Erdőtűz után a Yellowstone Parkban
vasárnap, október 30, 2005
Természetes szelekció
- De most komolyan. Ha valakinek, hát neked tudnod kell, szóval ki vele, mi lesz.
- Mivel?
- A madárinfluenzával. Mondd meg, hogy mire számítsak.
- Nekem ehhez semmi közöm. Azt tudom, hogy ami az emberek között elterjedhet, az emberi influenza, nem pedig madár, és még nem is létezik. De én teljesen mással foglalkozom.
- Én is, és mégis van közöm hozzá. Neked meg nagyon sok közöd van.
- Na ne csináld. Miért lenne?
- Mert gondolom, ha tényleg elterjed a világban, és mindenki megbetegedik, akkor majd összehívnak titeket, az összes biológust, hogy oldjátok meg. “Válság van, oldjátok meg!” – mondják majd, ti meg összegyűltök egy katonai sátorban, vesztek tízezer kémcsövet, és kifejlesztitek az ellenanyagot. Nem?
- Nem hiszem – mondta és nevetett.
- Egyébként én sem. És amúgy is, téged nem mozdítanának el, mert még a rákot sem fejezted be. Mindent csak szép sorjában! De akkor mi lesz most az emberiséggel?
- Hát, ha elterjed a madárinfluenza, akkor meghalnak valamennyien. Főleg gyerekek, meg idősek. Meg a gyengék.
- Meg, ugye. Szelektál egy kicsit az emberek között.
- Igen. Mert ilyen a természet.
- De érted… a gyerekeknek azért nem kéne meghalniuk. Belőlük lesznek az erős felnőttek.
- Igen, így kevesebb felnőtt lesz, de a rossz dolgoknak is lehetnek pozitív vonásai. Így későbbre tolódik a föld túlnépesedése.
- Yellowstone-ban van egy nagy fenyves, akkora, mint fél Magyarország, és ha az kigyullad, akkor nem oltják el, hanem hagyják, hogy leégjen. Még örülnek is neki, azt mondják, ez segíti a populáció megújulását. Az elégett fák termékennyé teszik a talajt, ahol hamarosan új fák sarjadnak. Fényből is több jut nekik, még a hülyének is megéri.
- És ha leég az egész?
- Akkor leég.
- Hát… a természetes szelekció azért nem egy kimondott hippi.
- Nem. De te sem vagy az.
- Mivel?
- A madárinfluenzával. Mondd meg, hogy mire számítsak.
- Nekem ehhez semmi közöm. Azt tudom, hogy ami az emberek között elterjedhet, az emberi influenza, nem pedig madár, és még nem is létezik. De én teljesen mással foglalkozom.
- Én is, és mégis van közöm hozzá. Neked meg nagyon sok közöd van.
- Na ne csináld. Miért lenne?
- Mert gondolom, ha tényleg elterjed a világban, és mindenki megbetegedik, akkor majd összehívnak titeket, az összes biológust, hogy oldjátok meg. “Válság van, oldjátok meg!” – mondják majd, ti meg összegyűltök egy katonai sátorban, vesztek tízezer kémcsövet, és kifejlesztitek az ellenanyagot. Nem?
- Nem hiszem – mondta és nevetett.
- Egyébként én sem. És amúgy is, téged nem mozdítanának el, mert még a rákot sem fejezted be. Mindent csak szép sorjában! De akkor mi lesz most az emberiséggel?
- Hát, ha elterjed a madárinfluenza, akkor meghalnak valamennyien. Főleg gyerekek, meg idősek. Meg a gyengék.
- Meg, ugye. Szelektál egy kicsit az emberek között.
- Igen. Mert ilyen a természet.
- De érted… a gyerekeknek azért nem kéne meghalniuk. Belőlük lesznek az erős felnőttek.
- Igen, így kevesebb felnőtt lesz, de a rossz dolgoknak is lehetnek pozitív vonásai. Így későbbre tolódik a föld túlnépesedése.
- Yellowstone-ban van egy nagy fenyves, akkora, mint fél Magyarország, és ha az kigyullad, akkor nem oltják el, hanem hagyják, hogy leégjen. Még örülnek is neki, azt mondják, ez segíti a populáció megújulását. Az elégett fák termékennyé teszik a talajt, ahol hamarosan új fák sarjadnak. Fényből is több jut nekik, még a hülyének is megéri.
- És ha leég az egész?
- Akkor leég.
- Hát… a természetes szelekció azért nem egy kimondott hippi.
- Nem. De te sem vagy az.
csütörtök, október 27, 2005
kedd, október 25, 2005
Green Street
A Green Street (Hooligans) a kedvenc filmem. Megnéztem a moziban a premier napján, letöltöttem, és ha megjelenik a DVD, megveszem azt is. Miért ez a kedvenc filmem? Nem tudom. Tudom azt, hogy van bent egy csomó fiatal, akik össze-vissza verik egymást, eltörik egymás csontjait, széttörik egymás fején a hamutartót, törött üvegekkel szúrják nyakon és téglákkal dobálják egymást. Mindezt csoportosan, előre megfontolt szándékkal, célszerszámok használatával, megbánást nem tanúsítva, és akkor nekem miért ez a kedvenc filmem. (A másik a Zongoralecke – The Piano -, ami nyilván a zongora miatt, de ez miért?) Nehéz az ilyen dolgokat igazolni, kiváltképp, ha még a történetet sem mondom el, márpedig nem mondom el. Szerencsére a rendezőnő, (Lexi Alexander – író, rendező, karate és kickbox világbajnok) már jóelőre kitalálta, hogy miért, le is írta, nekem csak lefordítanom kellett. Ossz, sensei.
Öt éves voltam, amikor a bátyám először vitt ki egy focimeccsre. Nem igazán akart magával vinni, de mivel a szüleink elváltak, és anyám dolgozott, a bátyám vigyázott rám egész nap. Egy helyi csapat meccseire jártunk abban a német kisvárosban, ahol megszülettünk és ahol felnőttünk. Eleinte az F szektorból néztük a meccseket, amit családi szektorként emlegettek (F – Family). Ez a puhány drukkerek helye volt, apukáké, anyukáké, akik családostól mentek el a játékot nézni. Az ülések kényelmesek voltak, és a legizgalmasabb dolog ami valaha is történt, az az volt, ha valaki egy wc-papír gurigát dobott a pályára.
Az „igazi” drukkerek – ahogy a bátyám emlegette őket – a D szektorban gyülekeztek: a D annyit tett, Demage (sérülés, kár). Itt nem voltak ülések, csak állóhelyek. Az itt lévőket magas kerítéssel vették körül, mint egy veszélyes állatfaj példányait. A meccseken a D szektor előtti kerítésre fehér zászló volt kifeszítve, amire az volt felírva: „Városi fiúk, mannheimi huligánok”. A huligánok olyan drukkerek, akiket gyűlölnek a szervezők, akiket nevetségessé tesznek az újságírók, és akik folyamatos harcban állnak a rendőrökkel. Mégis, minden csapatnak megvoltak a maga huligánjai. Imádták a játékot, de ugyanúgy imádták a meccsek utáni utcai harcokat az ellenfél csapatának drukkereivel.
