- Játszom a dolgaiddal. Hajtogattam repülőt a papírjaidból. Elhoztam az üveggolyóidat is, amiket gyerekkorodban gyűjtöttél. Az asztalod alsó fiókjában tartottad őket, de csak ritkán játszottál velük. Nem is játszottál, csak nézegetted, ahogy a fény kanyargott az üvegbe öntött szalagokon. Átsütött rajtuk a nap. Este begurítjuk őket a folyóba.
- A tiedek, gurítsd. - Mondtam a kígyónak. Nem érdekel. Bár ha néha belegondolok, fáj a szívem, és elszédülök. Mint gyerekkoromban egyszer, amikor a hátamra estem a játszótéren.
- Csak fáradt vagy. Túl sok minden történt veled hirtelen.
- Valami fenyegetőt érzek. Éjjel, amikor felébredek álmomból, és reggel, amikor egyedül vagyok otthon, érzem, hogy valami figyel, és vár rám valahol. Vajon mi lehet?
- Én tudom. De nem mondom meg. Különben is, lásd be végre, hogy jól érzed magad. Este lemegyünk a folyópartra. Golyózunk, először és utoljára.
- Nem. Baljós érzésem van. Olyan, mint amikor rájössz, hogy megcsalnak. Valami keserű folyadék úszik az ereidben, és csak messziről hallod a hangokat. Fázol. Súlytalan vagy, túl könnyű ahhoz is, hogy a lábaidat megtámaszd, hogy ne remegjenek, és túl gyenge ahhoz, hogy a kezedet felemeld. Agresszívvé válsz, mert nem tudod kiverni a fejedből a képet, ahogy megaláznak.
- Ne légy már ilyen drámai. Pontosan tudom, hogy mit érzel, és ne lepődj meg, de mindenki tudja. Mind ugyanazt érzitek; az elmúlást. Van amikor lassú, és ezért észrevétlen: megöregszenek a nők. A férfiakat megcsalják, ez egy gyors, dinamikus esemény, jobban nyomonkövethető. A nőket is megcsalják. És ez így megy, évezredek óta. Mindig ugyanaz, csak te még nem tudod, mert túl fiatal vagy. Engem már jobban érdekel a múlt, mert ismerem, és kiolvasom belőle a jövőt.
- Nem hiszem, hogy tudnád, mi jön most. Remélem, hogy minden elmúlt, és új dolgok következnek. Nem lehet egyforma múlt és jövő. Gondolj bele: megszűnne a tér-idő kontinuum, Dr. Emmet Brown!
- Ugyan! Kit érdekel a tér-idő kontinuum. Mindent láttam már, százszor legalább, minden csak ismétlődik. Az idő nem más, mint egy sötétszürke Mőbiusz-szalag, amin egy kulcs lóg, ami itt van a zsebemben.
- A tiedek, gurítsd. - Mondtam a kígyónak. Nem érdekel. Bár ha néha belegondolok, fáj a szívem, és elszédülök. Mint gyerekkoromban egyszer, amikor a hátamra estem a játszótéren.
- Csak fáradt vagy. Túl sok minden történt veled hirtelen.
- Valami fenyegetőt érzek. Éjjel, amikor felébredek álmomból, és reggel, amikor egyedül vagyok otthon, érzem, hogy valami figyel, és vár rám valahol. Vajon mi lehet?
- Én tudom. De nem mondom meg. Különben is, lásd be végre, hogy jól érzed magad. Este lemegyünk a folyópartra. Golyózunk, először és utoljára.
- Nem. Baljós érzésem van. Olyan, mint amikor rájössz, hogy megcsalnak. Valami keserű folyadék úszik az ereidben, és csak messziről hallod a hangokat. Fázol. Súlytalan vagy, túl könnyű ahhoz is, hogy a lábaidat megtámaszd, hogy ne remegjenek, és túl gyenge ahhoz, hogy a kezedet felemeld. Agresszívvé válsz, mert nem tudod kiverni a fejedből a képet, ahogy megaláznak.
- Ne légy már ilyen drámai. Pontosan tudom, hogy mit érzel, és ne lepődj meg, de mindenki tudja. Mind ugyanazt érzitek; az elmúlást. Van amikor lassú, és ezért észrevétlen: megöregszenek a nők. A férfiakat megcsalják, ez egy gyors, dinamikus esemény, jobban nyomonkövethető. A nőket is megcsalják. És ez így megy, évezredek óta. Mindig ugyanaz, csak te még nem tudod, mert túl fiatal vagy. Engem már jobban érdekel a múlt, mert ismerem, és kiolvasom belőle a jövőt.
- Nem hiszem, hogy tudnád, mi jön most. Remélem, hogy minden elmúlt, és új dolgok következnek. Nem lehet egyforma múlt és jövő. Gondolj bele: megszűnne a tér-idő kontinuum, Dr. Emmet Brown!
- Ugyan! Kit érdekel a tér-idő kontinuum. Mindent láttam már, százszor legalább, minden csak ismétlődik. Az idő nem más, mint egy sötétszürke Mőbiusz-szalag, amin egy kulcs lóg, ami itt van a zsebemben.
- És mihez kezdesz az idő végtelenjével, ha csak te vagy, teljesen egyedül?
- Semmit. A kulcsomat tartom rajta.
Huszonhét órája voltam ébren. Kristálytiszta levegő töltötte ki a teret, és láttam magunkat, ahogy egy platánfa alatt állunk és beszélgetünk. Álmos voltam, és a délelőtti verőfény csak még fáradtabbá tett. Az utca lassan felpuhult és elcsendesedett, és én elindultam haza. már tényleg csak pár lépés. "A távolságot, mint üveggolyót megkapod" - mondta ő. Elég indulatos beszélgetés volt – gondoltam még a lépcsőházba érve, de aztán már nem gondoltam semmit.
- Semmit. A kulcsomat tartom rajta.
Huszonhét órája voltam ébren. Kristálytiszta levegő töltötte ki a teret, és láttam magunkat, ahogy egy platánfa alatt állunk és beszélgetünk. Álmos voltam, és a délelőtti verőfény csak még fáradtabbá tett. Az utca lassan felpuhult és elcsendesedett, és én elindultam haza. már tényleg csak pár lépés. "A távolságot, mint üveggolyót megkapod" - mondta ő. Elég indulatos beszélgetés volt – gondoltam még a lépcsőházba érve, de aztán már nem gondoltam semmit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése