Sziasztok!
Megint itt vagyok. Remélem, minden oké nálatok, és jól van a lelketek. Én nemrég érkeztem haza (Mi. Mi nemrég érkeztünk haza...) Amsterdamból, és szuperül éreztük magunkat. Nem mondom el, hogy milyen volt az időjárás, hogy milyen egy coffe shop, hogy a szexes nénik a kirakatban árulják a testüket, mert ezeket mindenki tudja. Elmesélem viszont, hogy kölcsönöztünk biciklit, és azzal jártuk a várost, mert az ott messze a legjobb közlekedési eszköz. Ha biciklid van, azonnal a társadalom tagjává leszel, a tagok minden jogával és felelősségével. Jogod van bárhová megérkezni perceken belül, jogod van besorolni a BMW elé a belső sávba, elsőbbséged van bárkivel szemben, ha főútvonalon haladsz, és csak akkor érzed frusztrálónak, hogy a biciklid mögött feltorlódik a kocsisor, ha történetesen Magyarországról érkezel. Olyankor vagy lehúzódsz az út szélére, amennyire csak tudsz, vagy bizsergető izgalommal tekersz tovább a sáv közepén, és élvezed az egyenjogúságot. Amsterdamban körülbelül egymillió ember lakik, négyszáz ezer közülük biciklivel jár. Ez nagyon praktikus, mert a csatornák között, a szűk utcákban esélye sincs az autós közlekedésnek, itt a kerékpározás életforma. Gyakori, hogy a szülők kis utánfutókon, oldalkocsikban, kosarakban szállítják a csemetéiket. Aranyosak. Mivel a városban minden évben ellopnak annyi biciklit, mint amennyi összesen van (tehát évente lecserélődik a járműpark), nem jellemzőek a drága kerékpárok, mindenkinek régimódi és kényelmes bringája van, de így is nagyon gyorsak és dinamikusak. A kerékpársávban nem lehet ám csigázni! Egy-kettőre elsöpörnek a hangtalanul suhanó hollandok. És a bringázás intézményes voltát mi sem mutatja jobban, mint hogy a nagy kereszteződésekben külön van kanyarodósáv autósoknak és bicikliseknek, tehát van olyan főútvonal, ahol hat sáv van: három kerékpáros és három autós. De elég a biciklikből.
Megnéztük a Van Gogh, a Szex és a Marihuána Múzeumot, de a legérdekesebb szerintem az Anna Frank Ház volt, melynek a padlásán berendezett, titkos szobában rejtőzködött egy zsidó család Hollandia náci megszállása idején, két éven át. Ebben az elsötétített szobában írta naplóját a tizenéves Anna Frank. Egy névtelen feljelentés következtében az egész családot munkaszolgálatra vitték, ahonnan csak Anna édesapja, Otto Frank tért vissza. Anna Frank a koncentrációs táborban, tizenhat éves korában halt meg, de naplóját hátrahagyta, ami később a világ egyik legolvasottab könyve lett, mint a zsidók üldözésének egyik leghitelesebb, hátborzongató leírása. Sok minden eszembe jut erről, de elég most, beszéljek vidámabb dolgokról.
Voltunk a végtelen tulipánföldeken is, ezernyi színben pompáznak ott a virágok, a világ legszebb termőföldjein, de majd csak egy hét múlva. Most még csak zöld kis szárakat látni, tőlem akár lucerna is lehetne. Azért láttunk szépeket, mert egyes virágok már most is nyílnak a szabadban, az üvegházakban meg már a tulipánok is. Különben is, ez volt az első tavaszi sétám, és Hollandiában kezdeni a tavaszt kitűnő ötlet. Suhognak ott a szélmalmok. Kakaót ittunk a teraszon, illatos almás pitével, hovatovább.
Az emberek igen-igen kedvesek, és mindenki beszél angolul. Hogy őszinte legyek, könnyebben kommunikáltam ott, mint itt, Liverpoolban, mert ott külföldi akcentussal beszélik az angolt, itt meg scouse nyelvjárásban, amit az angol tévécsatornákon is simán feliratozni kellene. (Ezért van az, hogy egyik James Bond sem liverpooli.) Szóval a hollandok nagyon barátságosak, és mindenki jó formában van a sok bringázástól. A buszokon, villamosokon, vasútállomáson a dolgozók vendégszeretők, kérés nélkül is részletes és pontos információt adnak, tulajdonképpen bármiről, de a legjobb élmény kidobókkal beszélgetni. Egy bordélyház előtt a kerítő részletesen elmagyarázta nekünk az amsterdami prostitúció koncepcióját: mit hol találunk, melyik hely kié, miért nincs hagyományos striptease (nem mondom meg). Egy szórakozóhely ajtajából a kétméteres fekete biztonsági ember elment nekünk pénzt váltani, majd elment a cigaretta automatához, vett nekünk cigarettát, ezek után további szép estét kívánt, és ehhez be sem kellett mennünk hozzájuk. (A dohányzás káros az egészségre!) Eszembe jut, amikor néhány évvel ezelőtt a Közgáz Pince kidobójától próbáltam meg tüzet kérni, nagyon udvariasan, és ő azt válaszolta, hogy „Húzzál már innen a kurva anyádba, a picsába már!”. Na mindegy.
Hát ilyenek történtek velünk Amsterdamban. Most meg élünk a hétköznapoknak, de nem baj, mert itt a tavasz. Lehet, hogy nemsokára elmegyünk Dublinba, de az is lehet, hogy nem. Ami biztos, az az, hogy megvettem a repülőjegyet Budapestre, nemsokára véget ér a kiküldetés.
Utóirat: Vettem egy csomó képeslapot, hogy majd elküldöm nektek, de nem küldtem el. ĺgy jártatok.