Tudtam, hogy a bátyámnak minden vágya az, hogy a D szektorból nézhesse a meccset, de oda nem lehetett csak úgy besétálni. Csak meghívásos alapon juthattál be.
Később elkezdtem karatézni, és tíz év múlva, tizenöt évesen már két danos mesterként tartottam edzéseket a helyi karate-iskolában. Hamarosan rájöttem, hogy sok tanítványom ugyanannak a csapatnak drukkol, mint én, és egy részük tagja a hírhedt Mannheimi Városi Fiúk bandájának.
Mint a sensei-üket (mesterüket), természetesen engem is elhívtak magukkal egy meccsre, én pedig alig vártam, hogy elújságolhassam a bátyámnak, hogy az ő kis húgát meghívták a D szektorba. Hamarosan én és a bátyám is a banda tagjai között voltunk. Egy lánytól ez elég szokatlan volt, de a harcművészeti múltamnak hála, a srácok nem igazán aggódtak, hogy vajon egy utcai összecsapásban meg tudom-e védeni magam.
Három évig ez a banda volt a mindenem. Volt egy kocsma, ami a „mi” kocsmánk volt, ahol a hét bármely napján találkozhattál néhány bandataggal. Szombatonként, amikor a meccsek voltak, mindenki ott volt, bármi áron.
Megbízható. Óvó, védelmező. Lojális. Következetes. Ezek jutnak elsőként eszembe a bandabeli srácokról... és ez több, mint amit a szüleinkről valaha is elmondhattunk. A banda volt a családunk.
Miért szerveztünk utcai harcokat? Miért voltunk erőszak-függők? Nos, akkoriban azt gondoltam volna, hogy a válaszunk, ha bárki megkérdezné, az lenne, hogy „csak a poén kedvéért”. Most, ahogy visszatekintek, rá kell, hogy jöjjek, sokkal többről volt szó.
A hiedelemmel ellentétben a többségünk a legjobb iskolákba járt, volt pénzünk és nagy házakban laktunk. Ami hiányzott, az a szüleink jelenléte volt: szinte biztosra veszem, hogy a bandából egyetlen srác apja sem volt az a fajta, aki horgászni vagy kempingezni viszi a fiát, vagy akár csak a hétvégi meccsre kimegy vele. A legtöbbünk szülei elváltak, akik meg nem, azoknak meg más problémájuk volt. Munkamániások, alkoholisták, erőszakoskodók voltak, vagy egyszerűen csak nem voltak ott velünk. Amit nem leltünk otthon, azt egymásban, a bandában találtuk meg. A harcok arra voltak jók, hogy a szeretetünket bizonyítsuk, mert egy csapat srác nyilván nem fogja egymásnak azt mondogatni, hogy „szeretlek, haver”.
- Szorosan a barátod mellett állni, harminc férfival szemben, akik be akarják verni az arcotokat, az a szeretet.
- Visszamenni valakiért, aki elesett vagy hátramaradt, a tény ellenére is, hogy a segged valószínűleg szét lesz rúgva, az a szeretet.
- Verekedés közben a társaidat figyelni a szemed sarkából, hogy biztosan segíteni tudj, ha kell, az a szeretet.
- Nem emlékezni senkinek a nevére a letartóztatásban, amikor a rendőrök faggatnak, az a szeretet.
A mi számunkra legalábbis, ez a szeretet kifejezésének egy módja volt. Azoknak a srácoknak mindig lesz egy külön hely a szívemben, mert tudom, hogy bármelyikük szó szerint a vonat elé ugrana értem. Ki mondhatja el magáról ezt, egyedül hagyva, tizenöt évesen? Szerencsésnek érzem magam, hogy megismerhettem őket.
Mit nyújthat az embereknek ez a film? Ami a legfontosabb: ha vannak gyerekeid, szánj rájuk időt, mindig tartsd meg az ígéreteidet, védelmezd őket és légy jelen az életükben. Ha a gyerekeid nem találják otthon, amire szükségük van, majd máshol találják meg.
Másodsorban tudd, ha valami a szenvedélyeddé válik, legyen az kábítószer, alkohol, vagy ahogy a filmben is, az erőszak, az hatással lesz a körülötted élőkre is, hiába gondolod, hogy a függőség csak a te dolgod.
A harmadik dolog, amiért a filmet megcsináltam: SOHA NE FUSS EL, ÉS SOHA NE HAGYD MAGAD MÖGÖTT A BARÁTAIDAT! Ez az üzenet mindenkihez szól, életkortól és társadalmi háttértől függetlenül, nem egy harci helyzetre, hanem az élet mindennapjaira:
- Ha a barátod beteg, ne fuss el.
- Ha a barátod válságban van, ne fuss el.
- Ha a barátodat sorozatos szerencsétlenség éri, ne fuss el.
- Ha a barátodat igazságtalanság éri, állj mögé, vagy ami még jobb, lépj előre.
- És amikor sikeressé válsz, ne hagyd el a barátaidat.
Ha csak tíz ember úgy dönt, hogy lojálisabb, megbízhatóbb, következetesebb, védelmezőbb emberként él tovább, nekem már megérte.
Lexi Alexander
Az „igazi” drukkerek – ahogy a bátyám emlegette őket – a D szektorban gyülekeztek: a D annyit tett, Demage (sérülés, kár). Itt nem voltak ülések, csak állóhelyek. Az itt lévőket magas kerítéssel vették körül, mint egy veszélyes állatfaj példányait. A meccseken a D szektor előtti kerítésre fehér zászló volt kifeszítve, amire az volt felírva: „Városi fiúk, mannheimi huligánok”. A huligánok olyan drukkerek, akiket gyűlölnek a szervezők, akiket nevetségessé tesznek az újságírók, és akik folyamatos harcban állnak a rendőrökkel. Mégis, minden csapatnak megvoltak a maga huligánjai. Imádták a játékot, de ugyanúgy imádták a meccsek utáni utcai harcokat az ellenfél csapatának drukkereivel.
Tudtam, hogy a bátyámnak minden vágya az, hogy a D szektorból nézhesse a meccset, de oda nem lehetett csak úgy besétálni. Csak meghívásos alapon juthattál be.
Később elkezdtem karatézni, és tíz év múlva, tizenöt évesen már két danos mesterként tartottam edzéseket a helyi karate-iskolában. Hamarosan rájöttem, hogy sok tanítványom ugyanannak a csapatnak drukkol, mint én, és egy részük tagja a hírhedt Mannheimi Városi Fiúk bandájának.
Mint a sensei-üket (mesterüket), természetesen engem is elhívtak magukkal egy meccsre, én pedig alig vártam, hogy elújságolhassam a bátyámnak, hogy az ő kis húgát meghívták a D szektorba. Hamarosan én és a bátyám is a banda tagjai között voltunk. Egy lánytól ez elég szokatlan volt, de a harcművészeti múltamnak hála, a srácok nem igazán aggódtak, hogy vajon egy utcai összecsapásban meg tudom-e védeni magam.
