondolunk, hogy hetente írok. Legutóbbi levelem óta olyan dolgok történtek velem, hogy az csuda. Elmondok mindent, töviről hegyire, nem teszek hozzá, egy sort sem veszek el belőle. (Ha levelet küldene nekem valaki, úgy címezné azt meg; Fukcius Tamásnak, a Colville utcába, saját keze közé.)
Pénteken szórakozni mentünk a Külföldivel az éjszakába. ( Időközben rájöttünk, hogy ő nem is az Angol, ahogy eddig hittük, hanem a Külföldi. Az élet fanyar humoráról beszéltünk éppen, és látnunk kellett: hiába tanultuk a himnuszt és a szózatot, hiába viseltük mellünkön a nemzetiszín kokárdát, hiába voltunk büszkén magyarok, most kiderült, hogy mi mégis a külföldiek vagyunk, őrület! ) Söröztünk a Külföldivel egy zenés-táncos helyen, javában beszélgettünk, mikor odalépett hozzá egy lány, és megmondta neki: „Te vagy itt a legjóképűbb srác”. Pont.
Ha te most egy filmet képzelsz magad elé, akkor ide képzelj egy vágást. Ha az én péntek estémet, akkor is.
Szombat reggel tizenegy óra körül ébredtem fel, és mondtam a lánynak, hogy akárhogy is nézzük, ez egy meglepő ébredés. Nagyot nevetett, és megkérdezte, hogy tudom-e, hogy hívják. Nem tudom. Hogy. Azt sem tudom, hol vagyok, nemhogy hogy. Nagyon rendes volt, hazahozott, néztük a Live 8 koncerteket, és megnéztünk egy filmet is. Tegnap voltunk sétálni. (Elvitt kocsival sétálni a legszebb parkba, ami Liverpoolban megtalálható. Nagy, szép, ápolt, olyan, mint Rin-Tin-Tin.)
Vasárnap bementem a városba a lakótársammal, és mint mindig, most is vásároltunk valamit, de ezúttal csak a legszükségesebbet: focicsukát. Ezek a legjobb csukák a világon, olyanokat rúgok vele. Nagyon elégedettek vagyunk mind a ketten, ma is voltunk focizni, ami sport, ami jó. Ami rossz, az az, hogy nemcsak együtt sportolunk, de a házimunkát is együtt végezzük, ami néha vicces helyzetekhez vezet. Nemrég például közösen mostunk: én bepakoltam a ruhákat, beöntöttem az öblítőt meg a mosóport, a Külföldi meg kiteregetett, és mindennek a végén én még ki is vasaltam az ingeimet. Csak a mosógépet nem kapcsolta be senki. A vasalásnál még csak gyanús volt a dolog, attól is csak elszomorodtam, hogy a lepedőmnek nincs olyan jó illata, mint szokott lenni, még akkor sem volt világos, hogy mi történt, amikor észrevettük, hogy a gépbe be van készítve a mosószer meg az öblítő. A zoknik! Azok voltak elfogadhatatlanul koszosak.
Most lefekszem aludni, késő van.
Mindenki legyen nagyon jó!
Ez itt a tizedik levelem, kevesebb, mint egy hónap alatt. Ez több, mint meglepő, ha belegondolunk, hogy hetente írok. Legutóbbi levelem óta olyan dolgok történtek velem, hogy az csuda. Elmondok mindent, töviről hegyire, nem teszek hozzá, egy sort sem veszek el belőle. (Ha levelet küldene nekem valaki, úgy címezné azt meg; Fukcius Tamásnak, a Colville utcába, saját keze közé.)
Pénteken szórakozni mentünk a Külföldivel az éjszakába. ( Időközben rájöttünk, hogy ő nem is az Angol, ahogy eddig hittük, hanem a Külföldi. Az élet fanyar humoráról beszéltünk éppen, és látnunk kellett: hiába tanultuk a himnuszt és a szózatot, hiába viseltük mellünkön a nemzetiszín kokárdát, hiába voltunk büszkén magyarok, most kiderült, hogy mi mégis a külföldiek vagyunk, őrület! ) Söröztünk a Külföldivel egy zenés-táncos helyen, javában beszélgettünk, mikor odalépett hozzá egy lány, és megmondta neki: „Te vagy itt a legjóképűbb srác”. Pont.
Ha te most egy filmet képzelsz magad elé, akkor ide képzelj egy vágást. Ha az én péntek estémet, akkor is.
Szombat reggel tizenegy óra körül ébredtem fel, és mondtam a lánynak, hogy akárhogy is nézzük, ez egy meglepő ébredés. Nagyot nevetett, és megkérdezte, hogy tudom-e, hogy hívják. Nem tudom. Hogy. Azt sem tudom, hol vagyok, nemhogy hogy. Nagyon rendes volt, hazahozott, néztük a Live 8 koncerteket, és megnéztünk egy filmet is. Tegnap voltunk sétálni. (Elvitt kocsival sétálni a legszebb parkba, ami Liverpoolban megtalálható. Nagy, szép, ápolt, olyan, mint Rin-Tin-Tin.)
Vasárnap bementem a városba a lakótársammal, és mint mindig, most is vásároltunk valamit, de ezúttal csak a legszükségesebbet: focicsukát. Ezek a legjobb csukák a világon, olyanokat rúgok vele. Nagyon elégedettek vagyunk mind a ketten, ma is voltunk focizni, ami sport, ami jó. Ami rossz, az az, hogy nemcsak együtt sportolunk, de a házimunkát is együtt végezzük, ami néha vicces helyzetekhez vezet. Nemrég például közösen mostunk: én bepakoltam a ruhákat, beöntöttem az öblítőt meg a mosóport, a Külföldi meg kiteregetett, és mindennek a végén én még ki is vasaltam az ingeimet. Csak a mosógépet nem kapcsolta be senki. A vasalásnál még csak gyanús volt a dolog, attól is csak elszomorodtam, hogy a lepedőmnek nincs olyan jó illata, mint szokott lenni, még akkor sem volt világos, hogy mi történt, amikor észrevettük, hogy a gépbe be van készítve a mosószer meg az öblítő. A zoknik! Azok voltak elfogadhatatlanul koszosak.
Most lefekszem aludni, késő van.
Mindenki legyen nagyon jó!
2 megjegyzés:
Valaki azt mondta,hogy minden levélhez lesz kép.Lehet hogy hazudott.Zoli
lol, ez a mosógépes sztori tetszik:D
Megjegyzés küldése