Megint itt vagyok. Remélem, minden oké nálatok, és jól van a lelketek. Én nemrég érkeztem haza (Mi. Mi nemrég érkeztünk haza...) Amsterdamból, és szuperül éreztük magunkat. Nem mondom el, hogy milyen volt az időjárás, hogy milyen egy coffe shop, hogy a szexes nénik a kirakatban árulják a testüket, mert ezeket mindenki tudja. Elmesélem viszont, hogy kölcsönöztünk biciklit, és azzal jártuk a várost, mert az ott messze a legjobb közlekedési eszköz. Ha biciklid van, azonnal a társadalom tagjává leszel, a tagok minden jogával és felelősségével. Jogod van bárhová megérkezni perceken belül, jogod van besorolni a BMW elé a belső sávba, elsőbbséged van bárkivel szemben, ha főútvonalon haladsz, és csak akkor érzed frusztrálónak, hogy a biciklid mögött feltorlódik a kocsisor, ha történetesen Magyarországról érkezel. Olyankor vagy lehúzódsz az út szélére, amennyire csak tudsz, vagy bizsergető izgalommal tekersz tovább a sáv közepén, és élvezed az egyenjogúságot. Amsterdamban körülbelül egymillió ember lakik, négyszáz ezer közülük biciklivel jár. Ez nagyon praktikus, mert a csatornák között, a szűk utcákban esélye sincs az autós közlekedésnek, itt a kerékpározás életforma. Gyakori, hogy a szülők kis utánfutókon, oldalkocsikban, kosarakban szállítják a csemetéiket. Aranyosak. Mivel a városban minden évben ellopnak annyi biciklit, mint amennyi összesen van (tehát évente lecserélődik a járműpark), nem jellemzőek a drága kerékpárok, mindenkinek régimódi és kényelmes bringája van, de így is nagyon gyorsak és dinamikusak. A kerékpársávban nem lehet ám csigázni! Egy-kettőre elsöpörnek a hangtalanul suhanó hollandok. És a bringázás intézményes voltát mi sem mutatja jobban, mint hogy a nagy kereszteződésekben külön van kanyarodósáv autósoknak és bicikliseknek, tehát van olyan főútvonal, ahol hat sáv van: három kerékpáros és három autós. De elég a biciklikből.
Megnéztük a Van Gogh, a Szex és a Marihuána Múzeumot, de a legérdekesebb szerintem az Anna Frank Ház volt, melynek a padlásán berendezett, titkos szobában rejtőzködött egy zsidó család Hollandia náci megszállása idején, két éven át. Ebben az elsötétített szobában írta naplóját a tizenéves Anna Frank. Egy névtelen feljelentés következtében az egész családot munkaszolgálatra vitték, ahonnan csak Anna édesapja, Otto Frank tért vissza. Anna Frank a koncentrációs táborban, tizenhat éves korában halt meg, de naplóját hátrahagyta, ami később a világ egyik legolvasottab könyve lett, mint a zsidók üldözésének egyik leghitelesebb, hátborzongató leírása. Sok minden eszembe jut erről, de elég most, beszéljek vidámabb dolgokról.
Voltunk a végtelen tulipánföldeken is, ezernyi színben pompáznak ott a virágok, a világ legszebb termőföldjein, de majd csak egy hét múlva. Most még csak zöld kis szárakat látni, tőlem akár lucerna is lehetne. Azért láttunk szépeket, mert egyes virágok már most is nyílnak a szabadban, az üvegházakban meg már a tulipánok is. Különben is, ez volt az első tavaszi sétám, és Hollandiában kezdeni a tavaszt kitűnő ötlet. Suhognak ott a szélmalmok. Kakaót ittunk a teraszon, illatos almás pitével, hovatovább.
Az emberek igen-igen kedvesek, és mindenki beszél angolul. Hogy őszinte legyek, könnyebben kommunikáltam ott, mint itt, Liverpoolban, mert ott külföldi akcentussal beszélik az angolt, itt meg scouse nyelvjárásban, amit az angol tévécsatornákon is simán feliratozni kellene. (Ezért van az, hogy egyik James Bond sem liverpooli.) Szóval a hollandok nagyon barátságosak, és mindenki jó formában van a sok bringázástól. A buszokon, villamosokon, vasútállomáson a dolgozók vendégszeretők, kérés nélkül is részletes és pontos információt adnak, tulajdonképpen bármiről, de a legjobb élmény kidobókkal beszélgetni. Egy bordélyház előtt a kerítő részletesen elmagyarázta nekünk az amsterdami prostitúció koncepcióját: mit hol találunk, melyik hely kié, miért nincs hagyományos striptease (nem mondom meg). Egy szórakozóhely ajtajából a kétméteres fekete biztonsági ember elment nekünk pénzt váltani, majd elment a cigaretta automatához, vett nekünk cigarettát, ezek után további szép estét kívánt, és ehhez be sem kellett mennünk hozzájuk. (A dohányzás káros az egészségre!) Eszembe jut, amikor néhány évvel ezelőtt a Közgáz Pince kidobójától próbáltam meg tüzet kérni, nagyon udvariasan, és ő azt válaszolta, hogy „Húzzál már innen a kurva anyádba, a picsába már!”. Na mindegy.
Hát ilyenek történtek velünk Amsterdamban. Most meg élünk a hétköznapoknak, de nem baj, mert itt a tavasz. Lehet, hogy nemsokára elmegyünk Dublinba, de az is lehet, hogy nem. Ami biztos, az az, hogy megvettem a repülőjegyet Budapestre, nemsokára véget ér a kiküldetés.
Utóirat: Vettem egy csomó képeslapot, hogy majd elküldöm nektek, de nem küldtem el. ĺgy jártatok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése