vasárnap, július 24, 2005
2. szezon, 13. levél
Az élet habostorta.
A péntek a szórakozásé volt, a tegnap a pihenésé, és ma jön a tartalmas kikapcsolódás meg a hasznos időtöltés. A technoproletariátus a paradicsomba megy. Nézzük, mi folyik Liverpoolban.
A múlt hétvégén, miután szombat éjjel elköltöttem le sem merem írni, hány fontot, elhatároztam, hogy ennek ellensúlyaként ezen a hétvégén itthon maradok. Csak ülök és spórolom a pénzt. Ehhez képest már péntek délután négykor söröztem, mert itt az a szokás, hogy munka után a kollégák megtöltik a kocsmákat és söröznek. Mi is ápoltuk a hagyományokat, főnököstül, de most szólok, Zoli, hogy ezt a Mamának okosan cenzúrázd. Kellemesen elbeszélgettünk, majd hazabuszoztam és szunyáltam egyet, de este 10-kor már ismét úton voltam hű társammal, mentünk a Bumperbe. Az itt a hely. Pontosabban van százhúsz hely, de mi ezt szeretjük, mert itt aránytalanul sok a lány, jó a zene, és a kidobók kinyitják nekünk az ajtót, annyira udvariasak. Vagy egy néger kidobólány is, teljes az egyenjogúság.
Nagyon jól szórakoztunk: beszélgettünk, táncoltunk, egyként dobbant ezer láb, mikor Michael Jackson énekelt. Ő most újra trendi, mi itthon is őt hallgatjuk. Mindenki örül hogy ártatlan, hogy is bánthatna bárkit, aki ilyen szépen danol. A társam felcsípett egy lányt, és hozzám is odajött egy csinos, mosolygós teremtés, de nem ért célt nálam. Mélyen a szemébe néztem, és egyből tudtam, hogy ő egy szivola. ( A szivola olyan pokolfajzat, aki gyönyörű nő képmását felöltve bűbájos dalokat énekel, nagyon halkan és olyan szépen, hogy a férfi szíve meghasad. ) Mondtam a csábítónak, hogy én hiszem az első éjszakát és hiszem a gyűrű aranyát, és úgy hiszem, ez így szép. Megértette, hogy az lelkem nem eladó, sírva fakadt és faképnél hagyott.
Régen nem buliztam ilyen jót, majdnem hisztizni kezdtem, amikor bezárt a hely, annyira magával ragadott a száz torokból előtörő, ezer szívből pulzáló, lüktető életöröm, ahogy zsibongássá olvadtak a baráti beszélgetések, ahogy a szoknyák, kacér mosolyok, édes és fűszeres illatok érzéki táncban egyesültek a fülledt éjszakával, mely csókokat ígér, és vajas pirítóst. Kicsit berúgtam, na.
Szombat reggel a tegnapelőtti jóked maradékával ébredtem, és sokat röhögtem a barátomon, aki komoly másnapossággal küzdött egész nap (én nem, mert én egyrészt jó vagyok, másrészt meg költségcsökkentek). Délután a belvárosban korzóztunk, vettem egy pár cipőt nevetségesen olcsón, és kiharcoltam magamnak egy jutányos árú pénztárcát is. Azért kellett harcolnom, mert az eladó nem tudta az árát, ezért úgy látta jónak, ha azt mondja, hogy nem eladó. Egyszerűen nem eladó. A piacgazdaság bölcsőjében. Mindegy is, nem is mondom tovább.
A belváros után bementünk a társam laboratóriumába is. Igazi laboratórium Biohazard feliratokkal, üvegcsékkel meg mikroszkópokkal, hűtőkkel, és olyan dolgokkal, amiknek nem tudom a nevét. Amíg a tudós kísérletezett, én igyekeztem kihasználni a lehetőséget, és minél többet megtudni az egyetemen folyó kutatásokról:
- Mit nézel a mikrószkópban?
- Sejteket. Nagyon jól megvannak. Élnek, ahogy kell.
- Megnézhetem?
- Aha, bár nem kontrasztosak, úgyhogy nem fogsz sokat látni belőlük.
- De, látom simán. Mik ezek?
- Tüdőrák sejtek.
- Kemény. Nagyon gonosznak tűnnek. És miért nem lehet ezeket megölni?