Három évig ez a banda volt a mindenem. Volt egy kocsma, ami a „mi” kocsmánk volt, ahol a hét bármely napján találkozhattál néhány bandataggal. Szombatonként, amikor a meccsek voltak, mindenki ott volt, bármi áron.
Megbízható. Óvó, védelmező. Lojális. Következetes. Ezek jutnak elsőként eszembe a bandabeli srácokról... és ez több, mint amit a szüleinkről valaha is elmondhattunk. A banda volt a családunk.
Miért szerveztünk utcai harcokat? Miért voltunk erőszak-függők? Nos, akkoriban azt gondoltam volna, hogy a válaszunk, ha bárki megkérdezné, az lenne, hogy „csak a poén kedvéért”. Most, ahogy visszatekintek, rá kell, hogy jöjjek, sokkal többről volt szó.
A hiedelemmel ellentétben a többségünk a legjobb iskolákba járt, volt pénzünk és nagy házakban laktunk. Ami hiányzott, az a szüleink jelenléte volt: szinte biztosra veszem, hogy a bandából egyetlen srác apja sem volt az a fajta, aki horgászni vagy kempingezni viszi a fiát, vagy akár csak a hétvégi meccsre kimegy vele. A legtöbbünk szülei elváltak, akik meg nem, azoknak meg más problémájuk volt. Munkamániások, alkoholisták, erőszakoskodók voltak, vagy egyszerűen csak nem voltak ott velünk. Amit nem leltünk otthon, azt egymásban, a bandában találtuk meg. A harcok arra voltak jók, hogy a szeretetünket bizonyítsuk, mert egy csapat srác nyilván nem fogja egymásnak azt mondogatni, hogy „szeretlek, haver”.
- Szorosan a barátod mellett állni, harminc férfival szemben, akik be akarják verni az arcotokat, az a szeretet.
- Visszamenni valakiért, aki elesett vagy hátramaradt, a tény ellenére is, hogy a segged valószínűleg szét lesz rúgva, az a szeretet.
- Verekedés közben a társaidat figyelni a szemed sarkából, hogy biztosan segíteni tudj, ha kell, az a szeretet.
- Nem emlékezni senkinek a nevére a letartóztatásban, amikor a rendőrök faggatnak, az a szeretet.
A mi számunkra legalábbis, ez a szeretet kifejezésének egy módja volt. Azoknak a srácoknak mindig lesz egy külön hely a szívemben, mert tudom, hogy bármelyikük szó szerint a vonat elé ugrana értem. Ki mondhatja el magáról ezt, egyedül hagyva, tizenöt évesen? Szerencsésnek érzem magam, hogy megismerhettem őket.
Mit nyújthat az embereknek ez a film? Ami a legfontosabb: ha vannak gyerekeid, szánj rájuk időt, mindig tartsd meg az ígéreteidet, védelmezd őket és légy jelen az életükben. Ha a gyerekeid nem találják otthon, amire szükségük van, majd máshol találják meg.
Másodsorban tudd, ha valami a szenvedélyeddé válik, legyen az kábítószer, alkohol, vagy ahogy a filmben is, az erőszak, az hatással lesz a körülötted élőkre is, hiába gondolod, hogy a függőség csak a te dolgod.
A harmadik dolog, amiért a filmet megcsináltam: SOHA NE FUSS EL, ÉS SOHA NE HAGYD MAGAD MÖGÖTT A BARÁTAIDAT! Ez az üzenet mindenkihez szól, életkortól és társadalmi háttértől függetlenül, nem egy harci helyzetre, hanem az élet mindennapjaira:
- Ha a barátod beteg, ne fuss el.
- Ha a barátod válságban van, ne fuss el.
- Ha a barátodat sorozatos szerencsétlenség éri, ne fuss el.
- Ha a barátodat igazságtalanság éri, állj mögé, vagy ami még jobb, lépj előre.
- És amikor sikeressé válsz, ne hagyd el a barátaidat.
Ha csak tíz ember úgy dönt, hogy lojálisabb, megbízhatóbb, következetesebb, védelmezőbb emberként él tovább, nekem már megérte.
Lexi Alexander
szombat, október 22, 2005
Ünnep, emlékezés
Ma pontosan tizenkét éve, hogy először csókolóztam (tizenkét évesen). A Schönhertz 8. alatti lépcsőházban álltunk a lánnyal, aki idős volt és magas (tizennégy, százhatvan). Esett az eső és hideg volt, és ahogy összebújtunk a bomber-dzsekije melegében, én már tudtam, hogy valami történni fog, mert hosszú percek óta nem beszéltünk. És úgy is lett: elkezdtünk csókolózni, és csak csókoltuk egymást a végtelenségig. Sokan aggódnak az első csók előtt, hogy vajon jól csinálják-e majd, meg hogy szívni kell-e vagy fújni, de engem semmi ilyen nem aggasztott. Csak csókoltam, mintha abból élnék, csupán egy dolgot felejtettem el tisztázni magamban; nem tudtam, hogy mikor és hogyan kell abbahagyni. „És ha abbahagytam, akkor mondok valamit? Vagy csak megtörlöm a szám és kész? Nem tudom, egyszerűen nem tudom.” Ilyeneket gondoltam, és csak abban reménykedtem, hogy a lány majd tudni fogja. „Már biztos rutinos csókolózó, jártas az ilyenekben. De most már abbahagyhatnánk, már egy órája csináljuk, minden bajom van.” Aztán egyszer csak elég volt, megálltunk és csak néztünk az esőbe. Fázott a szám. Néhány perc után kezdett kínos lenni a csend, ezért újra elkezdtük. „Ez egy csapda.”
Ez történ 1993. október huszonkettedikén, és ez is csak azt igazolja, hogy én mindenre emlékszem. Jövőre elmesélem a szüzességem elvesztését, meg a Legyetek jók ha tudtok című filmet, az elejétől a végéig.
Ez történ 1993. október huszonkettedikén, és ez is csak azt igazolja, hogy én mindenre emlékszem. Jövőre elmesélem a szüzességem elvesztését, meg a Legyetek jók ha tudtok című filmet, az elejétől a végéig.
kedd, október 18, 2005
Egy fárasztó, nyugtalan éjszaka
Egy lánnyal álmodtam ma éjjel. Először. Úgy kezdődött, hogy otthon voltam, és nagyon korán lefeküdtem aludni, este hatkor. Ő ébresztett egy órával később. Ott volt velem a lakásban, és én nem lepődtem meg. Fürtökben lógott a haja, a szeme ki volt festve, az egyik ingemet viselte… és szürke melegítőnadrágot. Egyszerre volt hétköznapi, és drága és törékeny. Mindenki otthon volt, és én kiabáltam a családdal. Pénzen veszekedtem, ahogy valójában soha. Megijedtem magamtól, de ő ott volt velem: csak ült és hallgatott, de éreztem magam mögött, ami újra és újra bátorságot adott, és egyre hangosabban üvöltöttem, teljesen kikelve magamból. Aztán együtt fürödtünk egy lehasznált fürdőszobában, amit egy csupasz villanykörte világított be. Langyos volt a víz, a csempék koszosak, és én még soha nem szerettem ennyire. Később egy iskolai diszkóban voltunk, gyerekkoromban. Sok ismeretlen vett minket körül, és ő nem beszélt velem, csak az idegenekkel. Aztán szem elől vesztettem, és tudtam, hogy nem látom soha többé.
péntek, október 14, 2005
2. szezon, 18. levél
Sziasztok.
