2. szezon, 23. levél

Sziasztok!

Remélem mindenki jól van és jó. Remélem, mindenki boldog és egészséges. Én itt vagyok Angliában, Liverpoolban, az Old Hall streeten, a Lancester épületben, újságokat olvasok és kűzdök az Álommanóval. (Csehül állok.) Nem kezdek el hisztizni most, hogy hétfő van, és dolgozni kell, nekem ugyanis a hétfő a kedvenc napom. Nem azért, mert kietlen magánéletű titkárnő vagyok, aki hétvégenként magányos, és nem is azért, mert el akarom hitetni veletek, hogy szerencsés és sikeres emberként a munkám az életem, még csak azért sem, mert Heike Makatsch széttárta nekem a lábait az előbb (márpedig széttárta), hanem azért mert sznob vagyok. "Nekem bejön a hétfő, dögöljetek meg." - mondom magamban, és dacból, hirtelen, oda sem nézve elmentek néhány e-mailt. IP Clear vagy VPN; egyre megy. De vigyázat, csalok! Hát ezért vagyok én itt, ennyire balra, fönt? Dolgozni jöttem ide? Ugyan, dehogy. Gyógykezelésen veszek részt, terápián, hogy úgy mondjam: amikor csak tehetem, lemegyek a tengerre, megállok ott, ahol a szárazföld vízbe vált, és magamba szívom a felettük örvénylő levegőt. Nézem kicsit a eget, hunyorgok, mert süt a nap, és mosolygok. Aztán elgondolkodom azon, hogy miért jó itt, és amikor rájövök, akkor már nevetek. Ugrálni támad kedvem, meg futni vagy sárkányt eregetni. Már hetekkel ezelőtt leköltöztem a tengerpartra, és függő vagyok. (Otthonra is kéne egy tenger, és tudom, ha mindannyian hiszünk benne, meg tudjuk csinálni. Én átcsempészem a határon, csak küldjetek rá pénzt. Letesszük a Dunántúlra, és komp jár majd Budapest és Szombathely között. A maradék részét meg a Balcsival együtt olajra cseréljük az arabokkal. A tenger helyén, ĺrország és Anglia között meg építünk egy nagy bevásárlóközpontot, és Pick szalámit árulunk bent a zsidóknak, meg én majd a közepén éneklem egy mikrofonba a Börtön ablakábant, telitorokból. És lesz majd egy vasutas, aki körbe-körbe futkozik a második emeleten, és üvölti, hogy "Dinnyét, dinnyét!" Egy idő után megunom, és mondom majd: "Nem vagytok normálisak." - és elköltözöm Németországba, az a racionalitás utolsó mentsvára, és még tengerük is van.

Hogy további információval szolgáljak, elmondom, hogy szombaton Chesterbe kirándultunk, én, és még öt magyar. Chester egy kedélyes város a walesi határon, Chesire megye központja, Angliában is északnyugaton, a Dee folyó partján. Védőszentje szent Werburgh. A már Walesben található Broughton and Saltney településeivel együtt 90925 lakosa van, mind nagyon kedves és udvarias. A mintegy kétezer éves város a római időkben fontos szerepet töltött be a kelták elleni csatákban. Ez azonban túl intim dolog, nem írok többet Chesterről.

Puszilok mindenkit.

Tamás