- Meg lehet, csak mérges lesz a professzor.
- Úgy értem, amikor akcióban vannak, egy élő emberben. Miért nincs olyan vegyület, amivel leöntöd őket, és meghalnak.
- Mert az elpusztítaná az egészséges sejteket is. Mert ezek ugyanolyan sejtek, csak nagyobbra nőnek, meg gyorsabban szaporodnak, meg vándorolnak.
- Igen? És akkor mi a rossz bennük? Ja értem, hogy szaporodnak, meg nőnek, és feldagadnak, és nincs helyük. De akkor ha veszünk mondjuk egy agyrákot, akkor az nem is lenne gáz, csak nem fér el a koponyában. De ha csinálunk neki helyet, akkor még jó is, mert több agysejt lesz. Ami jó, mert az agysejtek úgyis csak elhalnak és nem keletkeznek újak.
- Születnek új agysejtek, ezt pár éve bebizonyították. Az agysejteknek amúgy sem a mennyisége számít, hanem a köztük lévő kapcsolat.
- Oké, de közben nehogy megfertőzz itt a rákoddal. Tényleg, ha a ráksejtek bejutnak egy emberi szervezetbe, akkor el tudnak ott szaporodni?
- Igen. Lett is így rákos néhány kutató.
- Hogyan???
- Elővigyázatlanok voltak. Kiloccsant vagy valami, aztán megfogdozták, aztán meg nyalogatták a kezüket, vagy valami ilyesmi.
- Aha, te meg itt behozol engem a tüdőrák közé, én meg veszem a levegőt. Olyant kapsz ezért otthon, ha megérem...
- Nem, nem, én elővigyázatos vagyok. (Mellékelt kép a tudósról, amint komoly védőfelszerelésében kutatásokat végez.)
Láttam valami igazán szomorút is, az a címe, hogy Millió Dolláros Bébi. Még szerencse, hogy nem hatásvadász módon szomorú, hanem csak úgy. Nagyon szép film, mindenki nézze meg. Ma valami vidámat fogunk nézni, vagy verekedős-öldöklőset, amibe némi vérszívást is belekevertek, lehetőleg úgy, hogy a jók leölik a gonoszokat, akik le akarnak vámpírozni mindenkit (Penge I-II-III, napfénybomba, ezüstgolyók, fokhagymás lehelet).
Egy csomó mindent akartam még írni, de elfelejtettem őket. Mindenkit puszilok.
Fukcius Tamás
A péntek a szórakozásé volt, a tegnap a pihenésé, és ma jön a tartalmas kikapcsolódás meg a hasznos időtöltés. A technoproletariátus a paradicsomba megy. Nézzük, mi folyik Liverpoolban.
A múlt hétvégén, miután szombat éjjel elköltöttem le sem merem írni, hány fontot, elhatároztam, hogy ennek ellensúlyaként ezen a hétvégén itthon maradok. Csak ülök és spórolom a pénzt. Ehhez képest már péntek délután négykor söröztem, mert itt az a szokás, hogy munka után a kollégák megtöltik a kocsmákat és söröznek. Mi is ápoltuk a hagyományokat, főnököstül, de most szólok, Zoli, hogy ezt a Mamának okosan cenzúrázd. Kellemesen elbeszélgettünk, majd hazabuszoztam és szunyáltam egyet, de este 10-kor már ismét úton voltam hű társammal, mentünk a Bumperbe. Az itt a hely. Pontosabban van százhúsz hely, de mi ezt szeretjük, mert itt aránytalanul sok a lány, jó a zene, és a kidobók kinyitják nekünk az ajtót, annyira udvariasak. Vagy egy néger kidobólány is, teljes az egyenjogúság.
Nagyon jól szórakoztunk: beszélgettünk, táncoltunk, egyként dobbant ezer láb, mikor Michael Jackson énekelt. Ő most újra trendi, mi itthon is őt hallgatjuk. Mindenki örül hogy ártatlan, hogy is bánthatna bárkit, aki ilyen szépen danol. A társam felcsípett egy lányt, és hozzám is odajött egy csinos, mosolygós teremtés, de nem ért célt nálam. Mélyen a szemébe néztem, és egyből tudtam, hogy ő egy szivola. ( A szivola olyan pokolfajzat, aki gyönyörű nő képmását felöltve bűbájos dalokat énekel, nagyon halkan és olyan szépen, hogy a férfi szíve meghasad. ) Mondtam a csábítónak, hogy én hiszem az első éjszakát és hiszem a gyűrű aranyát, és úgy hiszem, ez így szép. Megértette, hogy az lelkem nem eladó, sírva fakadt és faképnél hagyott.
Régen nem buliztam ilyen jót, majdnem hisztizni kezdtem, amikor bezárt a hely, annyira magával ragadott a száz torokból előtörő, ezer szívből pulzáló, lüktető életöröm, ahogy zsibongássá olvadtak a baráti beszélgetések, ahogy a szoknyák, kacér mosolyok, édes és fűszeres illatok érzéki táncban egyesültek a fülledt éjszakával, mely csókokat ígér, és vajas pirítóst. Kicsit berúgtam, na.
Szombat reggel a tegnapelőtti jóked maradékával ébredtem, és sokat röhögtem a barátomon, aki komoly másnapossággal küzdött egész nap (én nem, mert én egyrészt jó vagyok, másrészt meg költségcsökkentek). Délután a belvárosban korzóztunk, vettem egy pár cipőt nevetségesen olcsón, és kiharcoltam magamnak egy jutányos árú pénztárcát is. Azért kellett harcolnom, mert az eladó nem tudta az árát, ezért úgy látta jónak, ha azt mondja, hogy nem eladó. Egyszerűen nem eladó. A piacgazdaság bölcsőjében. Mindegy is, nem is mondom tovább.
A belváros után bementünk a társam laboratóriumába is. Igazi laboratórium Biohazard feliratokkal, üvegcsékkel meg mikroszkópokkal, hűtőkkel, és olyan dolgokkal, amiknek nem tudom a nevét. Amíg a tudós kísérletezett, én igyekeztem kihasználni a lehetőséget, és minél többet megtudni az egyetemen folyó kutatásokról:
- Mit nézel a mikrószkópban?
- Sejteket. Nagyon jól megvannak. Élnek, ahogy kell.
- Megnézhetem?
- Aha, bár nem kontrasztosak, úgyhogy nem fogsz sokat látni belőlük.
- De, látom simán. Mik ezek?
- Tüdőrák sejtek.
- Kemény. Nagyon gonosznak tűnnek. És miért nem lehet ezeket megölni?
- Meg lehet, csak mérges lesz a professzor.
- Úgy értem, amikor akcióban vannak, egy élő emberben. Miért nincs olyan vegyület, amivel leöntöd őket, és meghalnak.
- Mert az elpusztítaná az egészséges sejteket is. Mert ezek ugyanolyan sejtek, csak nagyobbra nőnek, meg gyorsabban szaporodnak, meg vándorolnak.
- Igen? És akkor mi a rossz bennük? Ja értem, hogy szaporodnak, meg nőnek, és feldagadnak, és nincs helyük. De akkor ha veszünk mondjuk egy agyrákot, akkor az nem is lenne gáz, csak nem fér el a koponyában. De ha csinálunk neki helyet, akkor még jó is, mert több agysejt lesz. Ami jó, mert az agysejtek úgyis csak elhalnak és nem keletkeznek újak.
- Születnek új agysejtek, ezt pár éve bebizonyították. Az agysejteknek amúgy sem a mennyisége számít, hanem a köztük lévő kapcsolat.
- Oké, de közben nehogy megfertőzz itt a rákoddal. Tényleg, ha a ráksejtek bejutnak egy emberi szervezetbe, akkor el tudnak ott szaporodni?
- Igen. Lett is így rákos néhány kutató.
- Hogyan???
- Elővigyázatlanok voltak. Kiloccsant vagy valami, aztán megfogdozták, aztán meg nyalogatták a kezüket, vagy valami ilyesmi.
- Aha, te meg itt behozol engem a tüdőrák közé, én meg veszem a levegőt. Olyant kapsz ezért otthon, ha megérem...
- Nem, nem, én elővigyázatos vagyok. (Mellékelt kép a tudósról, amint komoly védőfelszerelésében kutatásokat végez.)