Remélem, mindenki.
Itt kitört a hétvége. Nagy munka volt, míg elértünk ide, de megérte. Rengeteg számot produkáltunk, és most már mindent tudunk, mindenre rálátásunk van. Kerek a világ.
Tudom, sokak számára nagyon rejtélyes, amivel mi a Cégnél foglalkozunk, de most elérkezett az idő, amikor lerántom a leplet néhány titokról. Ha Te is kiváncsi vagy rá, mivel töltök el hét és fél órát az életemből minden hét napból ötön, olvass tovább (ebben a levélben jó sok szám lesz, hogy bosszút álljak a világon saját sorsomért). Ha nem érdekel, ugorj az elköszönésre, amit ebben az esetben tekints véglegesnek, te kis csíra.
Reggel hat harminc, ébredek, kinézek az ablakon: végre péntek (néha hétfő, néha szerda). Melegvíz, mosakodás, öltöny, nyakkendő, doubledecker a belvárosba. Beléptetőrendszer, kártya, kód (5204), retina vizsgálat, bent is vagyok. Fel a beszélő lifttel a harmadikra. Bekapcsolom a gépem. Felhasználó név, majd újra kód (703028188, pinklady04 – az alma márkája, amiből minden nap eszek egyet). Újabb jelszó a szervízekhez (fukciut – pinklady100, hasonló okokból). Megérkezik Rob. Na mondd, mi a pálya.
- Mornin’ Támasz, what’s crackin’.
- Jó reggelt, Rob, semmi különös (ezt nem szokta érteni, átváltok angolra). Milyen volt Leeds?
- Fasza, végül nem mentünk sehova, maradtunk a házibuliban, de nagyon jó volt. Te voltál valahol?
- Aha. A Philharmonic-ban voltunk az Angol iskolatársaival, aztán átmentünk a Fly in the Loaf-ba, aztán voltunk a Blue Angelben.
- A Raz. Úgy hívták régebben. A város legrosszabb helye.
- Szerintem nem olyan rossz, csak büdös.
- Ennek a mondatnak nincs létjogosultsága. Ilyent egyszerűen nem mondhatsz. Nem rossz, csak büdös!?
- Figyelj, Rob, jóllehet, az orrod a legkifinomultabb érzékszerved, de egyben a legfáradékonyabb is. Pár perc és megszokod. Különben is, csak fent van büdös, ahol az emberek a szőnyegre locsolják az italt, mi meg lent voltunk, ahol nincs büdös.
- Undorító vagy, hagyd abba!
- Oké, oké. Egyébként nem voltunk ott sokat, később átmentünk a G-Barba. Csókolóztam három lánnyal. Egyszerre.
- Azt hogy csináltad?
- Nem volt egyszerű, komoly technikai felkészültséget igényelt, de kellő tapasztalatomnak köszönhetően sikerrel teljesítettem a kitűzött célt.
- És hogyan kerítettél hozzá társakat?
- Nem volt nehéz. Éppen csak beszálltam. Volt három lány, akik mellettem csókolóztak, egymással, össze-vissza. Mondtam nekik, hogy jó látni, hogy a fiatalok ennyire szeretik egymást. Erre meghívtak maguk közé, én meg elfogadtam a meghívást. Ennyi. Később összejöttem egy lánnyal, de az este végén odajött hozzánk a barátnője, és letiltott minket egymásról. Mondott nekem valamit, de csak a végét hallottam.
- És az mi volt?
- „...so fuck off.” Aztán fogta a lányt, és beráncigálta a női mosdóba. Szerintem féltékeny volt. Utálom az ilyen elkúrt csajozásokat.
- Elhiszem. Mi meg verekedésbe keveredtünk szombaton.
- Fasza. Mi történt?
- A Wood streeten sétáltunk, én, Raj, meg két srác, akit nem ismersz. Az egyikük, Steve, nagyon nagy. Izmos meg nagy. Egyszercsak odalép mellém egy helyi srác, átölel, és megkérdezi, hogy hogy telik az éjszaka. Mondtam neki, hogy jól. Erre megfejelt, de csak az államat érte el, mert olyan alacsony volt. Aztán mégegyszer. Először nem is akartam elhinni, amit csinál, de aztán megjelent két haverja, és elkezdtek minket lökdösni. Próbáltuk annyiban hagyni a dolgot, de észrevettük, hogy Raj-t már ütik az utca másik oldalán. Odafutottunk mi is, így már eggyel többen voltunk mint ők, és elkezdtük darálni őket. Steve úgy állon verte az egyiket, hogy az elesett, aztán meg verte a fejét a betonba, izomból.
- Ne mondd már, ez nagyon szarul hangzik.
- Igen, de nem nagyon volt választásunk. Vannak ilyen helyi srácok, akiknek ez a hobbijuk. Akkor lett vége, amikor megállt mellettünk egy rendőrbusz. A srácok megpróbáltak elfutni, de kinyílt a busz ajtaja, és előugrott belőle a legnagyobb és legmérgesebb kutya, amit valaha láttam. A rendőrök megfogták mind a hármat, betuszkolták őket a buszba, nekünk meg mondták, hogy tűnjünk el.
- Miért csak őket?
- Mert látszott rajtuk, hogy ők a rosszak. Ezeken látszik. Ez egy típus itt. Melegítő, fehér sportcipő, rövid haj, és esténként verekednek. Rajtunk meg látszott, hogy csak szórakozni megyünk.
- Jól van, akkor jól szórakoztatok.
- Hát ja.
Körülbelül ennyi beszélgetés fér bele a délelőttbe, ezután már csak betűszavakat meg számokat használunk. BTGS: 3 X IP CLEAR REACH ADSL MOD. LV VPN EQUIP ADSL CEASES A/W ECO: 28 Ez annyira misztikus része az életemnek, hogy én is csak tudat alatt tudom, mi mit jelent. Délben aztán elküldünk minden információt egy nagyon nagy főnöknek (tényleg), és kezdődik a napközi. Kezdetnek veszünk egy levest a hetediken, minden nap két fajtából választhatunk:
Hétfő: Téli zöldségleves Vs. Bacon és lencse
Kedd: Paradicsom és bazsalikom Vs. Darabos lencse és bacon, zöldséggel
Szerda: Zöldséges paradicsomleves Vs. Krumpli és póréhagyma
Csütörtök: Zöldségleves Vs. Darabos lencse és bacon paradicsomos zöldséggel
Péntek: Póréhagyma és Krumpli, zöldséggel Vs. Téli zöldségleves
És ezt most halál komolyan mondom. Néha kiröhögjük a konyháslányt. Ebéd után elmegyek ebédszünetre, sétálok egy fél órát a városban, zenét hallgatok, mosolygok a kosztümösökre. Délután már csak lazítunk. Elolvasom az összes újságot, az összes blogot, a címkét a szendvicsen, az összes spamet. Néha spameket küldözgetünk egymásnak. Nekem fogyasztószert, hamis Rolexet, Robnak potencianövelőt. Tegnap hangos röhögésben törtünk ki, mert több órás webezés után egyszer csak feladtam a harcot, hátragurultam a székemmel, és elkezdtem csendben pörögni. Nagyon nyugodtan, csendben, körbe-körbe. Ez az ideje az igazán komoly beszélgetéseknek is.
- Tegyük fel, hogy egy szuperhős vagy. Ha választhatnál, repülnél szeretnél inkább, vagy mások gondolatában olvasni?
- Mások gondolatában olvasni. Rengeteg csajom lenne.
- És mások gondolatában olvasni, vagy láthatatlan lenni?
- Láthatatlan lenni. Nagyon sok pénzem lenne.
- És repülni, vagy látni a sötétben?
- Rob. Ha látni akarok a sötétben, felkapcsolom a villanyt.
- Jó, ez igaz.
- És ha te választhatnál, hogy nagyon gazdag leszel, vagy háromszáz évig élsz, melyiket választanád.
- Gazdag akarnék lenni.
- Komolyan? Miért?
- Sokáig élni veszélyes. Az összes barátod meg ismerősöd meghal, te meg csak élsz tovább. Én inkább gazdag lennék.
- És ha ötszáz évig élhetnél?
- Az még rosszabb.
- És ha élhetnél háromszáz évig, vagy nagyon gazdag lehetnél, de tudnád, hogy meghalsz negyvenöt éves korodban?
- Akkor inkább háromszáz évig élnék. Nem akarok fiatalon meghalni.
- És ha 55 éves korodban halnál meg?
- Nem, nem, akkor is inkább háromszáz évig.
- 65?
- Nem, nem akarom tudni, hogy mikor halok meg. És ha háromszáz évig élek, attól még lehetek gazdag?
- Igen, de semmi garancia rá. Semmi segítség.
- Nem baj, akkor is azt választanám.
- Látod, Rob, az idő pénz.
Fél négy van, ideje hazamenni. Még egy csokis süti a szemközti asztalról, aztán elköszönünk. Mindenki integet, mindenki mosolyog. Szeretnek minket.
Remélem, mindenki.
Itt kitört a hétvége. Nagy munka volt, míg elértünk ide, de megérte. Rengeteg számot produkáltunk, és most már mindent tudunk, mindenre rálátásunk van. Kerek a világ.
Tudom, sokak számára nagyon rejtélyes, amivel mi a Cégnél foglalkozunk, de most elérkezett az idő, amikor lerántom a leplet néhány titokról. Ha Te is kiváncsi vagy rá, mivel töltök el hét és fél órát az életemből minden hét napból ötön, olvass tovább (ebben a levélben jó sok szám lesz, hogy bosszút álljak a világon saját sorsomért). Ha nem érdekel, ugorj az elköszönésre, amit ebben az esetben tekints véglegesnek, te kis csíra.
Reggel hat harminc, ébredek, kinézek az ablakon: végre péntek (néha hétfő, néha szerda). Melegvíz, mosakodás, öltöny, nyakkendő, doubledecker a belvárosba. Beléptetőrendszer, kártya, kód (5204), retina vizsgálat, bent is vagyok. Fel a beszélő lifttel a harmadikra. Bekapcsolom a gépem. Felhasználó név, majd újra kód (703028188, pinklady04 – az alma márkája, amiből minden nap eszek egyet). Újabb jelszó a szervízekhez (fukciut – pinklady100, hasonló okokból). Megérkezik Rob. Na mondd, mi a pálya.
- Mornin’ Támasz, what’s crackin’.
- Jó reggelt, Rob, semmi különös (ezt nem szokta érteni, átváltok angolra). Milyen volt Leeds?
- Fasza, végül nem mentünk sehova, maradtunk a házibuliban, de nagyon jó volt. Te voltál valahol?
- Aha. A Philharmonic-ban voltunk az Angol iskolatársaival, aztán átmentünk a Fly in the Loaf-ba, aztán voltunk a Blue Angelben.
- A Raz. Úgy hívták régebben. A város legrosszabb helye.
- Szerintem nem olyan rossz, csak büdös.
- Ennek a mondatnak nincs létjogosultsága. Ilyent egyszerűen nem mondhatsz. Nem rossz, csak büdös!?
- Figyelj, Rob, jóllehet, az orrod a legkifinomultabb érzékszerved, de egyben a legfáradékonyabb is. Pár perc és megszokod. Különben is, csak fent van büdös, ahol az emberek a szőnyegre locsolják az italt, mi meg lent voltunk, ahol nincs büdös.
- Undorító vagy, hagyd abba!
- Oké, oké. Egyébként nem voltunk ott sokat, később átmentünk a G-Barba. Csókolóztam három lánnyal. Egyszerre.
- Azt hogy csináltad?
- Nem volt egyszerű, komoly technikai felkészültséget igényelt, de kellő tapasztalatomnak köszönhetően sikerrel teljesítettem a kitűzött célt.
- És hogyan kerítettél hozzá társakat?
- Nem volt nehéz. Éppen csak beszálltam. Volt három lány, akik mellettem csókolóztak, egymással, össze-vissza. Mondtam nekik, hogy jó látni, hogy a fiatalok ennyire szeretik egymást. Erre meghívtak maguk közé, én meg elfogadtam a meghívást. Ennyi. Később összejöttem egy lánnyal, de az este végén odajött hozzánk a barátnője, és letiltott minket egymásról. Mondott nekem valamit, de csak a végét hallottam.
- És az mi volt?
- „...so fuck off.” Aztán fogta a lányt, és beráncigálta a női mosdóba. Szerintem féltékeny volt. Utálom az ilyen elkúrt csajozásokat.
- Elhiszem. Mi meg verekedésbe keveredtünk szombaton.
- Fasza. Mi történt?
- A Wood streeten sétáltunk, én, Raj, meg két srác, akit nem ismersz. Az egyikük, Steve, nagyon nagy. Izmos meg nagy. Egyszercsak odalép mellém egy helyi srác, átölel, és megkérdezi, hogy hogy telik az éjszaka. Mondtam neki, hogy jól. Erre megfejelt, de csak az államat érte el, mert olyan alacsony volt. Aztán mégegyszer. Először nem is akartam elhinni, amit csinál, de aztán megjelent két haverja, és elkezdtek minket lökdösni. Próbáltuk annyiban hagyni a dolgot, de észrevettük, hogy Raj-t már ütik az utca másik oldalán. Odafutottunk mi is, így már eggyel többen voltunk mint ők, és elkezdtük darálni őket. Steve úgy állon verte az egyiket, hogy az elesett, aztán meg verte a fejét a betonba, izomból.
- Ne mondd már, ez nagyon szarul hangzik.
- Igen, de nem nagyon volt választásunk. Vannak ilyen helyi srácok, akiknek ez a hobbijuk. Akkor lett vége, amikor megállt mellettünk egy rendőrbusz. A srácok megpróbáltak elfutni, de kinyílt a busz ajtaja, és előugrott belőle a legnagyobb és legmérgesebb kutya, amit valaha láttam. A rendőrök megfogták mind a hármat, betuszkolták őket a buszba, nekünk meg mondták, hogy tűnjünk el.
- Miért csak őket?
- Mert látszott rajtuk, hogy ők a rosszak. Ezeken látszik. Ez egy típus itt. Melegítő, fehér sportcipő, rövid haj, és esténként verekednek. Rajtunk meg látszott, hogy csak szórakozni megyünk.
- Jól van, akkor jól szórakoztatok.
- Hát ja.
Körülbelül ennyi beszélgetés fér bele a délelőttbe, ezután már csak betűszavakat meg számokat használunk. BTGS: 3 X IP CLEAR REACH ADSL MOD. LV VPN EQUIP ADSL CEASES A/W ECO: 28 Ez annyira misztikus része az életemnek, hogy én is csak tudat alatt tudom, mi mit jelent. Délben aztán elküldünk minden információt egy nagyon nagy főnöknek (tényleg), és kezdődik a napközi. Kezdetnek veszünk egy levest a hetediken, minden nap két fajtából választhatunk:
Hétfő: Téli zöldségleves Vs. Bacon és lencse
Kedd: Paradicsom és bazsalikom Vs. Darabos lencse és bacon, zöldséggel
Szerda: Zöldséges paradicsomleves Vs. Krumpli és póréhagyma
Csütörtök: Zöldségleves Vs. Darabos lencse és bacon paradicsomos zöldséggel
Péntek: Póréhagyma és Krumpli, zöldséggel Vs. Téli zöldségleves
És ezt most halál komolyan mondom. Néha kiröhögjük a konyháslányt. Ebéd után elmegyek ebédszünetre, sétálok egy fél órát a városban, zenét hallgatok, mosolygok a kosztümösökre. Délután már csak lazítunk. Elolvasom az összes újságot, az összes blogot, a címkét a szendvicsen, az összes spamet. Néha spameket küldözgetünk egymásnak. Nekem fogyasztószert, hamis Rolexet, Robnak potencianövelőt. Tegnap hangos röhögésben törtünk ki, mert több órás webezés után egyszer csak feladtam a harcot, hátragurultam a székemmel, és elkezdtem csendben pörögni. Nagyon nyugodtan, csendben, körbe-körbe. Ez az ideje az igazán komoly beszélgetéseknek is.
- Tegyük fel, hogy egy szuperhős vagy. Ha választhatnál, repülnél szeretnél inkább, vagy mások gondolatában olvasni?
- Mások gondolatában olvasni. Rengeteg csajom lenne.
- És mások gondolatában olvasni, vagy láthatatlan lenni?
- Láthatatlan lenni. Nagyon sok pénzem lenne.
- És repülni, vagy látni a sötétben?
- Rob. Ha látni akarok a sötétben, felkapcsolom a villanyt.
- Jó, ez igaz.
- És ha te választhatnál, hogy nagyon gazdag leszel, vagy háromszáz évig élsz, melyiket választanád.
- Gazdag akarnék lenni.
- Komolyan? Miért?
- Sokáig élni veszélyes. Az összes barátod meg ismerősöd meghal, te meg csak élsz tovább. Én inkább gazdag lennék.
- És ha ötszáz évig élhetnél?
- Az még rosszabb.
- És ha élhetnél háromszáz évig, vagy nagyon gazdag lehetnél, de tudnád, hogy meghalsz negyvenöt éves korodban?
- Akkor inkább háromszáz évig élnék. Nem akarok fiatalon meghalni.
- És ha 55 éves korodban halnál meg?
- Nem, nem, akkor is inkább háromszáz évig.
- 65?
- Nem, nem akarom tudni, hogy mikor halok meg. És ha háromszáz évig élek, attól még lehetek gazdag?
- Igen, de semmi garancia rá. Semmi segítség.
- Nem baj, akkor is azt választanám.
- Látod, Rob, az idő pénz.
Fél négy van, ideje hazamenni. Még egy csokis süti a szemközti asztalról, aztán elköszönünk. Mindenki integet, mindenki mosolyog. Szeretnek minket.
hétfő, október 10, 2005
szombat, október 08, 2005
Just rhymin' with Birdy II.
Figyelmeztetés: a szabadstílus-chat stílusa szabad, ebből adódóan helyenként izléstelen, trágár, sőt, gusztustalan. Tartalma, mondanivalója erősen vitatható, sokszor elítélendő, destruktív, helyenként pedig egyáltalán nincs mondanivalója. Én szóltam.
___________________________________________________________________
ez nem a szeptember vége, hanem a szlengtenger mélye
igen, nagyon tetszik, ha csaj vagy, a lábadat tedd szét, ha fiú vagy, menj szántani, így nem foglak bántani
rossz lenne, ha te vernél hátba most. Milyen vagyok? Másnapos.
Nem voltál te rossz pina, Tina Turner, rocknagyi, nőj fel, feküdj le egy nővel, verj meg valakit erővel, rex felügyelő legyen a barátod, a kutya az ember legjobb barátja, nalátod.
sose bánkódj, ha van bankód, vagy elég egy kód, mivel kiváltod a hódolóid bizalmát, tíz almát egyél naponta, mint Travolta ki a forgalomból a Trabantomat kivonta, de havonta új Hollywoodi filmmel jelentkezik a kinóban, kínomban már én is írok, a Canyonban fingok és ott igazan visszhangzik- hol van Wisconsin?
viszkonzinban nincs más, csak nindzsás póló meg viszkóz-csizma, a vihar itt most ritka, remélem, hogy ott sincs fordítva,
nem megy a szabadstílus, mert most ébredtem még csak, az idegbaj szétcsap, megint berúgtam, miért vagyok csélcsap
mert minden trehány trak király ezt teszi péntek esténként, lemegy az éjjel-nappaliba festékért, és másnap úgy fest, hogy kurvára berúgott, álmában látta Bejrútot, a főhadiszállásra bejutott, és ellopta Saddam-Bush flashbackjét, veszek inkább egy nyelvleckét
nem kell mímelni, ha nem tudsz rímelni, ez itt egy rémálom, megsütnek, szétmállom
de ez az én bajom, itt ez a szélmalom
szép szalonban lakom
a malomra néz az ablakom
ló vagyok, de nincsen abrakom, abrakadabra, szét szakad az atom, szétbaszom az agyam, szép nagyon, magamban morgok, carramba, boldog szűzanya, anyám Szuzanna
@@[smiley: Big Ben: [26/26_8_1]] You just received a smiley! Go to http://buddies.smileycentral.com/?ZNxmk361YYHU to see it!
szmájlszentrál, remélem, nem spyware, ami szájon ver, ha a site-on időzök a szájmonnal, mert ha igen, jön a válóper, és én vágom szájon majd.