Láttam valami igazán szomorút is, az a címe, hogy Millió Dolláros Bébi. Még szerencse, hogy nem hatásvadász módon szomorú, hanem csak úgy. Nagyon szép film, mindenki nézze meg. Ma valami vidámat fogunk nézni, vagy verekedős-öldöklőset, amibe némi vérszívást is belekevertek, lehetőleg úgy, hogy a jók leölik a gonoszokat, akik le akarnak vámpírozni mindenkit (Penge I-II-III, napfénybomba, ezüstgolyók, fokhagymás lehelet).
Egy csomó mindent akartam még írni, de elfelejtettem őket. Mindenkit puszilok.
Fukcius Tamás
csütörtök, július 21, 2005
hétfő, július 18, 2005
2. szezon, 12. levél
Vihar utáni csend. Fáradt a test, tépetten hever a földön. Tojásrántotta illatát hozza a szél a szófa felől. Szombat van újra.
Tizenegytől délig csak fekszem a hátamon, és nézem a felhőket: szombat van. Az egyetlen nap a héten, amikor a reggel délben kezdődik, és észrevétlenül változik délutánná, majd estévé. Huszonnégy órás ebédszünet, csirkemell, rizs. Sport és kultúra, éjszakába nyúló filmezés. Áldassék az Úr!
Ma tettünk egy nagyon hosszú sétát a városban. Fantasztikus dolgokonak voltunk szem- és fültanúi (szem- és fülorvos, orr-fül-gégészet, Óriás és Ékszerész). A kikötőben fiatalos-kultúrális rendezvény volt, gördeszka és BMX parkkal, graffiti-művészekkel, de amikor mi ott voltunk, nem nagyon történt semmi, úgyhogy csak sütkéreztünk a napsütésben, meg néztük a vizet, mint két nyugdíjas. Voltunk még parkokban, és megnéztük a római katolikus katedrállist is, ami egy maja szentélyre hasonlít leginkább.
Hip-hopp, máris vasárnap van, szalad az idő. Szombat és vasárnap között nincs igazi határvonal: tegnap este elkezdtem egy rajzfilmet, amit ma reggel fejeztem be. Ez a címe: Madagaszkár. Egy zebráról, egy oroszlánról, egy zsiráfról és egy vizilóról szól, de mellékszereplőnek ott van még négy vicces pingvin és egy csapat majom is. Kedves rajzfilm, de azért nem túl eseménydús. Semmi gyilkosság, rejtély, dráma vagy szerelem. Kisebb konfliktus azért kialakul a két jóbarát, az oroszlán és a zebra között, amikor az oroszlán rájön, hogy éhes, de a pingvinek ezt is megoldják, aggodalomra semmi ok.
Ennyi. Mit írhatnék még egy hétvégéről, ami a semmittevésről szól? Tervbe van még véve egy kis futball, egy ebéd, egy-két telefonálás, egy kis számítógépezés, felülések, hogy formában maradjunk, henyélés, zenehallgatás, letöltés, vasalás, de aztán tényleg ennyi. Eredetileg a tengerhez akartunk menni ma, de nem érezzük elég felkészültnek magunkat, ezért csak jövő héten megyünk.
Még annyit szeretnék mondani, hogy most már hiányoztok, mindenki, kivéve a Rikit. Ősszel szeretnék hazamenni kicsit, de még semmi pontosat nem tudok. Legyen egy jó hetetek, dolgozzatok annyit, hogy beleszakadtok :)
Tomcsi
Tizenegytől délig csak fekszem a hátamon, és nézem a felhőket: szombat van. Az egyetlen nap a héten, amikor a reggel délben kezdődik, és észrevétlenül változik délutánná, majd estévé. Huszonnégy órás ebédszünet, csirkemell, rizs. Sport és kultúra, éjszakába nyúló filmezés. Áldassék az Úr!
Ma tettünk egy nagyon hosszú sétát a városban. Fantasztikus dolgokonak voltunk szem- és fültanúi (szem- és fülorvos, orr-fül-gégészet, Óriás és Ékszerész). A kikötőben fiatalos-kultúrális rendezvény volt, gördeszka és BMX parkkal, graffiti-művészekkel, de amikor mi ott voltunk, nem nagyon történt semmi, úgyhogy csak sütkéreztünk a napsütésben, meg néztük a vizet, mint két nyugdíjas. Voltunk még parkokban, és megnéztük a római katolikus katedrállist is, ami egy maja szentélyre hasonlít leginkább.
Hip-hopp, máris vasárnap van, szalad az idő. Szombat és vasárnap között nincs igazi határvonal: tegnap este elkezdtem egy rajzfilmet, amit ma reggel fejeztem be. Ez a címe: Madagaszkár. Egy zebráról, egy oroszlánról, egy zsiráfról és egy vizilóról szól, de mellékszereplőnek ott van még négy vicces pingvin és egy csapat majom is. Kedves rajzfilm, de azért nem túl eseménydús. Semmi gyilkosság, rejtély, dráma vagy szerelem. Kisebb konfliktus azért kialakul a két jóbarát, az oroszlán és a zebra között, amikor az oroszlán rájön, hogy éhes, de a pingvinek ezt is megoldják, aggodalomra semmi ok.
Ennyi. Mit írhatnék még egy hétvégéről, ami a semmittevésről szól? Tervbe van még véve egy kis futball, egy ebéd, egy-két telefonálás, egy kis számítógépezés, felülések, hogy formában maradjunk, henyélés, zenehallgatás, letöltés, vasalás, de aztán tényleg ennyi. Eredetileg a tengerhez akartunk menni ma, de nem érezzük elég felkészültnek magunkat, ezért csak jövő héten megyünk.
Még annyit szeretnék mondani, hogy most már hiányoztok, mindenki, kivéve a Rikit. Ősszel szeretnék hazamenni kicsit, de még semmi pontosat nem tudok. Legyen egy jó hetetek, dolgozzatok annyit, hogy beleszakadtok :)
Tomcsi
péntek, július 15, 2005
A rosszindulatú mosógép (fotó)
Ez a mosógépünk. Gonosz, velejéig romlott, lusta és megátalkodott. Néha nem mos, néha meg kimossa a munkahelyi belépőkártyámat. Hangos. Ha túl sok öblítőt töltök bele, a túlfolyó az egészet elnyeli. Folyat. Haragszunk egymásra.
vasárnap, július 10, 2005
2. szezon, 11. levél - Jubileumi kombó az arcotokba
A megszólítás mindig problémát okoz, ezúttal eltekintek tőle.
Ma éppen egy hónapja, hogy elköltöztem Magyarországról. Elég semilyen érzés, olyan, mint amilyen az lehet, ha az ember Miskolcra költözik, csak sokkal jobb. Ittlétem alatt tapasztalatokkal gazdagodtam, emberekkel ismerkedtem meg, csináltam dolgokat, voltam helyeken, és vásároltam mindent, ami mozdítható. Készítettem egy leltárt is, hogy el tudjak számolni a végén (minek a végén?), ebből közlök most néhány tételt:
- ĺrtam 10 levelet, 31 címre, 38 embernek,
- vettem 4 nyakkendőt,
- dolgoztam 4 héten át, összesen 146.5 órában,
- voltam 6-szor bulizni,
- 2 alkalommal voltam a tengernél (plusz egyszer a folyónál, de arról is azt hittem, hogy a tenger), 1-szer fürödtem benne,
- fontra váltottam 1909 dolláromat, kerestem valamennyi Fontot,
- fociztam 6-szor,
- 1-szer intéztem magamnak új telefonszámot (07765527717),
- voltam 6-szor a bankban, mire végre nyitni tudtam 1 kurva bankszámlát,
- legalább 20-szor késztettem vészfékezésre gépjárművet, mert a rossz oldalon haladt,
- és egyszer sem gondoltam végig tisztességesen, hogy most mi is ez tulajdonképpen. Most csak úgy fogtam magam és kijöttem külföldinek?
- Hat hetem van még a BT-nél, de a végén lehet, hogy felvesznek állandóra, és akkor annyit keresek majd, mint a szemét. A lelkem mélyén viszont azt remélem, hogy nem vesznek, és akkor kereshetek új állást. Kereshetek valami jobbat. A legjobb az egészben: valamit keresni fogok, vagy pénzt, vagy munkát.
- Aha. És néztél már valami állást a BT utáni időre?
- Nem.
Lusta vagyok.
Amikor jöttem, akkor sem kerestem állást előre. Nevezhetjük ezt felelőtlenségnek, de valójában ez inkább csak lustaság, következmények nélkül. Tudod mit szeretek a legjobban? Felmondani a munkahelyemen, meg szakítani a barátnőmmel. Pozitív destrukció. Bátorság. Kicsit dekadens, és általában meg is bántasz vele valakit, de legbelül érzed, hogy ez jó, mert te irányítod az egészet, ahogy az illő. És akkor tudod, hogy izgalmas idők jönnek. (Persze fontos, hogy jól fel legyél tankolva mindenből.) Ismerek embereket, akiknek olyan az élete, mint egy út Szombathelyről Nyíregyházára, faluban ötvennel, országúton nyolcvannal, rádiót hallgatva.
- :)
- Jó megcsalni és otthagyni mindent és mindenkit, és aztán visszatérni, és ott maradni örökre. Az élet elviselhető könnyűsége.
- Az, ugye?
- Aha, az.
csütörtök, július 07, 2005
kedd, július 05, 2005
2. szezon, 10 levél
Kedves Földlakók!
Ez itt a tizedik levelem, kevesebb, mint egy hónap alatt. Ez több, mint meglepő, ha belegondolunk, hogy hetente írok. Legutóbbi levelem óta olyan dolgok történtek velem, hogy az csuda. Elmondok mindent, töviről hegyire, nem teszek hozzá, egy sort sem veszek el belőle. (Ha levelet küldene nekem valaki, úgy címezné azt meg; Fukcius Tamásnak, a Colville utcába, saját keze közé.)
Pénteken szórakozni mentünk a Külföldivel az éjszakába. ( Időközben rájöttünk, hogy ő nem is az Angol, ahogy eddig hittük, hanem a Külföldi. Az élet fanyar humoráról beszéltünk éppen, és látnunk kellett: hiába tanultuk a himnuszt és a szózatot, hiába viseltük mellünkön a nemzetiszín kokárdát, hiába voltunk büszkén magyarok, most kiderült, hogy mi mégis a külföldiek vagyunk, őrület! ) Söröztünk a Külföldivel egy zenés-táncos helyen, javában beszélgettünk, mikor odalépett hozzá egy lány, és megmondta neki: „Te vagy itt a legjóképűbb srác”. Pont.
Ha te most egy filmet képzelsz magad elé, akkor ide képzelj egy vágást. Ha az én péntek estémet, akkor is.
Szombat reggel tizenegy óra körül ébredtem fel, és mondtam a lánynak, hogy akárhogy is nézzük, ez egy meglepő ébredés. Nagyot nevetett, és megkérdezte, hogy tudom-e, hogy hívják. Nem tudom. Hogy. Azt sem tudom, hol vagyok, nemhogy hogy. Nagyon rendes volt, hazahozott, néztük a Live 8 koncerteket, és megnéztünk egy filmet is. Tegnap voltunk sétálni. (Elvitt kocsival sétálni a legszebb parkba, ami Liverpoolban megtalálható. Nagy, szép, ápolt, olyan, mint Rin-Tin-Tin.)
Vasárnap bementem a városba a lakótársammal, és mint mindig, most is vásároltunk valamit, de ezúttal csak a legszükségesebbet: focicsukát. Ezek a legjobb csukák a világon, olyanokat rúgok vele. Nagyon elégedettek vagyunk mind a ketten, ma is voltunk focizni, ami sport, ami jó. Ami rossz, az az, hogy nemcsak együtt sportolunk, de a házimunkát is együtt végezzük, ami néha vicces helyzetekhez vezet. Nemrég például közösen mostunk: én bepakoltam a ruhákat, beöntöttem az öblítőt meg a mosóport, a Külföldi meg kiteregetett, és mindennek a végén én még ki is vasaltam az ingeimet. Csak a mosógépet nem kapcsolta be senki. A vasalásnál még csak gyanús volt a dolog, attól is csak elszomorodtam, hogy a lepedőmnek nincs olyan jó illata, mint szokott lenni, még akkor sem volt világos, hogy mi történt, amikor észrevettük, hogy a gépbe be van készítve a mosószer meg az öblítő. A zoknik! Azok voltak elfogadhatatlanul koszosak.