ne parázz nem spyware, magadtól ne szállj el, használj anyagot, add majd neked Ada Kok a holland úszónő, 25 éves már rég elmúlt, hans regenkurt
jólvan, örömmel hallom, miért kell nekem hörögve halnom
diese seite mit viele menschen
:)
jól tolod a talicskát, amiben egy porsche motor dohog, akármit mondanék, úgyse nagyon tudod, mit csináltam tegnap, Kokaint szívtam, ha megkérdezed, igaz-e, azt mondom: így van. az ötezres-cső benne van a díjban, meg a festéktől beszipuzott ukrán kurva, tessék, most húzok újra.
menj csak te méla elefánt, ki néha egy elszánt ekével felszánt, ne aggódj nem fájt, a rosszalló kifejezésed egy rosszalvót felráz, de engem hidegen hagy, ez dogma, ja nem, ukáz, ha nem dolgozol, kukázz!
rendben, birdy, leszel-e ma még?
reszelek egy karéjt? hát persze. én meg a názáreti.., haverom is van a lázár peti, többet ér nekem mint egy Mazeratti, bazze' maki
jó öreg sorok, a gyomrom korog, vásott rímek, most mások hívnak
csá, te felipe massa a képedet telibe bassza
ne gyere ezekkel a kamu nevekkel, a felhívsz se megyek fel
töröm a magyart, mert xxxxx vagyok, mindem tagom sajog te majom
:D rám most vár a Rám szakadék, rám szakad az ég, elfogy a maradék eszem is. hogy hívnak? (ne segíts)
auf wiedersehen, bajusz minden férjen
páá-páá-pápua új guinea
adios, hombre, speak to you soon
motherfuckin 6 bag tokajee...
___________________________________________________________________
ez nem a szeptember vége, hanem a szlengtenger mélye
igen, nagyon tetszik, ha csaj vagy, a lábadat tedd szét, ha fiú vagy, menj szántani, így nem foglak bántani
rossz lenne, ha te vernél hátba most. Milyen vagyok? Másnapos.
Nem voltál te rossz pina, Tina Turner, rocknagyi, nőj fel, feküdj le egy nővel, verj meg valakit erővel, rex felügyelő legyen a barátod, a kutya az ember legjobb barátja, nalátod.
sose bánkódj, ha van bankód, vagy elég egy kód, mivel kiváltod a hódolóid bizalmát, tíz almát egyél naponta, mint Travolta ki a forgalomból a Trabantomat kivonta, de havonta új Hollywoodi filmmel jelentkezik a kinóban, kínomban már én is írok, a Canyonban fingok és ott igazan visszhangzik- hol van Wisconsin?
viszkonzinban nincs más, csak nindzsás póló meg viszkóz-csizma, a vihar itt most ritka, remélem, hogy ott sincs fordítva,
nem megy a szabadstílus, mert most ébredtem még csak, az idegbaj szétcsap, megint berúgtam, miért vagyok csélcsap
mert minden trehány trak király ezt teszi péntek esténként, lemegy az éjjel-nappaliba festékért, és másnap úgy fest, hogy kurvára berúgott, álmában látta Bejrútot, a főhadiszállásra bejutott, és ellopta Saddam-Bush flashbackjét, veszek inkább egy nyelvleckét
nem kell mímelni, ha nem tudsz rímelni, ez itt egy rémálom, megsütnek, szétmállom
de ez az én bajom, itt ez a szélmalom
szép szalonban lakom
a malomra néz az ablakom
ló vagyok, de nincsen abrakom, abrakadabra, szét szakad az atom, szétbaszom az agyam, szép nagyon, magamban morgok, carramba, boldog szűzanya, anyám Szuzanna
@@[smiley: Big Ben: [26/26_8_1]] You just received a smiley! Go to http://buddies.smileycentral.com/?ZNxmk361YYHU to see it!
szmájlszentrál, remélem, nem spyware, ami szájon ver, ha a site-on időzök a szájmonnal, mert ha igen, jön a válóper, és én vágom szájon majd.
ne parázz nem spyware, magadtól ne szállj el, használj anyagot, add majd neked Ada Kok a holland úszónő, 25 éves már rég elmúlt, hans regenkurt
jólvan, örömmel hallom, miért kell nekem hörögve halnom
diese seite mit viele menschen
:)
jól tolod a talicskát, amiben egy porsche motor dohog, akármit mondanék, úgyse nagyon tudod, mit csináltam tegnap, Kokaint szívtam, ha megkérdezed, igaz-e, azt mondom: így van. az ötezres-cső benne van a díjban, meg a festéktől beszipuzott ukrán kurva, tessék, most húzok újra.
menj csak te méla elefánt, ki néha egy elszánt ekével felszánt, ne aggódj nem fájt, a rosszalló kifejezésed egy rosszalvót felráz, de engem hidegen hagy, ez dogma, ja nem, ukáz, ha nem dolgozol, kukázz!
rendben, birdy, leszel-e ma még?
reszelek egy karéjt? hát persze. én meg a názáreti.., haverom is van a lázár peti, többet ér nekem mint egy Mazeratti, bazze' maki
jó öreg sorok, a gyomrom korog, vásott rímek, most mások hívnak
csá, te felipe massa a képedet telibe bassza
ne gyere ezekkel a kamu nevekkel, a felhívsz se megyek fel
töröm a magyart, mert xxxxx vagyok, mindem tagom sajog te majom
:D rám most vár a Rám szakadék, rám szakad az ég, elfogy a maradék eszem is. hogy hívnak? (ne segíts)
auf wiedersehen, bajusz minden férjen
páá-páá-pápua új guinea
adios, hombre, speak to you soon
motherfuckin 6 bag tokajee...
csütörtök, október 06, 2005
szerda, október 05, 2005
Az üres városban
Az üres városban járok. Néptelen utcákon bolyongok, és érzem, hogy a házakban sem lélegzik senki. Általában: érzem a dolgokat. Érzem a vákumot a falak között, a szívó hatást, amit a halott szél okoz. Üres a levegő, nincs benne semmi, aminek az élethez köze van. Nincs bent a föld illata, a városok bűze, az emberek kiáltása, semmi. Nincs bent a kaland, amikor a levegő az emberbe sodródik az orron és szájon keresztül, végigsöpörve a légcsatornán, be a tüdőkbe, majd kimosva azokat visszaszalad a szabadba.
Félelmetesen kihalt minden. Észreveszem, hogy az egyik kapualjban megmozdul valami. Ijesztő zajokat hallok, sikoly és sírás keverékét, de csak távolról, nagyon halkan. Néhány lépés múlva egy öregasszony hatalmas alakja rajzolódik ki, füstből és rongyokból áll össze, testet ölt, felém fordul és a szemembe néz. Cigány és tenyérjós. Vastag, húsos kezein folyik az arany, ruháját rózsák díszítik. Fülében a karika: önmagába visszatérő, végtelen kanyar, az egyenes megcsúfolása. (Az örök csalódás, hogy nem arra visz az út, amerre nézünk, pedig tudjuk előre már, hogy merre visz.) Hatalmas, fekete szemei vannak, és én meglátok bennük valamit, amitől egy pillanatra elszorul a tüdőm, a szívem is megáll, majd dobban egy akkorát, hogy mindenem belezsibbad. Fekete felhők suhannak át az öregasszony szemén, a felhők előtt madarak repülnek, és sírnak és sikítanak.
- És mond neked valamit?
- Igen. Elém áll, felém nyújtja a nyakát, arca torz vigyorba rándul és suttogó, rekedt hangon beszélni kezd:
- Látod már?
- Nem. – hazudom mindig ugyanúgy.
- Neeem? – kérdi gúnyosan és szárazon nevet. Nem akarod látni. mert dacos vagy. Bedurciztál. Mint egy kisgyerek: cinikus, érzékeny, csupa meglepetés. Messzi tájakra kóborolsz, hogy megkeress egy érzést, amit nem találsz magadban.
- Ez egy Kosheen szám.
- Ez egy Kosheen szám, és éppen idevág.
- Nem kaptam meg a gépeket. Otthon ülök két hónapja. Várok a postásra, és nem jön. Már hülyére unom magam.
- Jaj, a gépek! El is felejtettem mondani. Volt egy kis probléma a lelkemmel, ezért a késés. Holnap átviszem őket.
- Már az egész város üres.
- És?
Félelmetesen kihalt minden. Észreveszem, hogy az egyik kapualjban megmozdul valami. Ijesztő zajokat hallok, sikoly és sírás keverékét, de csak távolról, nagyon halkan. Néhány lépés múlva egy öregasszony hatalmas alakja rajzolódik ki, füstből és rongyokból áll össze, testet ölt, felém fordul és a szemembe néz. Cigány és tenyérjós. Vastag, húsos kezein folyik az arany, ruháját rózsák díszítik. Fülében a karika: önmagába visszatérő, végtelen kanyar, az egyenes megcsúfolása. (Az örök csalódás, hogy nem arra visz az út, amerre nézünk, pedig tudjuk előre már, hogy merre visz.) Hatalmas, fekete szemei vannak, és én meglátok bennük valamit, amitől egy pillanatra elszorul a tüdőm, a szívem is megáll, majd dobban egy akkorát, hogy mindenem belezsibbad. Fekete felhők suhannak át az öregasszony szemén, a felhők előtt madarak repülnek, és sírnak és sikítanak.
- És mond neked valamit?
- Igen. Elém áll, felém nyújtja a nyakát, arca torz vigyorba rándul és suttogó, rekedt hangon beszélni kezd:
- Látod már?
- Nem. – hazudom mindig ugyanúgy.
- Neeem? – kérdi gúnyosan és szárazon nevet. Nem akarod látni. mert dacos vagy. Bedurciztál. Mint egy kisgyerek: cinikus, érzékeny, csupa meglepetés. Messzi tájakra kóborolsz, hogy megkeress egy érzést, amit nem találsz magadban.
- Ez egy Kosheen szám.
- Ez egy Kosheen szám, és éppen idevág.
- Nem kaptam meg a gépeket. Otthon ülök két hónapja. Várok a postásra, és nem jön. Már hülyére unom magam.
- Jaj, a gépek! El is felejtettem mondani. Volt egy kis probléma a lelkemmel, ezért a késés. Holnap átviszem őket.
- Már az egész város üres.
- És?
- Nem szeretem ezeket a késéseket. A helyzet az, hogy már kimondottan utálom őket.
- Mész haza?
- Megyek. Fel kell ébredni.
- Hát csak menj. Jó utat! – mondja még, és gonoszan, keserűen kacagni kezd.
- Nagyon utálom.
- Elhiszem. És aztán hazamész?
- Igen, haza kell mennem, lefeküdni és elaludni. Akkor felébredek. De néha nem enged. Nem enged haza. Mindig máshogy csinálja, de valahogy mindig eléri, hogy ott kelljen maradnom. Legutóbb péntek éjjel történt ilyen. Otthagytam a kapualjban, és elindultam haza. Elhagytam a rabszolgapiacot és gyalogoltam, órákon keresztül. Száz és száz utcán mentem végig a százezer közül, a végtelen sok éjszaka egyikén. Folyton fújt a szél, és bármerre mentem, mindig balról jött, ami egy idő után teljesen összezavarta az egyensúlyérzékemet. Sokszor nekiütődtem a házak falának, vagy lesodródtam az úttestre, néha már arra kellett figyelnem, hogy nehogy elessek. Nem tudtam többé, hogy mi a függőleges, mi az előre, mi a légnemű, mi a szilárd. Az biztos, hogy valami folyékonyat lélegeztem, mert néha bugyborékolt a számban meg a tüdőmben. Zúgni kezdett körülöttem az utca, a kezem nehéz lett, a lábaimat nem éreztem, hánynom kellett és éhes voltam. Nagyon rossz volt, már azt sem tudtam, mit érezzek. Hogy azután mi történt, arra nem emlékszem, de este hatkor ébredtem fel, és olyan fáradt voltam, mint még soha. Fájt minden izmom, nem tudtam gondolkodni, csak arra tudtam figyelni, hogy nem szabad visszaaludnom, mert túl gyenge vagyok hozzá.
- Mész haza?
- Megyek. Fel kell ébredni.
- Hát csak menj. Jó utat! – mondja még, és gonoszan, keserűen kacagni kezd.
- Nagyon utálom.
- Elhiszem. És aztán hazamész?
- Igen, haza kell mennem, lefeküdni és elaludni. Akkor felébredek. De néha nem enged. Nem enged haza. Mindig máshogy csinálja, de valahogy mindig eléri, hogy ott kelljen maradnom. Legutóbb péntek éjjel történt ilyen. Otthagytam a kapualjban, és elindultam haza. Elhagytam a rabszolgapiacot és gyalogoltam, órákon keresztül. Száz és száz utcán mentem végig a százezer közül, a végtelen sok éjszaka egyikén. Folyton fújt a szél, és bármerre mentem, mindig balról jött, ami egy idő után teljesen összezavarta az egyensúlyérzékemet. Sokszor nekiütődtem a házak falának, vagy lesodródtam az úttestre, néha már arra kellett figyelnem, hogy nehogy elessek. Nem tudtam többé, hogy mi a függőleges, mi az előre, mi a légnemű, mi a szilárd. Az biztos, hogy valami folyékonyat lélegeztem, mert néha bugyborékolt a számban meg a tüdőmben. Zúgni kezdett körülöttem az utca, a kezem nehéz lett, a lábaimat nem éreztem, hánynom kellett és éhes voltam. Nagyon rossz volt, már azt sem tudtam, mit érezzek. Hogy azután mi történt, arra nem emlékszem, de este hatkor ébredtem fel, és olyan fáradt voltam, mint még soha. Fájt minden izmom, nem tudtam gondolkodni, csak arra tudtam figyelni, hogy nem szabad visszaaludnom, mert túl gyenge vagyok hozzá.
- Lidérces látomás.
- Aha.
- Aha.
vasárnap, október 02, 2005
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)