Most lefekszem aludni, késő van.
Mindenki legyen nagyon jó!
Ez itt a tizedik levelem, kevesebb, mint egy hónap alatt. Ez több, mint meglepő, ha belegondolunk, hogy hetente írok. Legutóbbi levelem óta olyan dolgok történtek velem, hogy az csuda. Elmondok mindent, töviről hegyire, nem teszek hozzá, egy sort sem veszek el belőle. (Ha levelet küldene nekem valaki, úgy címezné azt meg; Fukcius Tamásnak, a Colville utcába, saját keze közé.)
Pénteken szórakozni mentünk a Külföldivel az éjszakába. ( Időközben rájöttünk, hogy ő nem is az Angol, ahogy eddig hittük, hanem a Külföldi. Az élet fanyar humoráról beszéltünk éppen, és látnunk kellett: hiába tanultuk a himnuszt és a szózatot, hiába viseltük mellünkön a nemzetiszín kokárdát, hiába voltunk büszkén magyarok, most kiderült, hogy mi mégis a külföldiek vagyunk, őrület! ) Söröztünk a Külföldivel egy zenés-táncos helyen, javában beszélgettünk, mikor odalépett hozzá egy lány, és megmondta neki: „Te vagy itt a legjóképűbb srác”. Pont.
Ha te most egy filmet képzelsz magad elé, akkor ide képzelj egy vágást. Ha az én péntek estémet, akkor is.
Szombat reggel tizenegy óra körül ébredtem fel, és mondtam a lánynak, hogy akárhogy is nézzük, ez egy meglepő ébredés. Nagyot nevetett, és megkérdezte, hogy tudom-e, hogy hívják. Nem tudom. Hogy. Azt sem tudom, hol vagyok, nemhogy hogy. Nagyon rendes volt, hazahozott, néztük a Live 8 koncerteket, és megnéztünk egy filmet is. Tegnap voltunk sétálni. (Elvitt kocsival sétálni a legszebb parkba, ami Liverpoolban megtalálható. Nagy, szép, ápolt, olyan, mint Rin-Tin-Tin.)
Vasárnap bementem a városba a lakótársammal, és mint mindig, most is vásároltunk valamit, de ezúttal csak a legszükségesebbet: focicsukát. Ezek a legjobb csukák a világon, olyanokat rúgok vele. Nagyon elégedettek vagyunk mind a ketten, ma is voltunk focizni, ami sport, ami jó. Ami rossz, az az, hogy nemcsak együtt sportolunk, de a házimunkát is együtt végezzük, ami néha vicces helyzetekhez vezet. Nemrég például közösen mostunk: én bepakoltam a ruhákat, beöntöttem az öblítőt meg a mosóport, a Külföldi meg kiteregetett, és mindennek a végén én még ki is vasaltam az ingeimet. Csak a mosógépet nem kapcsolta be senki. A vasalásnál még csak gyanús volt a dolog, attól is csak elszomorodtam, hogy a lepedőmnek nincs olyan jó illata, mint szokott lenni, még akkor sem volt világos, hogy mi történt, amikor észrevettük, hogy a gépbe be van készítve a mosószer meg az öblítő. A zoknik! Azok voltak elfogadhatatlanul koszosak.
Most lefekszem aludni, késő van.
Mindenki legyen nagyon jó!
hétfő, július 04, 2005
péntek, július 01, 2005
Levél a barátnőmtől, akit soha nem látok, és akitől nagyon szeretek levelet kapni, mert nagyon szeretem
Hello there my sugar pie.....
I miss you a lot now especially because I'm back in Colorado. The other day I was in Broadmoor Villa and remembered our times.... I work in the Tavern again and everybody misses you and mentiones you a lot. Linda says hi to her little Fucker :)
Please write to me with the news from your life and how in the world you came to Liverpool and why. Just don't tell me you're married.....
Lots of warm kisses and hugs from your baby girl
I miss you a lot now especially because I'm back in Colorado. The other day I was in Broadmoor Villa and remembered our times.... I work in the Tavern again and everybody misses you and mentiones you a lot. Linda says hi to her little Fucker :)
Please write to me with the news from your life and how in the world you came to Liverpool and why. Just don't tell me you're married.....
Lots of warm kisses and hugs from your baby girl
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)